Yuretsuzukeru (Keep on Vibrating)

X-rated!
A Yuretsuzukeru, avagy Keep on Vibrating minden idők egyik legbetegebb, legfurább mangája – legalábbis azok között, amik ezen felül még értelmesek és jók is…

A 18-as karika egyértelműen ott virít ezen a oneshot-gyűjteményen: nem pornográf (!!!), de rengeteget használ explicit pornográf jeleneteket, kis túlzással minden második oldalon dugnak benne és ezt naturálisan, premier plánban tálalják is az olvasónak. Már egy kicsit kevesebb f@sz & p1n@ (bocs) is jót tett volna a mangának, azok nonstop arcunkba tolása nélkül meg egyértelműen kiváló lenne a cucc (félreértés ne essék: a szexjelenetek akár maradhattak volna ugyanebben a jelentős arányban).

A mangaka, Matsumoto Jiro több rövidjét is elolvastam egyébként és mind érdekes volt, ahogy az AA-n ismertetővel bíró Velveteen & Mandala is. Mindenhol erős a rajzolásban az amatőr hatás, a skiccjelleg, ugyanakkor a nagyon profi, művészi képi megoldások is rendszeresen feltűnnek bennük. Mindig jellemző több-kevesebb nyílt szexualitás és brutalitás, melyek mellett a groteszk, a szatíra és a szürrealitás is erős szerepet kap. Sokaknak nem ajánlható, némelyeknek pedig nagyon-nagyon ajánlott.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: MyAnimeList, 2013.10.19

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s