Nem szeretem őket. Érdekes megfigyelni hogyan működnek a nőkből álló csoportok – mindenki több negatívumot fel tudna ezzel kapcsolatban sorolni. Sztereotípiákat, melyek rögzültek a köztudatban. Ugyanakkor a férfi közösségekben is adódnak működési nehézségek. Például adott esetben – jellemzően akkor, ha nem őférfiasságuk van nyeregben és mondjuk kompromisszumot kéne kötni – rettentően képesek hisztériázni.
Az utóbbi időben pedig túl sokszor tapasztaltam ugyanezt magamnál: csapkodok mint egy durcás kisgyerek és éles hangon süvöltök, mint egy flepnis a sárgaházból. Szerencsére nem tart sokáig, de akkor is nagyon szégyenletes. Komolyan dolgozni kéne az ügyön… De akkor magamat sem szeretem? Nyilván nem erről van szó. Pontosítsunk tehát, mert nem mindegy: a férfiak hisztérikus toporzékolását nem szeretem, de ez nem az ember elítélése, hanem csak az adott viselkedésmintáé. Minden ember szerethető és minden viselkedésformán meg lehet próbálni változtatni. Humanizmus ez? Vagy túlzott naivitás? Az biztos, hogy nekem ezt sokszor kellene mantraként ismételgetnem magamban, mert az elméleti meggyőződésem helyett a gyakorlatban sokszor megbántok sokakat a kritikusságommal és pontatlan kommunikációmmal.
Digitalizált Szabadság 
Szerintem létezik hisztéria, amelyet általában a tehetetlenség dühe vált ki és létezik a gyerekek és egyes nők által használt műbalhé, a hiszti. Persze férfi is lehet szándékosan hisztis. Ha eléggé nőies.
Se a hisztit sem a szeszélyességet nem tudom elviselni. Ez persze hiba nálam, de a génjeim így lettek programozva. 🙂
KedvelésKedvelés
Miért lenne a gyerekek/nők és a férfiak tehetetlen dühe másmilyen? De tényleg ez a lényeg, meg a türelmetlenség. Vagy röviden: a düh. A férfi ezt gyorsan megoldja egyébként és agresszióval válaszol: üt, háborúzik. Akkor van gáz, amikor ezt nem lehet, mert bizony azért a mai civilizációban nem mindenkit kőbunkózhatunk le, aki nem szimpatikus. 🙂 Szóval szerintem nem kell a férfinak nőiesnek lennie ehhez. Én legalábbis már több kőkemény macsót láttam hisztizni. Persze az is lehet, hogy a macsók nőiesek… 🙂 Valahogy ezt a kilélegez-belélegez, tízszer lassan megismétli dolgot kéne még nekem is gyakorolni és nem rögtön felrobbanni… Ezt nem tudom hogy…
KedvelésKedvelik 1 személy
Miután nem voltam egyértelmű, újból.
Szerintem más a hisztéria és más a hiszti. Az utóbbi a lelki zsarolás egyik fajtája, míg a hisztéria a tehetetlenség dühkitörése. A hisztéria bárkit utolérhet ha megszűnik a mozgástere, a hiszti viszont tudatos tevékenység.
Szerintem.
KedvelésKedvelés
Ja, így! Én csak slendriánul ugyanarra használtam a kettőt, rövidített, becézett formának alkalmazva a hisztit. Egyébként szerintem így sem.:) Annak ellenére, hogy nyilván a hisztéria maga pszichiátriai szakszóként is funkcionált. De a köznyelv ezt is használta a műbalhéra! De értelek: a lényeg, hogy valóban külön lehet választani a műbalhét valamennyire – persze ennek is meg lehetnek a maga valóságos okai, alapjai. Sőt paradox módon ez (a műbalhé) lehet, hogy becsülendőbb is, hiszen itt az alany már irányítja a krízishelyzetet, amiben van, nem csak elszenvedi, hanem tevékenyen reagál rá és kézben tartja, próbál kijönni belőle.:)
KedvelésKedvelés
Amennyiben az a krízishelyzet, hogy Pistikének nem akar nyalókát venni anyukája. 🙂
KedvelésKedvelés
Abszolút az! 😀 ne hülyéskedj! Tárgyvesztés történik, ha mami nem veszi meg és hosszú, többszakaszos gyászmunkát kell lefolytatni az elveszett nyalóka miatt. 😀
KedvelésKedvelés
Részemről a vélemény: szerintem mindig meg kell vizsgálni, hogy ki adja azt az érzést, amit épp érzünk és mit fog okozni az érzés, ha hagyjuk szabadon garázdálkodni? Ha a hiszti feszültséget okoz és szeretetlenséget, akkor az a sátán műve, őt pedig nyugodtan ott lehet hagyni, kinyújtani rá a nyelved és nem foglalkozni vele.
KedvelésKedvelés
Na, ez egy lényegre törő, problémaorientált, higgadt, egyszerű és nagyszerű vélemény. 🙂
Valóban az lenne az üdvös, hogy mi vezessük az érzéseinket és ne azok sodorjanak bennünket irányíthatatlanul.
Csak sajnos pont a gyakorlati kivitelezésével van bajom, az nehéz. Attól most tekintsünk el, hogy van olyan amikor nemhogy hátat fordítanék a “sátáni ármánykodásoknak”, hanem tudatosan engedek a kísértésnek és kíváncsiságból, önzésből, élvezetből stb. elmerülök benne.
Vegyük azt a szitut, hogy tényleg szeretnék nyelvet nyújtani rá vagy inkább még azt sem, mert ennyi figyelmet sem érdemel meg, csak nem foglalkozni vele. Csak az a baj, hogy az adott robbanékony állapotomban még csak vizsgálódásra sem vagyok képes, annyira elvesztem a fejem. És ugyanezt láttam már sok sok másik férfinél is.
KedvelésKedvelés