Chirin no Suzu (Ringing Bell) – a sátán kuty… akarom mondani báránya!

…avagy: Akiért a harang csengettyű szól… A lovak bárányokat lelöv leölik, ugye?

A fenti hatásvadász utalgatásaim után adják magukat az első kérdések: Annyira vérfagyasztó a Chirin no Suzu című anime, mint egy Conan Doyle sztori? Annyira mélyértelmű, mint egy Hemingway dráma? Megrázóan kegyetlen, mint a Pollack-film?

Nooormális!? – mondaná erre Besenyő pista bácsi: Ez csak egy háromnegyed órás, movie-nek aposztrófált rajzfilm 1978-ból. A Hello Kitty-t is a világra szabadító Sanrio-istálló tájékáról (akikről azért jegyezzük meg, hogy az Unico meganimálása is nekik köszönhető). Magyarul nem dob róla semmit a kereső, de zártabb oldalakon, pl. az AA-n és az U-n van róla egy-egy rövidke pozitív vélemény. Páran bejelölték látottnak is, így nem mondható teljesen ismeretlennek, de az elmúlt 5 évben pl. AA-n senki nem véleményezte és csak egy új nézője akadt. Akkor mi az a rajongás és méltatás, ami sokak részéről angol nyelvterületen tapasztalható irányába?

Hát az, hogy tényleg jó. Nekem rögtön a 2005-ös Arashi no Yoru ni (Stormy Night) ugrott be a borítóképéről és persze hasonlítgatják is hozzá. Élményben végül eléggé különbözött tőle számomra, de ezt is igencsak megérte látni. Igaz, hogy csak olyan átlagos 5/10-es értékeléssel kezdett nálam és csak a befejezés után az “utóízek, utánrengések” miatt kapta meg a 7/10-t, de mindenkinek ajánlom. Alapvetően ugyan egy családi mozi, erős gyerekfilmes, kodomo kategoriás kezdéssel, de tényleg nagyon széles érdeklődési körben ajánlható másoknak is: a moe-t; a shounen-t; a drámát; a filozófiát; retrót stb. kedvelőknek is. Szerintem már ez is bőven túl sok információ hozzá annak, aki megnézné. Legalábbis én így szeretem, ha a művet, a sztorit, a részleteket a műből ismerem meg. Úgyhogy visszautalva a címre és Hemingway-re most hallgassátok meg tinikorom egyik kedvenc tánczenekarának idevágó nótáját. Majd felejtsetek el mindent, amit írtam és vegyétek fel a közeljövőben megnézendők közé ezt a rövidke animét, de túl sokat ne várjatok tőle (aki még szeretne egy kicsit többet, azzal a videó után folytatjuk):

RingingbellCoverItt nem bírom elkerülni, hogy ne menjek bele kicsit a sztoriba (amivel nagyvonalakban végig is mondom azt), hiába nem szokásom/ nem szeretem általában: Ugyanis egyszerű, de jó ez a lélektani dráma. A technikai dolgokról egy pár szót még előtte: A japán szinkron hatásos, a bárányka és a farkas hangja is eltalált. A kezdő háttérzene-betétdal szuper: a korra jellemző pátoszos, melankólikus férfikórus fülbemászó. Aztán viszont nem annyira ragadt meg bennem semmi zeneileg, de nem is bántotta a fülem. Néha kicsit talán sok volt a csend. A rajzolás oké. Egyszerű helyzetbe hozták magukat, mert csak pár szereplőt kellett megrajzolniuk, de legalább ezek mozgásanimációja többségében rendben volt. Ezen túl a füves puszták és sziklás hegyek ábrázolásába sem szakadtak bele a rajzolók. Ezzel együtt is voltak mutatós, szép festett beállításai. A szaladósabb jelenetekben a mozgó háttér mai szemmel nézve már azért erősen puritán. De sebaj, mert főszereplő báránykánk ultra-kawai! Maga a történet a felszínen elég egyszerű. Kicsit lassan bontják ki, többször volt az az érzésem, hogy másodpercekkel tovább tartottak ki egy képet, mint szükséges (ildomos) lett volna. Tekintettel a rövid játékidőre,  a kevés szereplő abszolút egydimenziós, egy-egy archetípust képviselnek, jelenítenek meg – ideértve a farkast is. Ugyanakkor ez nem probléma. A főszereplő bárányunk, Chirin viszont fürdik a reflektorfényben: olyan jellem és karakterfejlődést produkál, ami a Shakespeare-i tragikus hősökre jellemző. Emellett kis túlzással olyan dark szuperhíróvá válik, akihez képest Goku a Dragon Ball + Z-ből csak egy rózsaszín tüllszoknyás cserkészlányka…

chirin1Alapvetően kedveltem a Chirin no Suzu esetében, hogy sokoldalú film, sokakat szólít meg és sokmindenről szól. Napjaink anime-sorozataival gyakran bajom az, hogy nagyon tinédzser-specifikusak. Tény, hogy ez az animék egyik legnagyobb erénye is egyben: nem nagyon találni más műfajt, más médiumot, ami ennyire odafigyelne a tizenévesekre, ennyire rájuk építene. Viszont ez az áldás egyben átok is szerintem, hiszen jó esetben az emberek viszonylag rövid ideig tinédzserek az életük folyamán. Aztán meg nem. (Bár ezt is lehetne kicsit tovább boncolgatni, hogy manapság az átlagéletkor és az iskolába járás kitolódásával bizony az önálló felnőtt létbe való átmenet is egyre későbbre halasztódik, így már nem ritkák a húszas, sőt harmincas éveiket taposó tinédzserek sem.) Pedig lehet a tiniknek szóló műveket is úgy megcsinálni, hogy más korosztályoknak is szóljanak, csak sajnos erre sok anime nem veszi a fáradságot. Ez a film viszont igen. Ahogy említettem a kezdés abszolút gyermekeknek szóló, kedves és aranyos. Aztán báránykánk némi (megjegyzem itt még nem túl meggyőző) drámai történések nyomán magára marad. A drámai történések kiváltója után, a marcona farkaskoma után ered és végül a “sensei” tanítványa lesz, hogy belőle is, a vesztesből erős, másokat győző lény válhasson. Na ezután átvált az anime ilyen shounen-szuperhíró cuccosba. Nagyon jópofa, ahogy a csöppnyi kis barika bevágja a durcit és állhatatosan farkassá edzi magát, majd lezúzza az ellent. Megjegyzem itt már kb. a film kétharmadánál tartunk és még csak ekkor kezdtem el igazán élvezni. Aztán barikánk felnő és vele együtt a film is: nem kicsit lesz sötét, kegyetlen és borzongató. Igaz nem úgy azonnal, nézés közben üt. Nem olyan, mint az általam nemrég dobott Fairy Tail, amit az olcsó lőréhez, a tömeggyártott tablettás löttyhöz lehetne hasonlítani: hat az is, szórakoztat az is, de nagyon felületes, sekélyes, jelentéktelen, feledhető – ráadásul vannak kellemetlen mellékhatásai is. Ellenben a Chirin-nél az elfogyasztás után az utóíz, ami igazán maradandó,  egyre mélyülő, mint egy jó minőségű bor esetében. Nem hibátlan mű, szerintem nem is fér be a legjobbak közé, de örökérvényű és halhatatlan. Kinek hol a helye az élet körforgásában? Mi az amin lehet változtatni? Vannak-e következmények és ha igen, mik azok?

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne, 1642)

Befejezésül pedig álljon itt egy AMV róla, ami, ha nem is a legszebb, de hangulatban, vibrálásban és fájdalmas ürességben hoz valami olyasmit, mint amivel felkeltem az anime mellől (nyilván ezt sem ajánlom az anime megnézése előtt):

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s