Uzumaki (The Spiral)

Ito Junji Uzumaki című mangájának felépítése hasonlít ugyanezen mangakától a Tomie-ra. Annak jobb volt talán kicsit az alapötlete, és az egyes fejezetek kapcsolódása egymáshoz már menet közben izgalmasabb volt – ugyanakkor ott a megvalósítás nem volt olyan jó (konkrétan rettenetes volt eleinte), mint itt – azt untam is, dobtam is.

Ez viszont jó lett, összességében valahova a nagyon jó környékére tenném. Végig leköti az embert. A kezdő képek színezése nagyon hangulatos, szuper. Az alaprajzok Ito Junjitól megszokottan kissé túl egyszerűek. Mint a hosszabb műveinél, itt is zavaró kicsit, hogy sok szereplő nagyon hasonlóan van megrajzolva (gyakorlatilag egy fő női- és egy férfi típust használ). A spirális rajzok viszont bámulatosak! Sosem voltam horror rajongó, -kedvelő, nem is ismerem nagyon a műfajt. Viszont a fantasztikumot, meseszerűséget, az extravagáns látványt, a megdöbbentést mindig kedveltem. És ebben ez a manga erős, kiemelkedő, mondhatni kihagyhatatlan. Engem egyszer-kétszer ijesztgetett csak, de a hányingert kicsit többször rám hozta – ugyan az én szempontomból ezek mellékesek. Ráadásul a végére megjött a rövid műveiben határozottabb társadalmi beágyazottság is (amit szintén szeretek), csak itt kissé elkentebben, misztikusabban és kifejtetlenebbül. Értékelésnél inkább felfelé kerekítettem.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.05.18

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s