Maou Dante

Ha a Ricz-féle ismertetőt és hozzászólást kombinálom fairi korábbi véleményével, akkor már nincs is nagyon mit mondanom a Demon Lord Dante animéről.

Szórakoztató ponyva Nagai Go módra, ahogy azt tőle megszoktuk. Egyszer sem jutott eszembe, hogy dobjam és jórészt élvezettel és kíváncsisággal néztem (illetve a pici bigott hajlamom miatt néha kis felháborodással). A sztori szépen “kifordítja a belét” párszor, jó volt – persze nem mélyül el és összedobált, de át lehet siklani a hibáin, elég jól felépített, van eleje és vége. Az OP/ED-dal kellemes, de a BGM gyér, ahogy a grafikai és mozgásanimáció is sokszor rettentően, bántóan. Ezzel együtt is van egy-két szép megoldása látványban, a karakterdizájn pedig frankón hozza a retro eredetit (bár a démonok némelyike kacagtatóan béna – sajnos a főhős is). A harcok, ahogy fairi írta, szinte kivétel nélkül szégyenletesen gyengék. Egyébként az eredeti 71-es mangába belelapozva – ahhoz képest fényévekkel szebb.

Összességében a bizonyítványába bevésett osztályzat sajnos nem lehet túl fényes. Ugyanakkor véleményem szerint közel sem annyira vészes, mint az IMDb kritikáinál (többségében 1/10).

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.04.26

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s