Se tűzijáték, se szex, se csapolt sör…

… ezért dühös vagyok. Vagyis csak voltam. Most már beszéltünk róla pár szót négyesben. Elmúlt a robbanásveszély, maradt a bágyadtság.

Úgy kezdődött, hogy: Mi az hogy senki nem hajlandó eljönni velem az esti koncertekre meg tűzijátékra? Vagyis inkább ez volt a vége. Persze ez így hülyeség, mert egész napos közös szabadtéri programunk volt a mai augusztus 20-án. És mindenki jött velem és nem is kérették magukat, nem kelletlenül. De elfáradtak. Egyrészt. Másrészt párom elmondta, hogy neki amúgy is készülnie kell most már. Mert fél. A munkahelye új, teljesen új, ismeretlen terep. Nemrég hajították ide kéretlenül a mély vízbe. Ha “megfullad” nem siratják meg. Segítség nincs. Fogyóeszköz. Lecserélik. Ja. Nálunk is ilyesmi van. És még sok helyen. Államalapítás Ünnepe. Állam – köszönöm ezt a kijózanító pofont.

Két hete vagyok szabadságon és már egész felhőtlenül éreztem magam. De Te visszarángattál a magyar rögvalóságba. Napközben sokat nevettem, sőt már odáig jutottam, hogy kicsit táncra is perdültem – mind leányom, mind asszonyom oldalán. Ami nálam igen-igen ritka esemény. Most mondta a feleségem, hogy ő már emlegette nekem az elmúlt két hétben is, hogy neki ez nehéz időszak és készülnie kell. Csak én nem figyeltem. Nem lehetett velem beszélni. Nem lehetett? Nem emlékszem, hogy annyira próbálta, próbálták volna. Az tény, hogy múlt hétvégére is hozott magával a párom munkát. Nyaralásra… Erre emlékszem. Lehet, hogy túl görcsösen ragaszkodtam ebbe a nyári három hetes munka nélküli szabadságomba. Hogy ha “bele döglök is”, akkor is nyaralni fogok, kikapcsolódni. És együtt a családdal. Családdal. Szerintem kellett ez nekem, mint egy utolsó szalmaszál. Hogy érezzem, hogy élek és nem csak egy agyonkoptatott fogaskerék vagyok. Mert szűk egy hét múlva ismét az utóbbi leszek. Úgy, hogy azért ma napközben már egy pohár csapolt sört sem ittam – mert kimerülőben a családi kassza. Pedig nem éltünk ám nagy lábon… Ráadásul drágám meg is sérült a múlt hétvégén kicsit, elesett és még lábadozik, kímélem. Szóval egy ideje nincs intim együttlét se. Ne huhogjon a kedves olvasó, ez nem ilyen hímsoviniszta megjegyzés, nem mint “házastársi kötelességet” említem – de bizony hangulatilag befolyásoló tényező, ha őszinték vagyunk egymással. És akkor most az is kiderül számomra, hogy egyetlenem már az elmúlt két hétben sem volt egyértelműen az általam szervezett programok mellett. Amikről egyébként akartam is írni pár sort ide a blogra.

Azt gondoltam, hogy barom vagyok. És vak. Hogy nem figyelek oda a feleségemre. És ez igaz is kicsit, de nem is az. Van itt a sok más tényező, meg tán enyhítő körülmény. Összetett ez a kaleidoszkóp is. Hiszen drágám most is kimondta, hogy szívesen jön, jönne, fog jönni velem. Máskor. (Csak attól meg én félek, hogy lesz-e máskor…) Meg azért vak nem vagyok, láttam, ha jól esett neki. És  most már az államnak sem tudom olyan egyértelműen üzenni, mint fél órája, hogy bekaphatja. Egyrészt higgadtabb is vagyok és szeretem is a hazámat, másrészt végül úgy is ő, az épp aktuális államszervezet vág gerincre engem – amit élvezni nem fogok, maximum megszokok, elviselek…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s