Tatsumi

Néhány éve a Ponyo-t vártam annyira türelmetlenül, mint ezt a Tatsumit. Azt is, ezt is korai kiadású, gyengébb minőségű videóval néztem meg. Amikor tavaly vetítették Budapesten moziban és AA-n is hírezve volt, akkor figyeltem fel rá. A mozis vetítésnek köszönhetően általános filmes viszonylatban is lett némi kritikai visszhangja viszont animés körökben nem érzek “nagy tolakodást” érte… Én se ajánlgatom, nem akarom senkire “ráerőltetni”. Aki vevő ilyesmire, az már vélhetően úgyis betervezte. Nálam mindenesetre majdnem 10/10 lett. A trailer alapján többségében “ronda” képi világra számítottam – ez nagyjából be is jött, így egyáltalán nem zavart, fel voltam rá készülve. Sőt többször meglepett azzal, hogy szép volt. Mindenesetre 0,5 pont levonást azért megítéltem neki: a mangás-stílszerűséget és a spórolást én nem fogadom el indoknak, icipicit több is belefért volna animációban, látványban. Bár ez nagyjából lényegtelen, mert a bemutatott 5 rövid manga, 5 történet szuper. Apró bibi, hogy az őket összekötő, beágyazó életrajzi vonulat nem igazán sikerült, ez megint 0,5 pont mínusz. Megjegyzendő, hogy úgy látom 16-os karikával ajánlgatták – nem egy gyerekfilm az tény. Jó kis vegyesvágott koprodukció lett: szingapúri-indonéz-japán. A fő érdem azért a mangakáé: nem véletlenül többszörösen díjazott… A zene és szinkron megfelelően asszisztált hozzá, de csak ismételni lehet a látványnál írtakat: nem ezek a hangsúlyosak.

Bejegyzés és pillanatképek eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, kb. 2012.06.hó

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s