Chihayafuru

A Chihayafuru anime első részei elég átlagosak. Nem rosszak, de engem pl. semennyiben sem fogtak meg. Nagyon csodálkoztam is – ismét, mint “mindig” – a magas értékelésén. Pedig már itt is vannak érdekes témák, a sport izgalmán, meg a barátság erején túl van itt mindenféle lenyomat a gyerekek sulis kortársközösségéből. A harmadik részig bezárólag nálam még dobás körüli, olyan 10/5-6-al. A negyedik részétől töri át nálam a jó határt (7: bejön pici dráma, romantika, poénok karcosodnak, ahogy a főszereplő leányzó személyisége is egyre vagányabb) és a hatodiknál érkezik meg a nagyon jó (8: történelmi távlat, hagyományok, más nézőpontok, szépség a kimonókon és verseken keresztül) környékére. Amúgy eddig elég sokban hasonlít a Hikaru no Go-ra, de a Chihayafuru nekem jobban tetszik. A grafika átlagos, a zenék sem vágtak eddig hanyatt.

Érdekes volt, hogy többször volt kissé dzsúdós, szumós hangulata a küzdelmeknek – meglepetésemre a második felében ki is mondtak egy szumós hasonlatot. Szerintem egyébként a sportos-vonulata lett a legmeghatározóbb, így inkább shounenes lett az anime, hiába címkézik josei-nek, talán ez lett a legkevesebb benne, még a shoujo-elem is kicsit több. Egyébként a műfajturmix itt szerintem elég jól működött. Csak a küzdelmek nem lettek olyan változatosak, mint ahogy azt az ember a műfajban (sportanime) megszokta. Azon gondolkoztam, hogy mik vannak még ilyen női vezetésű, nőket megszólító sportközpontú animék… (egyedül csak a Yawara ugrott be, ahogy Zsanna is írta korábban, bár azt én még nem nem láttam, így nem tudom, hogy mennyire jó hasonlat – az meg, hogy többet nem ismerek, nem jelenti azt, hogy nincs…) Ebben tűnt kicsit kirívónak, amúgy nem hozott semmi kiemelkedőt vagy emlékezetest. De kétségkívül izgalmas és szórakoztató volt, a gyengébb kezdésével, meg második felének kisebb leülésével együtt is. Én is szerettem, jónak tartottam nagyjából (gyenge hetessel zártam). Ugyan, ahogy már írtam a zenéi nem hivalkodtak, de a versenyek és edzések alatti meditatív vers-kántálás ezt kiváltotta: kellemes révületbe vitt. A kedvencem pedig talán Kana-chan volt a szereplők közül – de nem a méretei miatt…

Az első évad végére még kaptunk egy picit fokozottabb nyelvészkedést, kis aranyos pillanatokat, meg dinamikát, új álmokat-új célokat is. Ettől függetlenül engem nem vett meg annyira, hogy rögtön nézni akarjam tovább (tulajdonképp nem nagyon történt benne semmi: sem sztoriban, sem érzelmekben, sem intellektuálisan). A titokzatos, búgó hangú férfiak (leginkább ugye Arata, meg a regnáló mester) meg nememnél fogva nem jelentenek vonzerőt számomra… Ahogy mások is említették korábban, a megnézése után érdekes volt rákeresni néhány villámgyors valós küzdelemre és megtudni, hogy maga a karuta szó portugál eredetű, és ez utóbbin egy kicsit meg is lepődni.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.08.11

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s