Az élet él és élni akar. Terjed, szaporodik. Már a Biblia szerint is azt mondta Isten az első emberpárnak, hogy szaporodjanak, sokasodjanak! Ha mást nem is, ezt mindenképpen csont nélkül teljesíti is az emberiség! Az életünk alapvető részéről van tehát szó, nekem mégis sok(k) volt, hogy kis túlzással – a jelenleg közel 80 éves – Keiichi Tanaami minden második animációs rövidfilmében kefélnek, mint a nyulak. De csak azért minden másodikban, mert a művész úr többi alkotásában a közösülés nélküli szexuális érintkezést tárja elénk…
keiichitanaami.com
Sokszor nem értem a művészetet. Ezen belül a pop-art, Warholostul sosem volt a szívem csücske. Bár, ha például Jankovics Marcell korai munkáit (Fehérlófia, János vitéz, Magyar népmesék) is ide soroljuk akkor már más a helyzet, azokat például nagyon szeretem. Az animekedvelők körében a japán pop-artból Murakami Takashi viszonylag ismertebb, a Myanimelist-en többezren jelölték be látottnak a rövidfilmeit (ami a többszázezres nézőszámmal bíró népszerű sorozatokhoz képest ugyan nem sok), míg Keiichi Tanamiét még tucatnyian sem. Holott Murakami csak a ’90-es évektől aktív, míg Keiichi a ’60-as évektől máig ontja magából a festményeket, kiállításokat, könyveket, rövidfilmeket, szobrokat, reklámokat, dizájn-terveket. Készített lemezborítót a Jefferson Airplane együttesnek, ő volt a japán Playboy első művészeti vezetője. Keiichi a forrás, Murakami az örökös. Vagy például a még fiatalabb, igazából a 2000-es évektől aktív Mizuno Junko. Persze ez nem zárja ki, hogy az örökös ne lehetne jobb, ne tetszhetne jobban – de az gondolom, hogy a forrást is érdemes megismerni. Keiichi mellett még például Yayoi Kusamát és Tadanori Yokoo-t a “nagy öregek” közül. Nem csak tiszteletből, hanem esetleg a mélyebb megértés miatt is. Ha az ember szeret valakit vagy valamit, akkor minden porcikáját meg akarja ismerni, nem? Igyekszik elfogadni a múltját, a hibáit, kilengéseit, hülyeségeit, mocskos kis titkait is, nem? A magyar anime szubkultúra a fórumok és a Google-kereső tanulsága szerint ezzel nemigen foglalkozik. Említésszinten is alig merül fel Keiichi Tanaami neve magyarul.
/Pornózni nem fogunk, az érzékenyebbek meg gondolom a címnél vagy az első bekezdésnél továbbálltak… De azért, ha eddig nem lett volna egyértelmű: némileg korhatáros tartalmakkal és képekkel van dolgunk. Szóval csak megfontoltan azzal a tovább gombbal…/
Az alkotó itthoni ignorálása egyébként nem feltétlenül óriási hiba, mert Keiichi Tanaami animációs filmjei például gyakran váltottak ki belőlem döbbent értetlenséget vagy voltak kínszenvedéssel nézhetőek. Ami még mindig lehetne jó, mert a művészetben helye van a jó értelemben vett megdöbbentésnek és kínzásnak – de ezek számomra nem azok voltak. Legalábbis nagy többségben nem. Aki csak gyorsan belekukkantana, hogy miről van szó, az a Google vagy a YouTube segítségével is megtekintheti Keiichi egyes alkotásait. Bár érdemes megjegyezni, hogy a YT-n fent lévő rövidfilmjei szerintem a gyengébbek közül valók és csak szűk spektrumot adnak az alkotó pszichedelikus munkásságából. Erről jut eszembe, hogy kéne egy projektor is… Akkor a Google segítségével hatásos méretben látogathatnék itthon is kép-kiállításokat…
Aki kicsit bátrabb, mazochistább vagy hülyébb – mint én – az internetes felebarátainktól kölcsönkérheti ‘A Portrait of Keiichi Tanaami: 14 Films 1975-2009‘ című DVD-t. Az amatőr hatású, kísérleti jellegű, párbeszédeket és narrációt nélkülöző, néhány perc tartamú zenés rövidfilmekkel. Extraként egy “értelmező riporttal” és egy szuper interjúval, melyek angol és francia felirattal ellátottak. Az interjú nagyon érdekes, ahogy Keiichi például arról beszél, hogy az egyedüli alkotásnak szerinte korlátai vannak és jobb a másokkal való együttműködés, a közös munka. Ami számára mindig új ötleteket hoz be, szereti ahogy meglepődik azon, hogy a saját alkotásai milyen nem várt irányokba haladnak így. Aztán az is látható, hogy jelen esetben érdemes lenne a DVD megvásárlása is, mivel a “mester” rajzaiból egy több, mint 100 oldalas könyv is jár hozzá. Rövid keresés után viszont nem látom, hogy kapható-e még vagy sem, mindenesetre amúgy sem lenne rá tíz vagy harminc ezer forintom, a postaköltségről nem is beszélve.
Némelyik animációja egyébként az alkalmazott technikának köszönhetően csupa epilepsziaveszélyes, szemgyilkos villogás, mely ellenére nem is ezek akasztottak ki legjobban, hanem a Why című pixel-játék 1975-ből. A személyes kedvenceim pedig a Puzzle of Autumn és a Chirico voltak. Érdekesnek találtam még a magam számára a The harmonic gleam vibration, Scrap Diary és Natsu no Shisen 1942 címűeket is. A fenti “kedvcsináló” videó után mutatok még néhány pillanatképet a Keiichi Tanaami DVD-ről:
Digitalizált Szabadság 
Bevallom, hogy nem néztem utána az öreg animációinak, de elgondolkodtatott a téma, vagyis a szexualitás ábrázolása animációkban. Az általam is nagyra tartott Puzsi egyik videóját idézném meg ide:http://www.youtube.com/watch?v=tl57jA1cetA&feature=player_detailpage
Persze jogosan szúrhatsz le, hogy miért bántom a művészt úgy, hogy nem láttam a munkáit, de a szövegből bizony az jött le, hogy egy szipusnak át lett adva az erotika, míg arra talán érdemesebbek hozzá sem mernek nyúlni. Hagyom hát inkább, viszont arról leírnám a véleményemet, amiről több tapasztalatom van.
Ez a mai kor abszolút a legprűdebb korszaka az emberiségnek szerintem. Persze mindenhol a képünkbe tolják a pornót, de sokszor köze sincs a valósághoz, és pont hogy csak még inkább torzítja a viszonyunkat egy ilyen természetes témával. Aztán a japánokra eleve úgy gondolok, hogy mindent elfojtanak magukban. Frusztráltak. Nem azt mondom, hogy nem lehet izgató egy megrajzolt erotika, de azon talán lehetne vitatkozni, hogy mennyire normális, ahogyan a hentaikban, ecchikben megvalósítják ezeket. Számomra sokszor érthetetlen a viszonyuk a szexualitással. Szóval nem csodálom, és valahol tényleg tök jó azért, hogy meg vannak az ez ellen lázadóik!
KedvelésKedvelés
Na pedig milyen lelkes voltál, hogy lesz anime! 🙂 Mondtam én előre, hogy ez nem fog érdekelni. Viszont gondolatkeltésre valóban jó – csak a szexualitásról általában nehezen beszélünk. Ha már erotika – az meg abszolút más számomra, mint ahogy sokszor ábrázolják a szexet.
És nem tudom, hogy menyire legprűdebb ez a korszak – szerintem semmiképp. A középkorról inkább olyanokat hallottam, hogy az volt. Szerintem a mai világ pont az egyik legszabadabb, legszabadosabb – mint mondjuk az ókori görög-római egyes szakaszai voltak. Manapság minden-mindenhol szexualitás, minden átszexualizált. Viszont én prűd vagyok vagy voltam – ami mellé érdekes, hogy az elmúlt években mennyi és milyen szélsőséges, agyat-, gyomrot- és érzelmeket próbára tevő szexet ábrázoló képi anyagot ismertem meg, legtöbbet a japánok révén.
Nekem ezért sokszor nem csak a japánok viszonya érthetetlen a szexualitáshoz, hanem a sajátom is…
Robi meg (beleszerkesztek a hsz-edbe, törlök néhány szóközt, bocs: a gyenge hardveremen jobb, ha csak kevés videó vagy kép töltődik be, a link nem annyira vészes) itt – nem egyedülállóan – nagyon mellé lő. Eleve rosszul, szűken fogja a témát – előfordult ez vele máskor is. Két férfit látsz, férfias beszédeket hallasz, az önkielégítés meg a pornó központi helyen van. Robi minőségi önkielégítést propagál, de elítéli a pornót… Meg hol vannak itt ebben a képletben a nők? Ezzel együtt persze itt is mond olyanokat amik vitára, továbbgondolásra érdemesek, ezt szeretm benne – de leginkább ellenvéleményt tudnék megfogalmazni.
KedvelésKedvelés
“Viszont én prűd vagyok” és itt a lényeg, mert én is ezt mondanám magamról, és bárki, akit hirtelen ezzel megkérdezel. Igenis nagyon prűd ez a világ, mert igenis tabu téma. Az hogy milyen képek vesznek minket körül, és igen, hogy minden “átszexualizált” ezek által, az igaz, de egyáltalán nem természetesen. Öncélúak.
Nem zavar, hogy átszerkesztetted, én se így képzeltem el, hogy benyom ide egy hatalmas videót, nálam csak egy link volt. Külön bekezdésbe raktam, ez volt a baj akkor. Robi valóban sarkos itt is, nem értek mindenben egyet én sem vele, ráadásul valóban magából mint férfiból indul ki. Minőségi önkielégítést propagál? Á, ez jó kritika! 🙂 De engem nem erre vezetett rá, hanem arra amit fent is írtam, hogy szorongó a viszonyunk amúgy természetes dolgokhoz. De egyébként hogy hol a nő? Sehol. De ez nem az ő hibája. Azok csak tárgyak a mai pornográfia képletében szerintem. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
“szorongó a viszonyunk amúgy természetes dolgokhoz”
Ez jó! És persze. És de jó lenne természetesen, őszintén beszélni róluk – viszonyulni hozzájuk! Ugyanakkor én azt mondom, hogy “nem árt” egy kis szorongás, egy kis visszafogottság – inkább mint a teljes korlátok nélküli anarchia. Inkább hazudjunk, vagy ne mondjunk ki egyes dolgokat, mint mindent egymás fejéhez vagdossunk válogatás nélkül, kritikátlanul.
KedvelésKedvelés
Olyan kár, hogy én nem tudom egy kicsit szerkeszteni a hsz-t, na mindegy, akkor ide írok, mert még eszembe jutott valami.
A fene nagy szabadságunkban pedig nem hiszek, szerintem nagyon nagy önbecsapás ez! Mindenki büszkén hirdeti, hogy ez a szubjektivitás világa, egyéni ízlés van stb. de szerintem ez veszélyes. Mert közben meg senkit sem érdekel a közös tudás, a közös érték, sőt, tulajdonképpen egymás véleménye sem. Helyette átadtuk (és itt jön be sokszor Puzsér is) ezt a médiának például, amely aztán szépen felszívott minket egy nyájba, és most terelget (hopp, volt nincs egyéniség).
Szóval erre céloztam, hogy amikor pornó van, az nem a mi nyelvünk, hanem fentről szépen ezt tolják a képünkbe. Mi pedig mindeközben nem társalgunk tabukról egymás között, mert ez már nem is a mi témánk, hanem a pornót megrendezőké.
Egyébként engem nem Puzsér, hanem mostanában Jacques Ranciere egy ma élő francia filozófus gondolatai fogtak meg (mondjuk az politikafilozófia). De igen, Puzsérban az a jó, hogy lehet rágódni egy kicsit a szövegein. Viszont ebben semmi érdekes nincsen, csak éppenséggel az a helyzet, hogy egyedül ő állt ki mint “populáris kritikát” gyakorló figura. Valahol még talán szomorú is, hogy ő a mi egyetlen közismert megmondóemberünk.
KedvelésKedvelik 1 személy
No igen a szerkesztés tényleg jó lenne, sajnálom hogy nincs – szívesen hagynám, ha lehetne!
“Szabadság – individualizmus – közösség”: Hát itt nagy fába vágod a fejszéd! 🙂 És – HA jól értelek – egyet is értek veled azt hiszem. Én nagyon szeretem napjaink viszonylagos szabadságát – még akkor is ha csak illúzió belőle sokminden. Viszont az emberek együttélésének a zálogát csak abban látom, ha feladnak az egyéni szabadságukból egymás javára. Akár kicsiben nézem, mondjuk a párommal való viszonyomat vagy a szűkebb családi működésünket, akár nagyobb közösségeket nézek, mint mondjuk egy munkahelyi kollektíva vagy akár egy netes fórum látogatói, tagjai. De ez jó nagy falat téma – és hajlamos vagyok itt is több álláspontnak igazat adni. És igen, igazad van – mindenkit saját maga érdekel a legjobban!:) De én pont ezt mondom, hogy ezért érdemes másokra figyelni, mert ezzel gazdagodhat az ember saját maga.
“Nyáj – média – terelgetés”: Szeretek gondolkodni, de néha nagyon fárasztó, jó néha elfogadni készen kapott véleményeket és hagyni terelgetni magamat, átélni a “csordához tartozás biztonságát”.:) Vagy szívesen hagynám, ha lennének olyanok, akik nem ilyen vérlázítóan csinálják, tök hülyének nézve minket. Így viszont jobb esetben röhögőgörcsöt kapok a próbálkozásoktól, rosszabb esetben sikítok a dühtől.
Egyébként, ha jól értettem akkor Lars von Trier filmrendezései kapcsán hozta fel Puzsér a szexualitás témát – tőle meg asszem alig láttam valamit, talán csak a Dogville-t, meg a Táncos a sötétbent.
“populáris kritika – kevés az egyetlen Puzsér”: Ja, ja.:) Főként azért, mert így “el fog romlani”, attól félek. Kellenének mellé, akik méltón vitába szállak vele, kritizálják vagy akár motiválják. És viszont.
“Jacques Ranciere”: aszondja a gugli, hogy: “Who the fuck is Jacques Ranciere? A French critical theorist and philosophical troll…”:D Ismerem én ezt a pasast? Nem emlékszem, de érdekel! Majd utánajárok, kösz, hogy említetted!:)
KedvelésKedvelés
Igen, én is úgy képzelem, hogy te engednéd, hogy saját hsz-t szerkeszthessünk! Csak megjegyeztem, hogy kár, hogy nincs. 🙂
Remélem, hogy jól értettél egyébként! 😀 Visszaolvasom olykor magam és tényleg lehetnék pontosabb. Illetve sokkal jobban is kifejthetném ezeket a dolgokat. De hát ez nem az én blogom, és az sem véletlen, hogy nekem nincs! 😛 😀
Hehe, igen az egy vicces cikk Ranciere filozófiájáról. Ő a police szót használja a politikára, de nem feltétlenül csak olyan értelemben, ahogy mi a rendőrség szavunkat. És akkor van, hogy így foglalják röviden össze a munkásságát, hogy: Fuck the Police! :D.
KedvelésKedvelés
Szerintem más is engedné a hsz-szerkesztéseket.:) Van egyébként itt is többféle opció arra, hogy más felhasználók is legyenek a blogon: ahogy pl. a Teazsúron többen publikálnak társszerzőként, ők írhatnak bejegyzéseket és hozzá is szólhatnak. Nem foglalkoztam ezekkel, de most hogy belekukkantok, most sem látok még olyat sem hogy lehetne engedélyezni hozzászólások írását és szerkesztését, mondjuk külön regisztrálással. És igen, engem is zavart ez más blogokon, amikor elgépeltem valamit vagy fél perccel az elküldés után jöttem rá, hogy nem így akartam… De… hozzá lehet szokni, hogy ez van.:)
Én is vissza szoktam olvasni magam – és sokszor mégsem veszem észre, hogy mások számára esetleg pontatlan és félreérthető vagyok! 🙂 Szóval e miatt ne aggódj! Erre való a kommunikáció szerintem… lehet egymással beszélgetni és tisztázni a homályos foltokat.
KedvelésKedvelés