Bondage Game – Shinsou no Reijoutachi

X-rated!
H napot tartottam, “a szép a csúf és a dilis” alcímmel. A Bondage Game képviselte a csúf szekciót. Szokás szerint minél kevesebb információhoz igyekeztem ezzel kapcsolatban is hozzájutni – csak annyit tudtam róla, hogy nagyon durva (de hogy milyen értelemben azt nem) – így elég meglepő volt! Először is: a hozzászólásokért mindenkinek köszi! Jó volt némi röhögések közepette olvasni a vélemények ütközését. Hogy elébe szaladjak: szerintem mindkét félnek van igazsága. Azért volt különösen érdekes élmény, mert kicsit prűd is vagyok, sőt itt az oldalon “vádoltak már moralfag-séggel” is.:) “Nem tetszett”, egyet tudok érteni vele, hogy nem szabadna ilyeneket csinálni, nézni. Az elején még kínomban felnevettem egyszer-kétszer, de gyorsan elkezdett forogni a gyomrom… és a többi tünet, amit már leírtak előttem. Emellett, bármilyen furcsa is, szerintem “jó anime – hatásos, szépen összerakott”. Fura: amíg korábban még aggódtam, amikor már a Hello Kitty is kezdett tetszeni, hogy az animézés tönkrevágja az értékrendem, ízlésem, most már nem is aggódom ennek a megnézése miatt. Pedig egyrészről jobb lett volna nem látni, másrészről viszont örülök, hogy megnéztem! Jó ideje keresek ugyanis már valami igazán durva animét, csak eddig inkább a horror kategóriában gondoltam, hogy találkozni fogok ilyennel. Azért jó, hogy ezt megnéztem, mert nem kell tovább keresnem.:) Sőt, a továbbiakban jobban járok, ha kerülöm az ilyesmit most, hogy felismertem a határaimat… Egyébként a beöntést a természetgyógyászatban vannak, akik nagyon egészségesnek tartják (bár ez összetettebb dolog, meg lehet nem kéne itt ezzel poénkodni). Asszonynak viszont már tényleg rég mondogatom, hogy a mikulás hozhatna lovaglópálcát a csizmámba!;) A legvége szerintetek nem írja felül az egészet? Mármint, hogy az utolsó kép alapján: az egész csak egy bizarr erotikus fantáziálás, semmi nem történt meg a “valóságban”. Nem mintha ettől kevésbé lennének ocsmányak az előzmények. De szerintem felmentés se kell, hogy ez úgyse valós, meg csak rajzolt szereplők: nem, ha már megnézzük, ilyen könnyen ne meneküljünk belőle.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.07.04

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s