SoulTaker

Valóban sok hibát lehet felróni a SoulTaker animesorozatnak, mégis összességében azt kell mondanom: SO FUC*ING EPIC! Többen írták, hogy az elején elég rossz véleménnyel voltak róla, ami a végére viszont pozitívba fordult. Én is így vagyok vele. Konkrétan az első rész rosszabb volt, mint az átlag (5 pont alatti), majd a következő néhány részben átlagosra erősödött, a közepe felé már egész jó volt, s az utolsó részek még rátettek egy lapáttal. Tulajdonképp szépen felépített fejlődés jellemzi az egészet – kár, hogy a béka segge alól kezdenek el építkezni… Nekem pont a történet vitte el az egészet, legalábbis engem meg tudtak lepni, amikor újabb témákat kevertek bele a koktéljukba: loli témát, világűrt, idegeneket, erkölcsi tépelődést. Az opening számomra is fantasztikus volt többekhez csatlakozva: azt a klasszikus, szuperhősös hangulatot árasztotta, mint pl. a Transformers. Amúgy az “animés műveltségem” még kevés hozzá, de így is egyet kell értenem Shinzo-val aki más sztorikból összedobált kliséhalmaznak nevezi. Kicsit én az Evangelion és a Guyver hangulatát is éreztem rajta, de olvastam, hogy állítólag a Lain és Devilman lenyomata is benne van. A látványvilág kísérletező volt, kreatív – de szerintem sem ért célt (sajnos), mivel sokszor csak önmagáért a furcsa hatásokért, színösszeállításokért használták a technikát és nem a történet megfelelő helyein, hanem mondhatni véletlenszerűen. Néha eltalálták, de legtöbbször nem… Zeneileg is néhol idegesítőek lettek szerintem a betétek. Viszont tény, hogy a sorozat második felében sokszor alig kaptam levegőt az izgalomtól.

Summa summárum: Kihagyható sorozat, mert sok a hibája, de aki nekiáll az nézze végig, mert az első rész még nagyon gyenge és csak fokozatosan erősödik a cucc. Akinek a közepetáján már tetszik – az a vége felé már imádni fogja (mint én is). 10-ből 8-t kap tőlem, mert engem szórakoztatott ez a klasszikus, hősös, lelkizős – de kissé felszínes akciócucc, még akkor is ha a látványvilág (ideértve az animáltság hiányát, akciók leegyszerűsítését) és zene tekintetében is vannak hiányosságok és azért az erkölcsi élveboncolás sem ment olyan nagy mélységekbe.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2010.11.10

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s