Túlértékelt átlag-shounen. Félreértés ne essék: a Hajime no Ippo (Fighting Spirit) nem rossz, szórakoztató, alkalmanként erősen adrenalinhajcsár, el lehet nézegetni. De semmiben (sem látvány, sem sztori, sem harcok, sem zene) nem emelkedik ki, ezért a feléig nekem elég is volt. Az én ízlésemnek túl hosszú is, meg gyerekes is.
Ahogy Herczi korábban írta: a pehelysúlyhoz képest túl izmosra rajzolták a szereplőket, de ez tényleg nem volt annyira zavaró – ellentétben sok más shounenes túlzással és dramaturgiai, érzelmi egyszerűsítéssel. A grafika a meccsek alatt néha nagyon-nagyon szuperül hozta a dinamikát, egyébként átlagos volt, háttérzene jól támogatott. Nem nagyon olvastam utána, mert annyira nem fogott meg, de valahol mintha azt írták volna róla, hogy Mike Tyson ihlette a mangát és Ippo figuráját. Ippo fizikai felépítése, izomzata, magassága, védekezése és támadásai valóban sokszor Iron Mike-ra emlékeztetnek. Az anime természetesen nagyon sok dolgot jól átvesz a box világából, hangulatából, ideértve még a korábban már sokak által említett, erősportok férfi közösségére jellemző szívatásokat is, amik bőségesen ellátnak bennünket poénos helyzetekkel (de egy idő után túl ismétlődőek, mint minden más is a sorozatban). A shounenes túlzások egy része viszont teljesen öli a hangulatot. Hogy csak egyet említsek a sok fájdalmas hülyeségből, amit előszeretettel használnak: amikor a bokszoló meg van ütve, üveges a szeme, dől el, mint a zsák – a feje már az ellenfele övmagasságában van, amikor hirtelen észreveszi, hogy nyitott az ellenfél védelme és feltámad, mint a főnixmadár, bevíve egy elsöprő ütést… Bah.
Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.07.14
Digitalizált Szabadság 