The Boondocks (A kertvárosi gettó)

A The Boondocks az első sorozat, amit hétről hétre követek, ahogy jönnek ki az új részek (vagyis itt szinkronizáltan). Ismertetőből fontos szavak:
– Remekmű: több része egyértelműen, de ezt a színvonalat folyamatosan nem tartja.
– 18 éven felülieknek, nyelvezet, témák miatt: de komolyan kell egy bizonyos érettség, tapasztalat stb., mert nem érthető a teljes spektrum (poénokon, csúnya beszéden stb.-n túli tartalmak). Magyarul: ha csak nevetsz rajta és nem szorul össze a szíved, akkor túl kicsi / érzéketlen / rasszista vagy (bocs, de ez mind változhat még!).
– Erős szatíra, társadalomkritika, előítéletek: Az első évad néhány részénél konkrétan elfogott a teljes elkeseredés, világvégehangulat, mivel már a tragikomikus szinten is túlhaladt a sorozat és brutálisan drámai hatást keltett (valóban ilyenek vagyunk mi, emberek?).
– Magas szintű látványvilág és animáció: itt vitatkoznék, azért annyira nem jó, bár különösebb hibái szerencsére nincsenek.
– Humor, mondanivaló: Ha a második “nem jön át”, akkor nincs értelme nézni. Az akció sem hangsúlyos egyáltalán, ne ezt várjuk tőle.

A magyar szinkronról annyit, hogy néhol egész tűrhető, de azért felirattal lenne érdemes inkább nézni, mert sokszor nem kapják el az eredeti hangulatot.

Olvastam kritikaként róla, hogy nincs nagyon értelme behozni ma Magyarországa, mert olyan utalások vannak benne az afro-amerikai kultúrára, konfliktusokra, több évvel ezelőtti – USA-ban akkor aktuális történésékre stb., melyek tőlünk távol állnak, nem fogjuk érteni. Szerintem meg a rasszizmus igenis nagyon aktuális kérdéskör itt is, úgyhogy nagyon is helye van a dolognak, ugyanúgy mindig aktuális görbe tükröt tartani saját magunk elé és szembenézni a saját hülyeségeinkkel…

Most, hogy a 2. évad szinkronizáltan is a felénél tart, azt kell mondanom, hogy eddig kevésbé szatirikus, drámai, tartalmas, mint az 1. évad. Magyarul amiket fentebb írtam, részben nem helytállóak rá: Inkább a könnyedebb szórakoztatás felé mutat. De azt némelyik részben olyan jól csinálja, hogy hullott a könnyem a röhögéstől! A stílszerűbb, sorozathoz illőbb (dícsérő) véleményt csak úgy lehetne leírni, hogy döntően így jelenne meg a fórumban: [cenzúrázva]. Nekem úgy tűnt, hogy zenében és látványvilágban erősebb a 2. évad. S nem átallanak olyan filmeket is megidézni, parodizálni, mint Az ördögűző (ez a rész is ROTFLOL) vagy A sárkány közbelép. Ráadásul a legutóbbi két része, a 12-13. (Emberfogó és Gengszterséges története): elsöprő! Imádtam. Egyszerre fogott el a széles jókedv és a hányinger… Még két rész visszavan a második évadból, de muszáj vagyok rányomni egy 10-t és kedvencnek gombot! FRENETIKUS!

Ed is hatalmas arc, ahogy mások is írták. Igen, igen. Kár, hogy a 2. és 3.évadban nem szerepel annyit és ha feltűnik, akkor se olyan meggyőző, mint az 1.évadban…
A 3.évad legutóbbi részei (3-6.) ismét nagyon jók! Ezen részekben szerintem sikerült összegyúrniuk az első 2 évad előnyeit és még rátettek egy lapáttal: több akció, szebb látványvilág, változatosabb zene, poénok maradtak, plusz tartalmasság is visszatért. Remélem így folytatód(ott)ik… Ja és a 6.rész megint hozott egy új színt a thriller-paródia-szerűséggel.

A 3.évad utolsó részei megint nem voltak – nekem – kiemelkedőek (holott volt bőven társadalomkritika). Összességében, ha lehámozom a sorozatról az elfogult rajongásomat, akkor azt kell mondanom, hogy jó sok része csak átlagos vagy egyes tekintetekben az alatti. Mindazonáltal így is marad nem kevés, ami “filmtörténeti remekmű”. A 10-es értékelésből egyet minuszoltam, de kedvencnek marad (akár anime, akár nem)

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2010.11.02-11.02.06

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s