Kodomo no Jikan (TV, 2007)

A Kodomo no Jikan a második olyan animém, aminek tudatosan loli/ moe-ként fogtam neki a Mitsudomoe után. Ez legalább (szerintem) őszintén felvállalja, hogy lolicon, ráadásul érzelmes, drámai is (nem úgy mint az ennél egyébként jóval viccesebb, szerintem sötétben bújkáló, kétértelmű szexizmussal operáló pedobear Mitsudomoe). Tulajdonképp tetszett, jó volt. Azon túl, hogy itt azért volt egy jobb sztori és komoly érzelmi/ erkölcsi szál is, már az sem zavart annyira, hogy rendszeresen térdre “nyomnak” 10 év alatti lánykákat és a feneküket (rosszabb esetben szeméremajkaikat) a képembe nyomják (lehetőleg feszülő ruhában). A sorozat második felét kicsit elhúzták, nem igazán lett a sztori mélységeiben, komolyan kibontva, egyhelyben topogás volt, pedig az első felében még úgy tűnt hogy rendesen komoly cuccot kapunk (a poénos felszín ellenére).

Összességében a végére egy erős 6-osra zárt nálam, illetve megerősítette bennem, hogy animékben továbbra is akkor járok el helyesen a magam részéről, ha inkább kerülöm a loli kategóriát (pure moe-nak esetleg még adok egy esélyt). Továbbra sem érzem túl egészségesnek, ha ilyen cuccokat felnőtt férfiak nézegetnek… S akkor ide nem kell érteni a tizenéveseket és lányokat, nőket, őket megérteni vélem ha nézik, tetszik nekik.

Mint, ahogy Ildi is írta:.. “adva van egy bohó lánycsapat, akik a nemi érés kezdetén romantikus érzelmeket vélnek táplálni a tanáruk iránt és ezt az érzést gyakran finoman szólva: nem épp helyénvalóan fejezik ki. Viszont Aoki tanár úr a heves ostrom ellenére sem tesz semmi rosszallandót, nem érez szexuális vonzódást se Rin se a többiek iránt és ennek többször is hangot ad! Az igazat megvallva a történet és a helyzet nagyon ismerős nekem, ha visszagondolok: általános isiben barátnőimmel egy rövid ideig mi is rajongtunk a fizika tanárunk iránt és bár tett nem volt, bizony gondoltunk “szépeket”. Felnőtt fejjel vicces, de nem természetellenes. Az egész a felnőtté válásról szól és arról, hogy van egy bizonyos korszak, amikor az ember siettetné azt. Rin is csak ennyit akar, de a végére úgy tűnik megérti, hogy nem marad le semmiről, ha még vár egy picit. Szerintem ez kifejezetten aranyos.” Az általam áthúzott részek kivételével tudnék csak részemről egyetérteni: merthogy 3.osztályban, 8-10 évesen még egy kicsivel, de a nemi érés előtt vannak a lányok is, nem beszélve a fiúkról. Meg Aoki azért bizony vivódott kicsit, hogy mi is van vele, elég csak az álmodozásaira, tesiszertáras- vagy Houinnel összejövésengondolkodós jelenetre emlékezni. Plusz a végén az ölelés helyetti kézfogás után azért még van egy pár jelenet, amikor Rin ugyanúgy rányúl Aoki botjára

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.03.03

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s