Harlan Ellison kritikus-hétköznapi fantasztikuma

Harlan Ellison: ismeritek ezt a nevet? Nem egy egyszerű ember. Ez már csak így szokott lenni a zsenikkel, elég csak megnézni róla egy-két videót, meghallgatni néhány gondolatát. A származását már nem is részletezem, hiszen sokaknak felcsillanna a szeme, hogy: na azért. Harlan Ellison az egyik legtöbb díjat elnyert amerikai író – a terjedelmes angol nyelvű Wikipedia bejegyzés két oldalon keresztül sorolja őket, többek közt sci-fi, fantasy és horror kategóriákban. Egyben igencsak termékeny is: közel kétezer novella és egyéb írás, pl. könyv, forgatókönyv, kritika-gyűjtemény került ki a kezei alól. Isaac Asimov barátja volt, aki egyébként saját magánál jobb írónak tartotta őt – a világ egyik legjobbjának nevezte. Olyan tévé-sorozatoknál működött közre, mint a Star Trek vagy a The Twilight Zone.

HEmain

Jómagam nem ismertem eddig Harlan Ellisont. Pitbull blogbejegyzése az I have no mouth, and I must scream című számítógépes játékról hívta fel rá a figyelmemet. Kipróbáltam a játékot, olvastam novelláit, néztem a műveiből készült film- és képregény adaptációt. A véleményem nem egyértelműen pozitív róla és a műveiről, de mindenképp érdekes tapasztalat volt a felfedezésük. Harlan Ellison idén lesz nyolcvan éves. Érdemes belekóstolni kiterjedt világába:

Figyelmeztetés! A bejegyzésben csak a Harlan Ellisonhoz köthető képregényekből használtam fel képeket. (Miért? Mert ezek tetszettek. Mert a játékról már tett Pitbull, a filmből meg egy sem akaródzott.) Így a játék-, a film adaptációkról és az eredeti novellákról szólók mellett is azok szerepelnek. Ergo: közvetlenül nem kapcsolódnak az írott szöveghez!

Scream: számítógépellenes számítógépes játék

HeDreamC2Az  ‘I have no mouth, and I must scream‘ c. 1995-ös point and click sci-fi, horror kalandjátékról Pitbullhoz írtam részletesebben. Nem vittem végig, inkább csak belekóstoltam, így a benyomásaim nem teljes körűek. Mindenesetre hibái ellenére hangulatban igen erősnek tűnt. Amely a szuper szinkron-hangokon és tartalmas narrációkon, párbeszédeken keresztül jut el hozzánk. Az öt játszható karakterből és világukból kettőt kiemelnék, amelyek rögtön megfogtak: az emberkísérletes, náci táboros professzoré és a majommá torzított katonáé a kannibalizmus-szagú high-tech ősbarlanglétben.

Nekem az eredeti novella magyarított címével sincs bajom sokakkal ellentétben: Szája sincsen, úgy üvölt. Így kezdődik, idézem: “A piros palettáról ernyedten csüngött Gorrister teste; nem tartotta semmi fent, magasan felettünk, a komputercellában; meg sem remegett, holott hideg volt, borzongató, olajos szél fújt örökösen a főüregből. Fejjel lefelé csüngött a test, jobb talpával tapadt a paletta aljához. Fültől fülig hatoló precíz bemetszésen át távozott a vére. De a tükröző fémpadlón egyetlen vércsepp sem látszott. Amikor Gorrister odajött hozzánk, és felnézett önmagára, csak akkor döbbentünk rá, hogy OK már megint az orrunknál fogva vezetett bennünket, merő szórakozásból; a gép kisded játékai. Hárman hánytunk; reflexszerűen elfordultunk közben. Gorrister halottsápadt volt. Mintha kísértetet látott volna – vagy a jövőt…

És hogy ki és mi az OK vagy az eredeti angolban AM? Ismét idézem a magyar fordítást: “…Először csak Országos Komputerközpontot jelentett, aztán Okadatoló Komplexust, később kifejlődtek az érzékei, behálózta az országokat, akkor már Orgyilkos Katasztrófának nevezték, de akkor már késő volt, és ő végül már csak OK-nak nevezte magát, mint felsőbbrendű értelem, mint mindennek ős-OKa, de azt is jelenti: vagyOK… cogito ergo sum… gondolkodom, tehát vagyok… Elkezdődött a hidegháború, aztán harmadik világháború lett belőle, és csak folyt, folyt, irtózatosan nagy, irtózatosan bonyolult háború volt, úgyhogy komputerekre kellett bízni a hadviselést. Építeni kezdték hát OK-ot. Volt kínai OK és orosz OK és jenki OK, és minden nagyon jól ment, míg a komputerek be nem hálózták már az egész földgolyót, föld fölött, föld alatt, és egyre szaporodtak. És egy napon felébredt OK, tudatra ébredt és önállósult: betáplálta a gyilkos adatokat, amíg meg nem halt mindenki, csak mi öten maradtunk életben, és OK lehozott ide…”

A Boy and his Dog: a film, amely a Fallout világát inspirálta

HEvabAz 1969-es novellából 1975-ben készült a film. A Fallout készítőinek saját bevallása szerint valóban ez volt az egyik legnagyobb befolyással a sokak által kedvelt játékaikra, azok posztapokaliptikus világára. A történet Vic-ről, a tizenéves fiúról szól, aki “single”-ként egyedül próbálta túlélni az atomháború sújtotta világ romjain és társáról, Blood-ról, a kutyáról, aki telepatikus úton beszél a fiúval, illetve magasabb intellektusa révén tanítgatja őt… A fiút a fiatal Don Johnson alakította és szerintem a kutya simán lejátszotta színről… A film felett már jelentősen eljárt az idő, mint sok retro sci-fi társa felett is. Voltak benne érdekes, hangulatosan groteszk, kellemesen fekete humorú pillanatok, de összességében mára ez már túl elnyújtott és unalmas – szerintem. Nálam a vége sem ütött akkorát, mint mondogatták – mangaolvasóként ennél jóval keményebbeket is megismertem már. A képregényverziója, amit később elolvastam hatásosabb. Feltehetően az eredeti írást lenne érdemes leginkább fogyasztani.

Zárójelben jegyzem meg, személyes extra kiegészítésként, hogy nekem Tarkovszkij 1979-es Stalkere ugrott be hasonló élményként. Én anno azon egy fárasztó nap után, éjszakai nézés közben sikeresen be is aludtam. Most viszont büszkén mondhatom, hogy közel két évtized után kijavítottam a hibámat és végignéztem a filmművészet egyik nagy klasszikusát! És most sem tetszett. Most is túl lassúnak, túl kevésnek találtam. Beszél persze fontos dolgokról, hitről, reményről, tudományról, művészetről – és ezek konfliktusáról. Valóban van benne néhány örökérvényű gyönyörű kamerabeállítás, néhány fantasztikusan eltalált, korát megelőző filmzene. De mindezek modernebb, rövidebb, gyorsabb művekből jobban elérnek a közönséghez – ahogy hozzám is. Mindenesetre ehhez képest ‘A Boy and His Dog’ viszonylag kommersz, közönségbarát alkotás.

A nyomtatott betűk elsöprő ereje: a Tiktak-ember és egyéb novellák

HeDreamC1Szerencsére Harlan Ellison novelláiból jónéhány magyarul is elérhető. Méghozzá legtöbbször a kultikus Galaktika Magazin hasábjain. Én a “tudományos-fantasztikus folyóirat” XXI.évfolyamából a 6. szám (141.) segítségét kértem az ismerkedéshez 1992. júniusából. Ezen antológia tizenhárom rövid írást is közölt Harlan Ellisontól. Kellemes sci-fi olvasmányok voltak, rengeteg hétköznapi társadalmi problémával. Nekem a gondom a fordítással volt, Baranyi Gyula kicsit túl modorosan, tartózkodóan, a hétköznapok mocskától elemelkedetten ültette magyarra ezeket a negatív érzelmektől sütő, üvöltően kritikus, fekete humorú, fájdalmasan cinikus írásokat. Viszont már ezekből is egyértelmű, hogy Harlan Ellisont, mint írót elsősorban olvasni kell. Az egyéb médiumokba adaptált alkotásai csak ezután következhetnek, ideértve a fantasztikus felolvasásait is.

(Most a Galaktikát olvasva és ráguglizva jutott eszembe még egy rég elfeledett, tizenéves kori kellemes olvasmányélményem: a Robur magazinok számai.)

Képregényadaptációk – szöveg és kép házassága

Mint egy házasságnál, itt sem megy mindig minden gördülékenyen. Hol az egyik fél, hol a másik akar nyeregbe kerülni, amely ront a harmonikus, kiforrott élményen. A gondot számomra főként az jelentette, amikor a szöveg kerekedett felül – szerintem a képregény műfajához ez kevésbé illik. És ez bizony nem egyszer megtörtént, valószínűleg azért is, mert a szerző kifejezetten erőteljes, markáns személyiség.

pwa01Jó példa erre a felemás eredményre a Harlan Ellison’s Dream Corridor c. több kötetes antológia is. Hiába izgalmas a képi megoldások változatossága, ha a szöveg néha agyonnyomja őket. Mindenesetre a több fantasztikusan gyönyörűen és egyedien festett sztori miatt mindenképp megéri belelapozni.

A Phoenix Without Ashes nem ennyire brillírozik látványban, de amit csinál az teljesen rendben van. Habár a történet egy meglehetősen “fapados” sci-fi posztapokaliptikával, valláskritikával, de azt pörgően, szépen vezetve adják elő. Itt sokszor nem csak néhány panelen, hanem oldalakon keresztül sincs szöveg – de a KÉPregény így még kitűnően működik, nem úgy mint fordított esetben.

A Vic and Blood a képregényes újramesélése ‘A Boy and his Dog’-nak. A filmes adaptációnál sokkal jobban sikerült szerintem. Többet is mond annál, tényleg kiváncsivá teszi az embert az eredeti írott szövegre is: vajon ott még több dologra derül fény? Nekem az eredeti fekete-fehér verzió jobban tetszett, mint a színezett. Richard Corben keze munkáját dicséri, aki a Heavy Metal fantasy / sci-fi magazinba alkotott rajzaival híresült el. Ajánlott az elolvasása.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s