A világgal pedig minden rendben van!

Az emberek pedig jók! Hiába mondanak mást sokan. Hiába fogok keserűen én is mást állítani, ha a jövőben megtaposnak, összetörnek. Hajlamos vagyok ugyanis a pesszimista szemléletmódra – amit én realizmusnak hívok – de most nem mondhatok mást, miután egy balesetben ezt személyesen tapasztaltam meg. És ez nem holmi agyatlan, rózsaszín ködös szűklátókörűség, amit nem kedvelek.

Voltak egyéb érdekességek is a napomban, többek közt először voltam életemben bokszmeccsen, ráadásul közvetlenül a szorító mellett. Tényleg más ez így, mint a képernyőn – főleg amikor tőled karnyújtásnyira nekidőlnek a kötélnek és ott csépelik egymást…

De nem is ez a lényeg most, hanem a baleset: Kocsival, haver vezet, én mellette elől. Állunk a városban a pirosnál, kedélyes beszélgetés. Egyszer csak nagy csörömpölés. Jobbra kinézve a kocsi mellett kismotor, előtte földön fekvő bácsika. Adrenalin föl: Úúúristen, hogy is kell újraéleszteni!? Mi az elsősegély sorrendje? Kocsiból ki, bácsika mozog, él, lélegzik néz, tápászkodna. Hál’isten!  Mobil hol? Mentő hív. Oké. Több járókelő azonnal ott, mondják bácsi vérzik. Kis horzsolás hátán, de elől nagy pukli homlokon. Csöpög a vér. Egyik járókelő: ő orvos, bácsi ne mozogjon hátha eltört. Bácsi leszarja, ő felkel – hiába fogom, mondom, ne. Válaszol, nevét, címét, nincs senkije akinek szóljon. Forgalom közben áll. Bácsi úgy dönt: összepakolja szétszóródott holmiját. Ülni sem hajlandó, mondom oké, álljon, csak nem birkózom le. Fogják, tartsák úgyis menni akar – én szedem-viszem a holmiját, menjünk le az útról. Fogjuk a bringát is, mert kiderül elektromos bicikli. Ezután forgalom már megindul. Mentősök jönnek, bácsit ellátják. Idegesek: gázolás? Hol a rendőr, hívják! Tanúk mondják: nem gázolás, bácsi elnyúlt magától. Mentősök nemigen hiszik, rendőrökkel mi lesz? Mit mond a szonda? Nem baj, hogy a bringát, mint “bizonyítékot” arrébb vittük, megbolygattuk a helyszínt?

Lényeg a lényeg: MINDENKI baromi jó fej volt! Az ilyen pillanatok visszaadják a hitemet az emberekben, meg az emberiségben!

  • A hetvenes éveiben járó bácsin sokat nevettem, bocsánat! Oké, hibázott, meg is büntetik végül – mert veszélyeztette a közlekedést – de a lehetőségekhez képest legkevésbé. Kiakasztott, amikor vérben tocsogva nem akart együttműködni és mondta, hogy ő megy tovább, nincs semmi baja, meg amúgy is sebészorvos – nehogy már beleszóljak, abba, hogy ő ellátja magát (papírzsepivel nyomkodta az aszfalton lereszelt fejbőrét…). Nyilván zavart volt kicsit az ütéstől, de ez természetes. VISZONT! Egy zokszót nem ejtett! Nagyon kemény ez az idősebb nemzedék! Imádom, tisztelem őket! Lehet, hogy én is vagy egy fiatalabb ott nyavalyogtunk-sírtunk volna, hogy itt fáj-ott fáj. Ő nem! Ment volna tovább dolgára, mintha mi sem történt volna. Tisztelet!
  • Mentősök: gyorsan ott voltak, szépen ellátták, ránk is ügyeltek, hogy “ne lógjunk meg mint esetleges gázolók”. Aztán, ahogy már sejtették, hogy nem vagyunk “rosszfiúk” jót elbeszélgettünk, a kiérkező zsarukig, akiknek szépen segítették a munkáját. Pedig a mentősök melója nem könnyű ám, nem hálás, a lóvé se sok. Sőt, hála helyett sokszor támadást kapnak a zavart, beivott, beszívott, elmebeteg emberektől, akikeken segítenek. Tisztelet nekik is!
  • Járókelők: basszus nem gondoltam volna, hogy ennyien odajönnek segíteni! Belesajdul a szívem a hálától, ha rágondolok! Autós is megállt, gyalogos is. Bácsit is segítették, a mentősök, rendőrök munkáját is, mellettünk is kiálltak, hogy nem gázoltunk! Nagyon-nagyon-nagyon pozitívan csalódtam az emberekben! Még akkor is, ha inkább nálam is idősebbek jöttek oda, olyan ötven körüliek és huszonéves, harmincas egy sem. Lehet véletlen is, lehet, hogy nem az, de most mindegy is. Igenis van segítőkészség! Igenis számíthatunk egymásra! Ha baj van, akkor ismeretlenül is! És nem hiszem, hogy csak a kötelező segítségnyújtás miatt. Tisztelet az emberiségnek!
  • Rendőrök: gyorsan, nyugodtan, komolyan, de humorosan végezték a munkájukat. Kihallgattak, helyszíneltek, mértek, fotóztak. De a technikai része nem is érdekel. Engem is büntettek meg már egy rohadt gyalogátkelőhelyen, mert gyalog átmentem a piroson. Holott ott mindenki át szokott menni, autó sem igen jár. Értem én, hogy szabály az szabály, de rosszul esett nagyon – főként az eset körülményei meg részletei, amit inkább nem is említek itt. Itt viszont rettentően emberségesek voltak – mindenkivel. Nem robotként vagy jogszabály-androidként végezték a munkájukat. Szóval: volt nekem is már problémám rendőri intézkedésekkel, beismerem, hogy van alapja a rendőrvicceknek és bőven lehet negatívumokat is felsorakoztatni velük kapcsolatban, de nagyon úúútáltam az elmúlt években, amikor a társadalom, meg a politika egy része brutálisan nekiment a Rendőrségek. Úgy kb. a 2006-os eseményektől, tévéostromtól, gumibotozástól, gumilövedékektől kezdve. Nem! Tiszteletet a rendőröknek is! Megérdemlik!

Ilyen hírek kellenének a hírműsorokba, tévébe, újságokba! És lehet, hogy nem is kellene új történeteket felkutatni, csak a szenzációhajhászan prezentáltakat kicsit alaposabban, több szempontból körbejárni. Hiszen én is leírhattam volna ezt másképp: kellemetlen, bosszantó eseményként, csak a negatív összetevőket kiemelve…

Advertisements

14 thoughts on “A világgal pedig minden rendben van!

  1. ú de betalált a vége, pont ez a gondolat keringett a fejemben, hogy sajnos a médiában a rossz dolgok nagyobb felhajtást kapnak, vagy csak egyszerűen rossz a tudósítók szemszöge. Bár az is lehet, hogy ez direkt van így. Mindenesetre van még remény az emberiség számára 🙂

    Kedvelés

    • “rossz dolgok”: eleve rosszul indult az egész, mint az aug.20-as tűzijátékos bejegyzésemnél. Itt is közös, családi programot szerettem volna szervezni. De páromnak ekkor, hétvégén is dolgoznia kellett. A család ifjúsága meg nem akarta, nem érdeklődött – nem erőltettem, de rosszul esett, hogy nem jönnek ők sem velem. Engem érdekelt annyira, hogy egyedül is elmenjek, de így kicsit szomorkás-magányos volt a buli – vagyis kicsit rossz. Aztán véletlenül lekéstem a buszom hazafelé és cimbit meg véletlenül pont elcsíptem, így elvitt véletlenül. Ha ez nincs akkor nem keveredek bele a balesetbe. Ami összességében egy csomó időt elvett, haverom is a párja elé ment volna, nekem is le volt már beszélve a találkozóm. Mindketten elkéstünk, mindketten magyarázkodtunk telefonon. stb.

      Szóval igen, mindig van egy rakat rossz vagy rossznak gondolt történés körülöttünk – de mindig megláthatjuk a jót is bennük, ha van rá erőnk. Sajnos nekem sem mindig van. Néha még reményem se. De most annyira a pozitív oldalát láttam ennek a dolognak, jó nagy löket volt.:)

      Kedvelik 1 személy

  2. Mindennapi történet egy más szemszögből, legalábbis mondhatjuk, hogy ezt írtad. Mondom ezt végtelenül leegyszerűsítve…
    De az igazság az, hogy valóban így van, ahogy írtad. Kiemelném, hogy tényleg csak az idősebb korosztályra jellemző ez a segítő magatartás. Ennek is persze megvannak a maga okai, mint a régebbi nevelés, és hasonló dolgok. Régebben az emberek őszintébbek voltak, vagy legalábbis másabbak, mint manapság.
    A fiatalok pedig az ilyen helyzetekre ignoránsabbak. Nem úgy látják a rendőri szerveket, mint az idősebbek, nem szeretnek kapcsolatba lépni velük (ez nagyobb részt a kialakult nézetnek köszönhető a rendőrök iránt). Kellemetlennek ítélik az ilyen helyzetekbe való bonyolódást. Na meg persze a legtöbb ember nem foglalkozik azzal, ami körülötte történik az utcán. Főleg egy városban. Falun más a helyzet ugye, ott a legtöbben ismerik egymást.

    Az “öregek”, így idézőjelesen, de inkább úgy mondanám, hogy az idősebb korosztály: Stramm egy nemzedék, az biztos. Persze megint csak azt mondhatom, hogy más rendszerben nevelkedtek, más példákat láttak, más a világnézetük.
    Az én nagyapám is ugyanilyen, lassan 80, de kinéz 60-nak és a mai napig befekszik a trabant alá, mert javítani kell valamit rajta. Vagy épp valami háztáji munkát kell megcsinálni. Komolyan, úgy kell kivenni a kezéből a munkát, és elküldeni pihenni. (Na meg jobban vezet, mint a mai fiatalok. xD)

    A hírek meg… meh, azokban csak a tragédiák, a vér és a mocsok az érdekes nekik, más nem nagyon számít. Na meg persze, hogy melyik híresség villantott “tevepatát”, ha egyáltalán volt rajta valami alul. Ehh…

    Kedvelés

    • Igen nagyon sok összetevőből áll össze a képlet, ahogy írod: város-falu, korszakok-rendszerek-neveltetések. És igen, ahogy röviden utaltam rá, bennem is felmerült, hogy miért nem fiatalabbak voltak, akik jöttek segíteni. És talán még aggódhatnék is miatta, hogy mi lesz néhány évtized múlva, ha a mostani idősebbek már nem lesznek. De nem nagyon tudunk rajta agyalni, mert én sem sejtettem az 1980-as években, tizenéves koromban, hogy mi lesz velem és a körülöttem lévő világgal a 2010-es évekre. Valószínűleg jól lehülyéztem volna azt, aki azt mondja hogy ez. El nem tudtam volna képzelni. Ugyanígy franc tudja, hogy a mostani tizen- és huszonévesekből mi lesz 30 év múlva… Sokat változhatnak ők is, meg a világ is. Reméljük, hogy a segítőkészség nem hal ki és akikben mostanában nincs, később majd kifejlődik.:) Lehet, hogy nem jó hasonlat, de nézd meg az animés szubkultot, melyben mindketten alámerültünk: ebben a nagyon fiatalok, döntően tizenévesek által uralt szcénában mennyi segítőkészség, mennyi önkéntes, karitatív munka van! Mennyi közösségi szellem! A balhékat most hagyjuk, meg azt is, hogy ezt az egészt mennyire lehet összemosni a valós életben tanúsított magatartásformákkal és mennyire kell különválasztani és hogy kinek mi a motivációja arra mondjuk hogy embertársait ingyenes magyar filmfeliratokkal vagy fórumos tanácsadással stb. segítse. Szóval én azért remélem – ahogy Zsuskó mondta – hogy van remény. 🙂

      Kedvelés

  3. Nagyon szép post volt, örülök, hogy valaki pozitívumot is talál a rendőrök munkájában. 🙂 A középsulim fő profilja a rendvédelmi tagozat volt, nem egy ismerősöm ment rendőrnek (vagy épp katonának, bár az egész más), illetve egyébként is ismerek néhányat. Mind becsületes, intelligens, tisztességes ember. Persze kissé vadabb tizenévesként volt néhány összetűzésem velük, de minden alkalommal teljesen korrektül és elnézően viselkedtek velem, pedig így visszagondolva olykor megérdemeltem volna egy kis büntetést.
    Baleseteknek ilyen közeli szemtanúja még szerencsére nem voltam, eddig elkerült az ilyesmi (pedig elég életveszélyesen közlekedek néha xD). Ellenben a bokszhoz már van némi közöm, legjobb barátom bokszoló, és én magam is voltam néhány edzésen. Valóban, élőben nézni teljesen más, mint tv-ben. Ahogy az egész terem ordítva szurkol, és még a hangzavarban is hallani az ütések csattanását, az valami hatalmas élmény! Így kicsit jobban is érződik a sport keménysége, mint a képernyőn át. Emlékszem, régen, mikor néztem egy közvetítést, nem is tűnt különösebben fárasztónak, aztán mikor kipróbáltam, egy menet után alig kaptam levegőt, fájt mindenem, és még a kezemet felemelni is hatalmas erőfeszítésbe került, pedig azért alapvetően elég jó kondiban vagyok.
    A segítőkészséghez: hát, ebben lehet valami, én sem vagyok túlzottan ilyen. De én valahogy folyton azon tagjaival szembesülök az idősebb generációnak, akik bunkók, és nagyképűek. Például egyszer jártam Pesten találkozni néhány barátommal, és konkrétan a járda szélén ácsorogtam, miközben az egész full üres volt, erre egy 70 körüli bácsika simán belém sétál vállal, aztán beszól konkrétan úgy, hogy menjek már arrébb a faszba, nehogy neki kelljen már kikerülni. Egy kurtaanyázással eresztettem útjára. Szóval szerintem ez nem igazán korfüggő, idősebbek közt is ugyanúgy van paraszt, mint fiatalok közt megbízható. Persze az arányok, de az már más téma 😀

    Kedvelés

    • Az első bekezdésed inkább gúnyos hatásúnak szűnik számomra – nem kötözködésképp mondom. Merthogy hülyék és tisztességtelenek mindenhol előfordulhatnak. A rendőrök közt is. Nekem is sok rendvédelmis és katona ismerősöm van, és hát láttam-hallottam már hülyeségeket tőlük is. Meg azt se felejtsük el, hogy iskolában sokan esnek túlzásokba fiatal korukban, amitől még lehetnek majd “rendes felnőttek”. Viszont, ha nem szarkasztikusan írtad, amit írtál akkor bocs és kösz! De kicsit talán naivabb vagy még nálam is! 🙂
      Ja, én is kickboxoltam valamennyit, de csak edzéseken kesztyűztünk óvatosabban. Az nem ugyanaz, mint full kontaktban nyomni. Meg olyan is volt, hogy utcán kaptam az orromra, hogy elfeketedett a világ, meg én is másztam bele másnak az arcába, hogy eldőlt – de ezek meg rövid, intenzív hirigek voltak, az sem ugyanaz, mint 3 perces menetekben annyira elkészülni a kondival, hogy már csak a szíved vigyen előre. De az biztos hogy a tévében szívesen néztem küzdő- és erősportokat és valóban ennél még jobb élőben jelen lenni, a ring mellől figyelni, szurkolni, aggódni.
      “Bunkó, nagyképű”: hát igen. 😀 Van belőlük mindenfelé. Ez a bácsika sem volt szerény egyáltalán. 🙂

      Kedvelés

      • Komolyan gondoltam. 😀 És persze, van bennem egy kis naivitás, vagy még inkább elfogultság, még ha vak nem is vagyok. A kisvárosban, ahol élek, hemzsegnek a rendőrök – a forgalmasabb tereken, és az iskolák környékén, de a lepukkantabb helyekre már ritkán teszik be a lábukat, pedig ott lenne rájuk igazán szükség. Jó néhányuk kicsit el van szállva a saját “jelentőségétől”, és suliba menet láttam már olyat, hogy egy rendőr poénból ráhúzta a kocsit a járdán előttem sétáló kisgyerekekre, majd jót röhögött a kormány mögött, mikor azok halálra rémültek. De komolyabb esetekben, mint amiket te is írtál, szerintem a többség megbízható. Hülyék és tisztességtelenek tényleg mindenhol vannak, de szerintem a rendőrök közt sincs több, mint bárhol máshol, habár lehet, hogy csak nem ismerem őket eléggé, hogy ezt meg tudjam ítélni (szerencsére 😀 )

        Kedvelés

      • Na most logikailag ezt gondold át! Hol van szükség a rendőrökre, hol kell hogy jelen legyenek? Hát nyilván ott, ahol nem akarjuk hogy előforduljanak a rosszarcú bajkeverő bűnözők. Ahol sok rendőr lesz oda nem mennek – így a forgalmasabb helyeken nyugodtabban, biztonságosabban létezhetsz te is, a suliknál a gyereket nem rabolják ki, nem erőszakolják meg. Szuper. Viszont ha a rendőrök a lepukkant helyekre mennének, akkor az alvilágiak nem szívesen lennének ott és kijönnének a forgalmasabb helyekre, meg az iskolákhoz… Ezt ugye nem akarjuk? 😀 Logikailag… Mert ugye azzal tisztában vagyunk hogy akár a kommunisták, akár Orbán, akár Vona állítja, hogy a bűnözés meg fog szűnni – az bizony mindig létezni fog.

        Na de viccen kívül: a rendőrök ne húzgálják viccből a kisgyerekekre az autót! Nem szeretem, hogy a fiataloknak – a gyerekeknek Tomcatre kell felnézni és nem tehetik meg ugyanezt a rendőrökkel… Nem egy egyszerű dolog ez, nagyon összetett probléma, de akkor is – még azzal együtt is, hogy én azt mondom, hogy az állampolgár igenis legyen jogkövető és a rend őrének engedelmeskedjen, még akkor is ha nem tiszteli, ha nem szereti. De ez a téma is nagyon messzire visz, az biztos.

        Kedvelés

  4. Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e ehhez a bejegyzéshez, mert az én végtelen pesszimizmusom tényleg nem illik ide, csak rontja a képet. De végül csak kikívánkozik a véleményem: ez az eset még mindig nem hozta meg a teljes bizalmamat az emberekben, de azt elismerem, hogy ilyen hírek kellenének a negatívak helyett.

    Amikor először olvastam, már akkor kattogott bennem, hogy az idős bácsit a szomszédja, vagy bárki megszólította-e, hogy: Hogy s mint van? Jól érzi-e magát? stb stb. Még mielőtt a motorra ült volna. Persze értem én, hogy nem kell minden idős embert félholtnak tekinteni, félteni, és hogy lehet, hogy itt konkrétan tényleg csak figyelmetlen volt a bácsi, de én most általánosságban gondolkodom. Úgy értem, miért a bajnak a megszületése, egy baleset, rendkívüli helyzet kell ahhoz, hogy kiderüljön, figyelmes emberek vesznek minket körül? Mert bizony a mindennapi szituációkban még mindig elzárkózik mindenki a másik embertől. Én is ilyen vagyok, tudom magamról. Tudom, hogy nem törődök eleget az engem körülvevő emberekkel. Sajnos nem is fogok egyik napról a másikra megváltozni.

    Aztán persze van, hogy valaki közvetlenül viselkedik, és például beszélgetni kezdeményezne egy vadidegennel (jellemzően az idős emberek, nem véletlen), például a buszon, de a másik fél ezt nem szeretné, zavarja. Igen, én sem szeretem, a tömegközlekedés alatt még inkább magamba zárkózok.

    Lehet, hogy rosszul látom, és hogy ez nem új keletű dolog, nem generációs probléma, hanem így van ez amióta nagy tömegekben él az ember. Talán tényleg elég, hogyha akkor mutatjuk ki a figyelmességünket és mozdulunk meg, amikor szükség van rá.

    Másfelől pedig ebben az országban él egy annyira lecsúszott, mélyszegény társadalmi réteg (1 millió ember), akiket a szociológia már csak underclassnak hív, tehát osztályon kívüliek. Akikhez a média negatív hírei el sem jutnak, nemhogy ennek a blognak ez a kis pozitív bejegyzése. Fogalmam sincs, ők hogyan kezelnék ezt a helyzetet például az idős bácsival. Ezt gondolom én a legnagyobb gondnak, hogy már nem csak az egyénekre nem figyelünk a mindennapi életünkben, hanem egy egész társadalmi osztálynak az elszakadását is végignézzük passzívan. És bizony én is szégyellhetem magamat érte. De ez már tényleg messze vezet, és csak a sötétül látásomat bizonyítja… elnézést érte.

    Kedvelés

    • Az van, hogy kb. egyformán látjuk a dolgokat. Én is mocskosmód pesszimista tudok lenni sokszor. éppen ezért volt jó saját magam számára megtapasztalni fentieket és saját magam számára leírni ezt a túláradóan optimista gondolatmenetet. Legalább egyszer, legalább most. Persze a negatív gondolataimat nem írom le mindig, azokból sajnos sokkal több van… Ha megnézed, akkor ez után a bejegyzés után rögtön Bornai Tibor dalával foglalkoztam: számomra a ‘Csak az ágyban’ azt üzeni (persze az eredeti ‘csak a törvény legyen törvény’-en kívül), hogy jó LENNE egy rakat dolog, pl. az is, ha így tudnék gondolkodni mint ebben a bejegyzésemben, ha képes lennék mindig meglátni a jót és HA a világ és az emberek valóban jók lennének. DE nem így van, ezért legyünk SZERÉNYEK és érjük be kevesebbel is, amíg reménykedünk és bízunk egy szebb jövőben.

      És igen, én sem figyelek másokra, én is elzárkózok és igen, apró finomságokra már sokszor nem kapjuk fel a fejünket ebben a felgyorsult, harsány világban, csak a nagyobb durranásokra. Volt egyébként egy idős pap szomszédunk például, akire rá-ránéztünk, összejártunk, de ő is az úton halt meg balesetben, mi is- ő is kb. tudtuk hogy ez lesz a vége. Rosszul volt, beteg volt, szenvedett, küzdött nem hagyta magát, autót sem szabadott-kellett volna már vezetnie, de nem lehetett róla lebeszélni (igazából ha lehetett volna én nem hagytam volna, hiszen másokat is veszélyeztethetett volna, de nem lehetett meggátolni). Végül hál’istennek senki sem sérült meg, amikor meghalt útközben – úgy hogy szokása szerint ment dolgozni…

      Nyilván ez a kis tanmesém nem a mélyszegénységben élőkhöz szól – ott az alapvető szükségletek kielégítése van előtérben, nem a filozofálás. Ugyanakkor az is megláthatja a szépséget az életben akinek nincs mit ennie, nincs hol laknia és születhetnek adott esetben jó gondolatai is. Egy biztos: tapasztalatból tudom, hogy a nincstelenek is képesek segítséget nyújtani… A többi meg tényleg messzire vezet. Van igazságod is, és igen biztos tehetnénk többet is, kéne is, nekem is. De azt sem árt számba venni, hogy mennyi mindent teszünk már így is egymásért! Mert ha számba vennénk akkor fogadom, hogy nagyon sok mindent találnánk, amit már így is teszünk! Meg hogy ezt ki, milyen körülmények közt teszi. Mert nagyon sokan vagyunk akik nem sokkal a mélyszegénység szakadéka felett lógunk – küzdünk, kapaszkodunk, hogy ne csússzunk le oda. Egyébként pont ehhez a témához kapcsolódva írtam meg már félig egy gondolatmenetemet egy közelmúltbeli tapasztalatom alapján – 1-2 héten belül ki is rakom valószínűleg (bár semmi különös nem lesz, amúgy).

      Kedvelés

      • Igen, tudom, hogy nem a mélyszegénységben élőkhöz szólt ez a bejegyzés, nyilván. Csak arra céloztam, hogy az elidegenedés nem csak kicsiben, hanem nagy összefüggések között is fennáll már. Szerencsétlenül fogalmaztam egyébként, már látom: nem arra gondoltam, hogy ne segítenének a szegény emberek a másiknak, hanem, hogy nem tudom, nem tudhatom, hogyan élnek, hogyan oldják meg a dolgaikat. Egyszerűen az ország egyik rétege teljesen vakfolttá vált. Nem szól hozzájuk senki, és nekik sincsen hangjuk. De nem kezdek bele, tényleg nem itt a helye. Jobb ha maradok az animék véleményezésénél… 🙂

        Kedvelés

      • Nem, nem – jókat mondasz! 🙂 Most is ezzel az elidegenedés kicsiben és nagybannal! Jól fogalmaztál szerintem – én szoktam inkább rosszul átadni a saját gondolataim. Meg tudod az a baj pl. ezzel a témával, hogy én is meg a feleségem is sokat találkozunk a munkánk során a mélyszegénységgel is meg mindenféle hátrányos helyzetűvel és kisebbséggel. Szóval nekem ezek tök természetesek, szinte köztük élek néha – ezért furcsa számomra, ha másnak furcsa, mert nekem szinte magyarázatot sem igénylően természetes, magától értetődő. Szóval: én hallom a hangukat, szólok hozzájuk. De ezeket a tapasztalataimat konkrét példákkal lehetne jól elregélni, azt meg abszolút nem lenne fair (meg szakmai, meg etikus meg stb.) kiadni részemről. Még név nélkül sem. De értem, hogy itt megint nem személyes síkon, hanem a nagyobb-társadalmi színtéren beszélsz a problémáról.
        Amúgy szerintem ez a téma van olyan érdekes, mint az animéké. Nem beszélve arról, hogy animék is foglalkoztak pl. ezzel a témával… Ha akarsz belekezdesz, engem érdekel a véleményed. 🙂 Ha nem, nem – nem erőszak…

        Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s