Picsába

Miért van az, hogy ha mondjuk huzamosabb ideig nem kell dolgoznom, akkor már korán reggel felébredek? Hat óra alvás után. Pedig aludhatnék tovább. Pedig ha melózni kell, akkor nem akaródzik mostanában sem a felkelés, sem az indulás. Olyankor aludnék délig. Most meg már reggel hat előtt kipattan a szemem. Még hét sincs, hogy ideültem a géphez – épp kel a nap, vöröses narancssárgán, de a hold még fent van, az ablak előtt valami madár mondja a magáét. Itt bent meg a macska méltatlankodik, hogy még foglalkozzak vele. Párom szuszog ütemesen az ágyban.

Szóval már túl vagyunk egy intenzív intim együttléten (a nőknek reggel nagyobb az étvágya?), beleolvastam egy könyvbe (ami blogból készült – nonszensz), lefőztem a kávét (még kísér az illata). Megdajkáltam a macskákat (mocskos nagy manipulátorok), kaptak egy kis tejet nyalakodni (valamiben úgyis meghalunk). Felszámoltam a konyhában a zűrzavart. Ha már úgyis fent vagyok, kicsit tornáztam is. Mára is szép időt mondanak, húsz fok fölé melegedhet – ki kéne menni megint a hulló falevelek közé egy kis napos erdei sétára.

Szóval még hét óra sincs. Miért van az, hogy ezeken egyáltalán elgondolkodom? Amikor húsz éve még evidens volt egy éjszaka átbulizása után, alvás nélkül is lehúzni egy munkanapot. Vagy akár egész éjszaka gályázni. Hajnalban nyakamba venni a várost. Picsába. De jó élni.

Reklámok

12 thoughts on “Picsába

    • Nyilván.:) Basszus milyen beszédes ez: szabadságon vagyok. SZABADSÁG, vazze! Még egy hétig! De akkor minek hívjuk utána a melót?:D Egyébként előbb-utóbb itt is módosítani fogják a törvényeket: mégsem lehet az állapot, hogy hétvégente általában nem dolgozok és mivel két évtizede gályázom meg van két gyerekem ezért még egy csomó szabadság is jár nekem évente. Majd csak lenyesik ezt is felére… (bár pl. párom szabadság alatt, meg hétvégén és esténként is bejárt ingyen dolgozni, mert gyakorlatilag elvárták tőle… tényleg lenne olyan is, hogy betegszabadság: na ez olyan amit szinte mindenki csak hallomásból ismer engem is beleértve a környezetemben, helyette van a betegen is húzzuk az igát…)

      Kedvelés

      • Hozzátenném, tegnap óta én is szabin vagyok, még egy hétig. Nem is tudom mit kezdjek a rengeteg szabadidőmmel. Bár valószínű, hogy végigpunnyadom az egészet, és csak VN-ezni fogok. xD

        Betegszabi: Menjen a halál betegen melózni, én olyankor itthon nyögök.
        Sima szabi meg: Őszintén szólva, nem olyan sok ez sem. Jó, nekem cirka 23 napom van évente jelenleg, ami összességében nem egy hatalmas szám. Persze ha az ember jól beosztja, akkor szépen meg lehet hosszabbítani egy-két trükkel. (Jövő hónapban megint szabin leszek egy hétig, mert megtehetem. xD)

        Kedvelik 1 személy

      • A punnyadás is jó!:) A 23 meg tényleg nem sok, sőt keveslem. De nekem meg jócskán 30 felett van (aggódtam is hogy rosszul van számolva aztán visszakövetelik vagy valami), ami már-már sok is, mert aztán a melót is meg kell csinálnom valamikor és nálam van olyan, ami csak halmozódik és megvár, amíg én itthon növesztem a seggem…

        Kedvelés

  1. Szabadok vagyunk, de minek? 🙂 Én se tudok mit kezdeni a szabadsággal! Az olyan macerás dolog.

    Viszont balaaz, most már sürgősen írj valamit animékről, mert egyre nagyobb bajba kerülsz a sok gondolkodással! 😛 😀
    Csak viccelek. Simán olvaslak, sőt, nem egyszer hozzászólás is megfogalmazódott bennem ezekhez a bejegyzésekhez, csak ahhoz már lusta dög vagyok, hogy írjak. 🙂

    Kedvelés

    • Jajj, én naggyon tudok vele mit kezdeni! Fel sem tudom sorolni az összes tevékenységet, ami ilyenkor kerül sorra, mert szabadabban döntők a napi időbeosztásomról… És ezek között ott van a ‘csak ülünk és nézünk ki a fejünkből’, meg a ‘fényes nappal ledőlünk szundikálni’ 1-2 órát is.:) Macera… ja, az adódik. És volt olyan idő amikor én sem tudtam mit kezdeni vele.

      Anime: nem azért mert mondod, de épp most van kész kb. egy szösszenetem. 🙂 Ma akartam kitenni, csak aztán sürgősen meg kellett írnom, hogy picsába… Ezt csak nem tarthattam magamban!:) Úgyhogy a napokban kiteszem valamikor… de nem fogod szeretni!:) Nem csak te. A többi animést se fogja érdekelni. Meg úgy kb. senkit se – de nem baj, mert kikívánkozott ez is.:) Egyébként tényleg nem jó túlzásba vinni a gondolkodást sem, ahogy semmit sem. Fel is merült bennem, hogy meg kéne nézni vagy elolvasni valami baromi csöpögős retro shoujo-t vagy shounen-ait, na azok kikúrálnának az érzelgősségemből kutyaharapást szőrivel alapon. A túl rózsaszín romantikázás mindig elveszi a kedvem az érzelmektől. Vagy valami hardcore egzisztencialista dráma is jöhetne, az meg a filózós hajlamaimnak parancsolna megálljt szerintem.:)

      Amúgy meg mivel néha írsz, ezért tudom hogy olvasol és ez megnyugtató, köszi! Ezek a kis bizonyosságok adnak az embernek (még ha csak egy virtuális nickről, egy bloggerről, jelen esetben a balaaz alteregómról is van szó…) biztonságérzetet. Lustaság meg szintén kell. Addig, amíg azt sem viszed túlzásba…:)

      Kedvelés

      • De hát mondom, hogy NEM fogod szeretni! Csigázódjál csak le, mer osztán koppani fogol! 🙂 Amúgy “nem tehetem” ki semmiképp. 😛 Már így is beleszarok nagy ívben a blogolás íratlan szabályaiba, mert túl sűrűn posztolok mostanában, ami után meg lehet hogy jön a bejegyzésmentesség hosszabb időre. Nem profi hozzáállás… Nem akarom kedves vendégeimet túl sok infóval leterhelni egyszerre! 😀 Meg azt se, hogy a túl sok infó közt a bőségben válogatva nagyon elsikkadjon valami – mert nekem meg minden kis hülye posztom fontos…
        Türelem! Szerda magasságára terveztem, de akkor este készre zárom és holnap megkapod. Deal?:)
        Egyébiránt meg tök megtisztelő, hogy felcsigázódtál! Köszi. A baj csak az, hogy némi lelkiismeretfurdalás is jelentkezett, mivel valóban nem vadászom a digitáliákat olyan sűrűn, ahogy a blogom címéhez illene. Lehet, hogy egyszerűbb lenne blogcímet módosítani, mint kötelességszagú felelősséget vállalni több animés bejegyzésért, nem? 😛

        Kedvelés

  2. Ó, látod, én ilyen naiv ember vagyok! Láttam, hogy írod: készen is van már, hát gondoltam, hogy akkor most miért ne olvashatnánk? Nem tudtam ilyen íratlan blogos szabályokról. Én ilyen műhelytitkokat nem értek. 😛 Amúgy persze, hogy érdekesnek találom, mert úgy látom provokálsz, hisz szeretek bosszankodni! 😀

    Lelkiismeretfurdalás: peersze, és akkor majd mondhatod, hogy tulajdonképpen egy ilyen hisztis férfi olvasó miatt fordítottál még inkább hátat az animézésnek? 😀 😛

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s