Sugar Sugar Rune

Tündi-bündi, cukorfalat, aranybogár kis mahou shoujo szépség a Sugar Sugar Rune – legalábbis a karakterdizájn és az OP/ED tekintetében. A többi összetevője viszont túl gyerekes és túl bugyuta. Legalábbis a kezdő részeiben nekem szimplán rossz. Később aztán gyengére, átlagosra erősödik és van egy-két egész jó pillanata is (pl. a ‘Rómeó és Júlia’ vagy “korosodás-varázs”). Pedig vannak kodomo-k, amiket kimondottan kedvelek. Itt viszont pl. a henshinekre szerintem már a 3 évnél idősebb lánykák is azt mondanák, hogy gagyi. A mangaka (Anno Hideaki-né) karakterábrázolását mondhatni kedvelem – már amennyire a Hataraki Man-ból megismertem. Ennek az animének az alapját képező mangája az ismertetőben jelzettek szerint díjnyertes – belelapozva talán mutatósabb is némileg és más is a felépítése (de, hogy jobb-e azt ennyiből nem tudom megítélni). A szívrablósdi, mint ötlet egyrészt béna, másrészt azért nem kevés érzelmi konfliktusra adhat lehetőséget – ami jó is lehet(ne). Hogy lett-e, azt viszont nem tudom megmondani, mert dobtam (mielőtt úgy igazán beindult volna a fősztori az epizodikusságán túl). Így első blikkre 6-8 éves kor fölött nem ajánlanám. Nálam a 10. résznél 4 alá 10 pontból.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.04.19

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s