Queen’s Blade: Rorou no Senshi

Nekem a Queen’s Blade: Wandering Warriors  pozitív csalódás volt azután, hogy sok negatívumot hallottam róla fél füllel. Ehhez képest már az első részei is kellemesen szórakoztattak. Persze eleve színtiszta ecchire készültem. Az első rész befejező képsorai külön nagyon mutatósak, de a további OP/ED párost is szívesen nézegettem volna férfiszemmel, ha az ultragagyi dalokat el bírtam volna viselni… A látványvilágot inkább kicsit átlag fölé lehetne tenni, egész szép hátterek is vannak. Sok agyonrajongott “komoly” animénél nem képesek a hajtincsek és szemöldökök/szemek találkozását kezelni – itt viszont nem sajnálták rá az energiát. Néha a harci effektek is igen látványosak lettek és az aláfestőzene sem rossz, bár nem kiemelkedő. Élveztem, hogy nem iskoláslányok a szereplők. Ez a fajta ecchi nekem az újdonság varázsával hatott, ilyet még nem láttam (amúgy sem néztem túl sokat). A feléig nálam símán jó volt, 10-ből 7 körüli értékeléssel. Aztán szép lassan kifogytak az új karakterek nem volt kit bemutatni már – és azon vettem észre magam, hogy rettentően unom. Az első évad végén már nincs erőm folytatni a másodikkal, talán majd valamikor később. Így átlagosra lecsúszott összességében. Érdekes volt, hogy a csajokból, mindenféle mellméretet igyekeztek megmutatni és a pornográf-eszköztárból nem csak a pl. a kötözéses, vagdosásos SM jelenetek kerültek elő, hanem a pisi/kaki-utalások is, ugye hátha valakinek pont ez a kedvence, ki nem hagyták volna… Azért még így utólag sem sajnálom, hogy belenéztem, az első részei miatt megérte.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.11.28

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s