Panty and Stocking with Garterbelt

A Panty and Stocking with Garterbelt című animesorozat egyes részeire ugyanolyan természetességgel lehet 10-ből 1 pontot adni, mint másokra 10-t. Min. 16-os karika mindenképp kell hozzá. A Gainax korábbi agymenései mellett ennek sem kell szégyenkeznie.

Ha mást nem is, azt mindenképp elérte, hogy néhány epizódja miatt bekerül minden idők leggusztustalanabb animéi közé!

Ha stílszerű akarnék lenni, azt mondanám, hogy bizony csípte a szemem, amikor sz*rral és g*civel hányták tele már az első részeiben és még a csillárról is az lógott (bocs). Egy párszor sok(k) volt, pedig még nem is ez volt a legszörnyűbb, ráadásul a “partraszállós-zsepis” mindezzel együtt is az egyik legjobb, “legokosabb” epizód. A rengeteg képi és zenei utalása közül az animés és nyugati rajzfilmes mellett a “törzsanyag” a nyugati élőszereplős filmek világa. A hülyeségbe csempészve azért vannak komolyabb témák is! (kár, hogy nem átgondoltabban…) A grafika, animáció rendben van, a karakterdizájn fain. Az ED kellemességét szeretém még kiemelni. Összességében jó, nagyon! Nálam lájtos 10/8.

Kezdő animésnek, filmes téren tapasztalatlannak nem való, már csak az “utalás-gyüjtemény” jelleg miatt se.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.04.04

Reklámok

8 thoughts on “Panty and Stocking with Garterbelt

  1. Rövidke de igaz. 🙂 Én nagyon élveztem – valamilyen megmagyarázhatatlan vonzalom miatt. De kezdő animéseknek semmiképp nem ajánlott ahogy mondtad is, meg a befásult animéseknek sem, az utalások miatt sem. 😀

    Kedvelés

    • Hogy mi igaz, mi nem azzal kapcsolatban én sokszor bajban vagyok! 🙂 De a rövid dolgok is lehetnek ugyanúgy hatásosak, jók, nyújthatnak kielégítő, intenzív élményt akár intellektuálisan, akár érzelmileg. Szerintem abszolút nem muszáj hosszúra nyúlnia mindennek. Tudom, hogy ez az animések közt kissé szentségtörésnek számít, akik elsöprő többségben sorozatrajongók (‘minél hosszabb annál jobb’-alapon) – én viszont nagyon tudom értékelni a pár perces rövidfilmeket is. Vagy akár a rövid, de velős véleményeket, a hosszadalmas maszatolásokkal szemben… Nem mintha ezt a kis fenti, böfféntésszerű töredékvéleményem jónak tartanám – csak mondom úgy általában! 🙂 Te is veske, teszed ki a rövid posztokat a FB-ra egy-egy képpel – és azoknak is milyen erős hatása tud lenni!

      Kedvelés

      • Abban igazad van, hogy a rövid dolgok is lehetnek hatásosak, sőt én kifejezetten szeretem az ilyen dolgokat (akár anime sorozat, akár animációs film, pl. a Black Rock Shooter eredeti film nagyon jó lett, de az anime sorozat már koránt sem sikerült olyan hatásosra).
        Én egyáltalán nem is nézek ún. never-ending animéket. Max 2 évadosokat, de tényleg sok anime fan odavan az ilyen hosszabb animékért… Végül is nem vagyunk egyformák. 😀
        Pedig én kifejezetten maszatolni szoktam, persze nem facebook-on. A Japán Fényei blogon vannak elég hosszú bejegyzések, vagy bejegyzés sorozatok… Nem tudom rövidre fogni.. xD Eredetileg ezért hoztam létre a FB oldalt, hogy ott majd a rövid híreket tálalom… most már azzal is elcsúsztam… egy szerencsém van, hogy az olvasóim meg a fb látogatóim nagyon türelmes és kedves emberek. 🙂

        Kedvelés

      • “az olvasóim meg a fb látogatóim nagyon türelmes és kedves emberek”
        – Kivéve engem! 😛 Én ideges típus vagyok, meg gyakran pokróc is. 😦

        “Végül is nem vagyunk egyformák”
        – És ez így is van jól! Ugyanakkor én speciel úúútálom, amikor egy filmre vagy egy rövidfilmre azt mondják, hogy CSAK kevesebb, értéktelenebb lehet, mint egy sorozat. Mert nincs úgy kibontva a sztori, meg a karakterek meg stb. – ilyen indokokkal dobálóznak. Oké lehetünk különbözőek, mást szeretünk – de vakok meg hülyék ne legyünk már! Én a rövidfilmeket, mozifilmeket szeretem, de vettem a fáradságot és megkerestem-találtam azt is, hogy a hosszabb sorozatokban mit lehet szeretni. Ezt fordítva is elvárom a sorozatbuziktól! 😛

        A blogspotos JF-en olvastam a záródolgozatodat! Na AZ hosszú! 🙂 Akartam is kommentelni valamit oda, de nem tudtam, mára meg el is feledtem, hogy mit. A WP-s JF-n meg már többször átszaladtam a Mizuki Shigeru féle szörnyanatómián – most el is olvastam, ment is a like!

        Kedvelés

  2. Kb. én is vagyok a rövid filmekkel, sorozatokkal. Pl. most volt a Cross Roads rövidfilm, ami elképesztően szép volt, de rögtön ugrott minden fan, hogy ugyan csináljanak már belőle sorozatot, ahogy a Free!-ből is lett végül. :/ Jó az ha néha a képzelőerőnket is kell használni egy műhöz, és most nemcsak animére gondolok, hanem bármelyik médiumon megjelenő műre.
    Akik nem értékelik csak a szájbarágós hosszú és irdatlanul sok filler résszel érkező sorozatokat, azok általában nem elég érettek, vagy csak szimplán lusták gondolkozni… nekem ez a tapasztalatom.

    Hogy hosszú a záródolgozatom azt csak bóknak tudom venni, mert rengeteg munkám volt benne, bár így visszagondolva nem választanám ezt a témát.. de mindegy. Azért érdekelt volna a véleményed. 😀

    A szörnyes anatómia cikk volt az egyik kedvencem, amit írtam… Vicces volt nagyon. 😀 És ugye ezek csak kiragadott lényeg… nem is tudom, több száz van abban a könyvben ha jól emlékszem.

    Ahogy olvastam a blogod azért elég sokat írsz az AnimeAddicts-ra… 😀 Én egyszer próbáltam beadni egy leírást, de azt sem engedték be, meg elég sok rosszat hall onnan az ember – persze félre ne érts nem akarok személyeskedni kicsit sem! Téged nem ismerlek, onnan meg csak pletykákat hallottam, úgyhogy nem akarok előítéletes lenni. 🙂

    Kedvelés

    • A Cross Road-ból pont én is megnéztem volna egy kicsit hosszabbat 😀 …ha szoktam is kritizálni Shinkai-t.

      Én imádom a megismerést! Megismerni új dolgokat, új embereket (vagy akár ismert embereket mélyebben…) – szuper! Azt mindig furcsa hallanom, hogy ha valaki nem lógott még AnimeAddictson. Pedig tudom, hogy vannak sokan. Én ott kezdtem el jobban fórumozni és irkálni, aztán egy ideje inkább átcuccolóban vagyok ide… Szerintem mindennek és mindenkinek vannak pozitív és negatív oldalai is. Nekem is. Addictsnak is. Én is mondtam róluk sok negatívat meg mások is. Ugyanakkor mindig azt mondom, hogy az ember maga ítélje meg a dolgokat. Ne hallgass ránk – próbáld ki az oldalt alaposabban, ha érdekel az igazság! 🙂

      Az Addictsos archív véleményeim többségükben így nem is állják meg önállóan a helyüket, ha érdekel a blogom, akkor elsőként inkább a jobb oldali oldalsávból a Kategóriák közül ezt a csoportot javaslom:https://balaaz.wordpress.com/category/blog-original-plus/
      Jobb oldalt felül a kiemelt bejegyzésként említve írtam is róla, hogy mi ez az Addictsos archiválás:https://balaaz.wordpress.com/2013/12/29/az-animeaddicts-legujabb-elsotetulesei-es-a-blogom/ meg emitt is:https://balaaz.wordpress.com/2014/03/29/egyel-szart-milliardnyi-legy-nem-tevedhet/ Aztán a mindenféle bejegyzésekből szerintem elég jól megismerhető vagyok, de a menüsorban, meg a blog első bejegyzésében is írtam külön magamról:https://balaaz.wordpress.com/about/ és https://balaaz.wordpress.com/2013/11/23/ez-miez/

      De én óvnálak a “megismerésemtől”! *sátáni kacaj* Ha mégis veszed rá a fáradságot, akkor megtisztelsz, köszönöm! FŐLEG, ha reagálni is van erőd. Mert ugyan csak rövid ideje blogolok, de ez az én írok, mások csak kattintgatnak dolog abszolút nem izgat fel, sőt frusztrál. Ezért vagyok eddig is nagyon hálás azoknak, akik visszatérően még reagálgatnak. A többiek meg – nem finomkodok (ez sem feltétlenül pozitív tulajdonságom) – lehúzhatják magukat…

      Kedvelés

      • Szerintem nem kell a Cross Roads-nak folytatás, mert akkor egy elcsépelt, tipikus karakterekkel teletömött, sablonsztori lesz belőle. :/ Bár nem kötelező senkinek megnézni a sorozatot, ha elkészítenék. 😀

        Regisztráltam még annak idején, de akiket még ismertem vagy ismerek is, mint animéseket, őket sem az AA-n ismertem meg. Nem is szeretnék ettől jobban belemenni az oldal megismerésébe, egyszer regisztráltam kb ennyi. Inkább írok valakinek kommentet a videója vagy blogbejegyzése alá, mint most is. 😀

        Na most jól fel lett adva a házi feladat. 😀 Lesz mit olvasgatnom. ^^ Némelyik bejegyzésed már végigfutottam vagy szorgalmasan végigolvastam. 🙂

        Azért remélem a blogodat még olvashatom.. 😀
        Pedig nem várhatod el mindenkitől, hogy kommentezzen a bejegyzéseid alá, aki csak elolvassa. 😀 Nekem nagyon kevés komment érkezik úgy egyáltalán a blogra, de mikor kapok visszajelzést az tényleg nagyon jó érzés, akkor is ha negatív vagy pozitív.

        Kedvelés

      • “Pedig nem várhatod el mindenkitől, hogy kommentezzen a bejegyzéseid alá, aki csak elolvassa.”
        – Tudom! Azt is tudom, hogy nem is kéne erről nyilvánosan beszélni – mert ilyen szánalmas rinyálásszagú dolog ez tőlem. De nem azért nyitottam ezt a blogot, hogy, ha valami bánt vagy valami foglalkoztat, akkor ne beszéljek róla! Azt is látom, hogy mennek némi irigységek a bloggerek között, hogy kinek hogy megy és stb. Csak nem beszélnek róla. Aztán az is lehet, hogyha meglenne minden sikerültebb bejegyzésem alá a most vágyott néhány értelmes komment -egy kis beszélgetés, nézőpont ütköztetés (mert nem százezres megtekintésekre vágyom, csak ennyire), akkor meg az is kevés lenne már és még többre vágynék. Ilyenek vagyunk mi emberek. 🙂 Azokat irigylem és nagyra becsülöm az elhivatottságukat és kitartásukat, akik így is nyomják hosszú időn keresztül. De tényleg! Látom te is ilyen vagy, gratula! Bennem viszont az forog körbe-körbe, hogy fogom ezt a webnaplót és “beteszem a fiókomba”, ha elegem lesz az önmagam elé állított próbából és frusztrációból. Most is Conchitából már nem volt kedvem írni egy normális bejegyzést, pedig úgy elég szépen, hosszúra kikerekedett bennem már mára… C’est la vie… Köszi a biztatást amúgy és bocs a “panaszáradatért”! 🙂

        A Cross Roaddal meg igazad van, ebből kb. sablonsztori jönne csak ki. De mert Shinkai megnézném – legfeljebb jóóól lefikáznám utána. 🙂

        Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s