They were 11

Ha jól látom, akkor egy egy kötetes, díjnyertes mangából készült az 1986-os They were 11 animefilm (többek közt, mivel egyéb feldolgozások is születtek belőle). A mangát fellapozva úgy tűnik, hogy meglehetősen hű és jó adaptáció lett (némi változtatások azért természetesen vannak), sőt megkockáztatom, hogy magasabb élvezeti értékkel bír, mint az eredetije! Szerintem nagyon jó volt és főként a frankó sztorija miatt, mert a graf. vagy a zene nem kiemelkedő – bár retrókedvelőknek mindenképp tetszetős lesz. Láttunk már ilyen misztikus, némileg thrilleres sztorikat, ahol pl. az űrbe (vagy máshova) elzárnak egy csapat “embert” és elültetik köztük a gyanakvást. Na ezt szerintem a mozi igen jól csinálja, bár igaz, hogy nem különösebben rak hozzá sokat, sőt kihagyja a ziccert, hogy az egyes szereplők személyiségét pszichoanalízisnek vesse alá – de még így is szuper a hangulata. Előzőek persze nem is meglepőek, ha tudjuk, hogy shoujo műről van szó. S ezért az sem meglepő, hogy a retro shoujók némelyikére jellemző bizonytalan nemiség is került bele: ami még szerintem épp nem shounen-ai vagy gender bender (férfiaknak sem zavaró), de azért már majdnem az… Érdekes mód, ahogy meglestem néhány review-t, senki nem említette ezt (igen, látom. hogy hivatalosan sem kategorizálták így sehol). Pedig, ha a manga eredeti alkotójának, Hagio Moto-nak utánanézünk, akkor a Wikipedián azt látjuk pl. hogy egyenesen a modern shounen-ai megalapozójának, szülőanyjának titulálják, míg a Baka-Updates a művei közt többször is feltünteti a shounen-ai műfajt.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.10.06

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s