Mouryou no Hako

A Mouryu no Hako (Box of Goblins) animesorozatban a zene tök átlagos – teszi a dolgát, a látvány a szokásos madhouse-os stílusú. Az utóbbiba a popularitás mellett szorult némi progresszió és giccs is – többször (főként az első részeiben) nagyon kellemes és szép, változatos időnként. A sorozat jól, ígéretesen indul, néhányszor felborzolja a szőröket a karon, felviszi a vérnyomást. Mindenféle előzetes tájékozódás nélkül is érezhető rajta az irodalmi alap – ami jót tesz neki. A közepére azonban már egyre nyilvánvalóbbak a hibái, nem tudják kellően összefogni és a vontatottsága is erősödik (két teljes részen keresztül majdnem folyamatosan ugyanazon szobában hallgatjuk ugyanazon személyek fejtegető párbeszédét, ami a kultúrális érdekességek, misztikus-nyomozós hangulat ellenére is kissé uncsi). A második fele ilyen átlagos, vagy az alatti színvonal, de a vége megint jó. Nem moe/loli/ecchi/hárem/iskolás/shounenfight stb. ezért érthető, hogy sokakat nem érdekel. Az Anidb-n az Aoi Bungaku Series-hez hasonlatják, amiben van egy pici igazság. A Bungaku Shoujo-ra meg az egyik “főszereplő” csaj hasonlít eléggé. Mindenesetre az eredeti mű szerzőjének alkotásai (illetve azok anime-adaptációi) közül nekem a Requiem from the Darkness ennél jobban tetszett, de a Loups=Garous kevésbé. A mangafeldolgozás látványvilága, karaktedizájna belelapozva nekem markánsabb, karakteresebb, vagyis tetszetősebb.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.07.21

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s