Hunter x Hunter OVA 1

A 99-es tv-sorozat után már nem akartam az ovákkal folytatni, hanem az új sorozat volt tervben, de “rábeszéltek”.:) Mondjuk, nem volt nehéz “táncba vinni”, mert a sorozatot nagyon élveztem a vége felé. Ez meg csak egy évvel később készült és csak nyolc rész. Lássuk, hát a Hunter x Hunter első ováját:

Borzalmasan gyenge, unalmas a kezdése. Meglepő. Pedig a készítők nagyrészt ugyanazok. Ilyen rossz részei nem voltak a sorozatnak. A grafika jóval gyengébb: nagyrészt oda a szín-és részletgazdagság. A rengeteg sötét is leginkább csak spórolási célt szolgál. De ez még hagyján, viszont a kreatív kamerakezelést is laza csuklómozdulattal kiszórták a szemétbe. Az első két részben csak jobbra-balra, föl-le huzigálják az állóképeket, ugyanazzal a sebességgel, mindenféle megfontolás nélkül. Nagyon alsókategóriás megoldás. Ráadásul Kurapicát ismét “kiskorúsították” – pedig a sorozat második felében már egész kúlos volt a dzsigolós lazaságával, a fülbevalójával, láncaival. Most meg ismét gyerekes (hiába öltöztetik be később nőnek is). Aztán a Pók-vezérnél is hasonlókat éreztem, akit eddig csak röviden ismerhettünk meg, de hűvösen elegáns, veszélyes, extravagáns, férfias benyomást keltett. Itt az ovában meg úgy nézett ki, mint egy érdektelen, jellegtelen, lelassult narkós – hiába mutogatták a félmeztelen felsőtestét, a szőrmegalléros hosszúkabátja alatt. Lányok (fiúk), hol a szemetek? Az OP/ED is erős visszaesés látványban a sorozathoz képest: nagyon jellegtelen, átlagos. Legalább az OP/ED dalok maradnak kellemesek, de a háttérzenék már csak ritkán jók.

Szóval eddig olyan, mint egy rossz “audiokommentár”: unalmas állóképek mellett kapunk érdektelen magyarázatokat. Semmi nincs a sorozat nagyon hangulatos, merengő, felfedezős feel-good kalandozásaiból vagy a ritkán felvillanó, de akkor kirobbanó dinamizmusából, izgalmaiból. Aztán a harmadik résztől olyan, mintha javulna, beindulna valami… de lényegében nem. Nagyjából semmi sem történik a nyolc rész alatt, nagyon el is nyújtották. A sorozatban sem volt sok az akció, a harc, nem volt erős a mozgásanimáció – na itt még annál is kevesebb van. A mondandó meg, ami “kiderül” a “gonoszokról” az meg minden shounen alfája és omegája – így szintén nem nagy kunszt.

Nekem így teljesen felesleges volt, max. annyi a haszna, hogy nem kell aggódnom, hogy valami jóból kimaradtam volna. Másoknak meg esetleg felhívhatja a figyelmét, hogy jócskán vannak különbségek a sorozat és OVA közt, egyáltalán nem biztos, hogy mindkettő bejön mindenkinek.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.08.26

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s