Fate/Zero 2nd Season

Meglepő, hogy a Fate/Zero második évadját is képesek voltak ugyanolyan középszerűen kezdeni, mint az elsőt (amiről ugye már írtam pár szót, nem ismétlem). Ráadásul az unalmas párbeszédek mellé itt az akciók, a harcok sem olyan izgalmasak, látványosak. Ennek ellenére amikor Kiritsugu-n keresztül kezdtek mélyebbre ásni az erkölcsi kérdésekben ott már kezdett bejönni a dolog. Érdekes mód a többek által negatív összefüggésben említett, feleslegesnek nevezett Kiritsugu-visszaemlékezés két epizódja volt az a pont ami nálam villámgyorsan a nagyon jó szintre repítette a sorozatot. Kár hogy ez csak kis része volt az egésznek. De a hangulat az aláfestőzenék itt kiemelkedőek voltak. Végre a korhatár is áthelyeződött alulra a felső hányadból. Ezen részek után viszont megint csak átlagos szinten mozgott a sorozat. Kár, pedig úgy éreztem, hogy 10/8-nál kevesebb nem lesz ez az évad nálam sem. Viszont így 10/6-al zártam, gyengébben, mint az első évadot. A két évad együtt pedig egy hatost ér nálam. Amit érdemes még megemlíteni, hogy az első évadban is vannak gyönyörű, részletes, álló háttérképek, de itt talán kicsit több. Illetve mozgásban is nagyon szép néha a CG, pl. az autózásoknál, motorozásoknál. Meg a végefelé a “mátrixos” páros harc megint látványos lett. Egyébként azt hittem, hogy kettejükből sokkal többet kihoznak (vallás)filózófiailag – kár, hogy nem így történt (pár bibliai idézettel ezt közel sem tudták pótolni).

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.11.22

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s