Bakuman.

Pozitív csalódás ért a Bakuman anime elején, nem számítottam ilyen jóra. Nagyon jó volt az első negyede, szuper kis társadalamrajzot pakoltak alá: ugyanezt (kicsit azért bővebben) komoly könyvekben is megtaláljuk a japán oktatási rendszerről, a családi szerepekről stb. Ez olyan 10/8 körül volt nálam. Még az sem tudta az élményt lerontani, hogy a grafika összességében inkább átlag alatti, a karakterdizájn(inkább shoujós, kivéve a csajok “dinnyéit”, plusz a Death Note ide is beszivárgott természetesen)/animációk/aláfestőzenék/OP(tán két sornyi gyönyörű énekhang van benne, meg nem tempóváltás, hanem inkább -törés)/ED-ek meg átlagosak.

Ahogy lapishun írta: “Az első rész nagyon tetszett, s csak faltam utána a többit. A harmadik résznél eljött a tetőpont. A humor, a hosszú-hosszú bölcselkedő monológok, s némi romantika csepegtetésével teljesen megvettek maguknak. Ám utána csökkent egy kicsit a lelkesedésem. Az állandó reménykedés, majd kudarc… a munkájuk, felkészülésük monoton, ismétlődő cselekménnyé vált csupán, s a szerelmi szál is oly halovánnyá vált, hogy néhol már én magam képeltem volna fel a főhőst, hogy “Ébresztő, tegyél már végre valamit!”. Szerencsére a folyamatosan érkező mellészereplők és a párhuzamos másik szerelmi szál megmentette a hangulatot, de én többet vártam a főszáltól…”

Igen, igen. A második negyedétől sajnos átmegy átlagos shounen küzdésbe a mű és tartja is a végéig. A közepe után már-már untam, érdektelenségbe kezdett süppedni, majdhogynem dobás-szintű lett. Szerencsére a harmadik negyed végére kicsit megint erősödött. Összességében az elejét kivéve nálam 10-ből 5 és 6 között billegett. Azért nézhető volt, kellemes percekkel, aranyos pillanatokkal, alkalmankénti izgalmakkal. Miyoshi kisasszony karaktere vitt az egészbe egy kis életet, értelmet – ő volt a kedvencem, plusz Niizuma mester színesítette palettát. Azuki és Mashiro főszereplői őrlődése szerintem tök irritáló volt. Más animékben is ellőtték már párszor ezt az “adjunk bele mindent, külön-külön, addig semmi, na de majd aztán…” formulát. Véleményem szerint az érzelmi-szexuális intelligenciának ez a szintje kb. egy szibériai kődarabéval egyezik meg. Ennél nem csak a katolikus papok és a buddhista szerzetesek felvilágosultabbak, hanem mifelénk még az oviban is a kisfiúk és kislányok. És komolyan nem arról van szó, hogy hentai-t akarok. Meg volt nekem is “plátói” szerelmem, voltam én is bátortalan fiatal, nem ezt kifogásolom – pedig lehetett volna ezt is jól csinálni, akár viccesebbre, akár komolyabbra véve a figurát.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.09.28

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s