Internetadó: nem feltétlenül. Netes nemzeti konzultáció és fejekben rendtevés: mindenképp. Na most vagyunk igazán bajban!

Vezérünk, Orbán Viktor is megszólalt a jövő évi költségvetés, meg a netadó ügyében is. Bölcs vezérünk szeretett népével együtt kormányoz,  nem diktátor ő, ezért népe ellenében nem akar mégoly hasznos, előremutató intézkedéseket sem meghozni, mint mondjuk a netadó. Vezérünket ugyanakkor elszomorítja, hogy népe nem látja az ő csupa jó szándékát, nem tud felemelkedni az ő vízióihoz. Vezérünk jó atyaként nem haragszik ránk, mert tudja, hogy mi csak ostoba parasztok vagyunk és nem látjuk az összefüggéseket. Vezérünk ezért úgy döntött, hogy segít rajtunk és rendet rak a fejünkben! Internetes Nemzeti Konzultációt is indít, hogy szeretett népével közvetlenül megbeszélhesse a problémákat!

Na kérem szépen, most vagyunk igazán bajban! Ezután már bármi lehet! Nemsokára kiderülhet, hogy a magyarok 99%-a támogatja a netadót, csak néhány ezer kommunista provokátor randalírozott nemrég a az utcákon… Sőt, akár az is napvilágot láthat, hogy az internet káros a keresztény, nemzeti értékekre, ezért – mint a dohányt, meg az alkoholt – Nemzeti Felügyelet alá kell vonni. A Nemzeti Internetbolt majd megmondja, hogy ki, mennyit, milyet és hogy! Aki meg nem úgy, azt lehet inkvizíció elé vinni, máglyára vetni, kerékbe törni. Persze szigorúan a nép nevében, hiszen a Nemzeti Konzultáción ez volt az igény… Bármi és akármi lehet! Megcélozhatjuk ismét a középkort is akár.

Szomorú ez. Ugyanakkor izgalmas is. Nem gondoltam volna, hogy életem során ilyen gazdag tapasztalatokkal látnak el és kedvenc disztópikus, steampunk sci-fi történeteimet én magam is átélhetem…

Advertisements

25 thoughts on “Internetadó: nem feltétlenül. Netes nemzeti konzultáció és fejekben rendtevés: mindenképp. Na most vagyunk igazán bajban!

  1. A Nemzeti Konzultáción ki lehet jelen? Ki mondhatja el a véleményét? Miért csak hithű naracszászlót lobogtatók lehetnek azok?

    “Vezérünk, Orbán Viktor”
    Sose ismertem el annak. xD

    Egyébként most olvastam, hogy ez a jóember mit nyilatkozott. Ő csak jót akart, de így most nem vezeti be a netadót. A hír kommentjében a hithű követői már akcióba is lendültek. Bőszen támadják a tüntetőket, az okaikat, meg úgy kompletten az ellenzőket. Mert ők nem értik a Viktor úr mélyenszántó beszédének értelmét.
    Meg miért csak a netadó miatt tüntettek? Akkor már tüntethettek a cafetéria miatt is, meg minden más miatt is. Meg akkor már miért nem tüntettek a kormány ellen is? Meg ugye hogy ugye, így nem volt értelme tüntetni, megmondta a Viktor úr, hogy minden rendben lesz.

    Na jó, megfájdult a fejem, inkább abbahagyom. Ez még nekem is sok…

    Kedvelik 1 személy

    • A Nemzeti Konzultáción vezérünk – igen a tiéd is, te elkóborolt, fekete bárány, téged is szeret!!!xD – minden kedves gyermekének meghallgatja a véleményét, hiszen neki ugyanúgy fontos az egyik, mint a másik. A narancssárga, a vörös, a kék, meg a zöld is!:) Múltkor is postáztak minden egyes, rohadt háztartásba konzultációs kérdőívet, szeretett vezérünk bölcs kísérő szavaival együtt. Voltam olyan dühös, hogy egy nagy faszt akartam rajzolni először a kérdőívre véleményként és azt visszaküldeni. Aztán ezt elvetettem, de asszem végül nem is töltöttem ki és nem is küldtem vissza. Ugyanis van egyetlen apró, ici-pici bibi!!! Az, hogy a kérdéseket és a válaszlehetőségeket ők állítják össze! Érted! Gyakorlatilag nem tudod elmondani a véleményedet! De ha el tudnád is, akkor sem egy független többszörösen biztosított szervezet dolgozza fel az eredményeket, mint mondjuk a választásoknál! Á! Nem ám. Hanem majd Viktorék kiértékelik és összesítik a válaszokat!!! Más kérdés?

      Mondom, nekünk annyi. Jövőre Viktor “szabályozni” fogja a netet, ahogy ő mondta. És minél több sarcot megpróbál innen is kipréselni. 😦

      Kedvelés

    • Hehe, ezt megkaptam!:) Ettől függetlenül továbbra is tartom, hogy jobb itt, mint mondjuk fekete Afrikában, Afganisztánban stb. És jobb most, mint pár száz évvel ezelőtt volt!:)

      Kedvelés

  2. Persze, hogy jobb. Nem is megyek sehová. Bár egy kis időutazás lehetősége lehet, hogy eltántorítana.

    Amúgy meg a nép manipulálása komoly tudomány, és lássuk be, Viktor egész jól csinálja.
    Majd, ha megjön (népileg) az eszünk, akkor csinálhatunk magunknak demokráciát.

    Kedvelés

    • Azért, ha időutazás ügyben van csoportos is – szóljál, engem is érdekel!:)

      És igen Viktor Vezér profi, egyike a legnagyobb manipulátoroknak. Ezt rég tudjuk, elismerjük. A kérdés az, hogy ezt az istenadta tehetségét mire használja. (Ez a blogom 777. posztja: a 777 a net szerint “isteni” szám, kivételesen nagy szerencsét is jelent – ha igaz… nemtom.)
      Népileg meg sosem lesz eszünk… olyan nincs, nem volt, nem lesz… szerintem. És demokrácia van, mi csináljuk, Viktor Vezért is MI akartuk! Vagy nem?
      (Most látom, hogy azért mára is szerveznek tüntetést…)

      Kedvelés

  3. Tisztán látszik, hogy megalomániás őrülttel van dolgunk, aki éppúgy keresztül akarja verni az ötleteit, mint az egykori “nagyok”, Rákosi és Sztálin. Gyapotot az Aralhoz és Győrbe, narancsot Szibériába és Szegedre,,, Csak azért, mert hülye az internethez.

    Kedvelik 1 személy

      • Mondják, hogy őrült és zseni között nem sok különbség van…
        Egyébként önmagában az, hogy “őrült” valaki, az még nem sokmindent jelent számomra. Úgy értem: magamat sem tartom százasnak, Ricz pölö téged sem, bocs, meg egy rakat embert ismerek akiknek különféle érdekes pszichés deformitásai vannak.:)
        A megalománia, meg a küldetéstudat már más tészta… Elméletben sülhetne is ki belőle jó dolog… de attól félek, hogy gyakorlatban inkább olyan ez, mint a katalizátor. Felgyorsítja a folyamatokat valami robbanás felé, amiből aztán megvan rá esetleg az esély, hogy egy magasabb szinten szervezzük újra magunkat. Esetleg.

        Egyébként szomorúan láttam, hogy most már kevesen jöttek össze a tüntetésre. Pedig pont most látszik, hogy mekkora baj van, Viktor milyen könnyedén elaltatja (már megint) az egész országot. A szabadság és a civil ellensúly értékes lángját őrizni kéne tovább – mondjuk ezeknek szervezni olyan köröket, mint a régi idők mintájára létrejött Viktor-féle polgári körök. Csak az a baj, hogy ez pont ellentétes a szabadság és civilség szellemével. Izgalmasabb itt, mint egy unalmas jóléti államban!:)

        Kedvelés

      • Ricz, nehogy magadra vedd! Benned a “nem százasság” pozitív hozzáadott érték. Viktorban is az persze – a probléma ott van, hogy gyakorlatilag szinte korlátlan hatalom járul hozzá, amitől még normális, tisztességes, egészséges emberek is megrészegülnének. És igen, ez lehet veszélyes. Megnyugtatóbb lenne karizmatikus futballedzőként látni.:) De tény, hogy nem egy unalmas, tedd ki, hadd hűljön ember – nagyon nagyon kíváncsi lennék rá, hogy az utókor majd milyen mérleget von róla! Jó lenne előreszaladni az időben és belekukkantani a jövőbe. Mert azért vannak Viktornak pozitív fegyvertényei is bőven. Sokmindenre tanít bennünket – ezt meg illik megköszönni a tanárnak.:)

        Kedvelés

      • Az lesz utolsó, hogy magamra veszem azt, amiről tudom, hogy igaz. 😀

        Ami biztos, hogy nem fog jó véleményt alkotni, mert lényegében meghamisította a statisztikát és direkt úgy módosította a választási törvényt, hogy nekik legyen kedvező, ami lám, csontra bejött, így szavatolva újabb 4 évet. Sokszor a tanítás ára sem mindegy, így meg aztán pláne nem. (Ugye 44%-ot kapott, ami a teljes lakosság 27%-a volt, és így lett kétharmad. Oké hogy én bukdácsoltam középsuliban matekból 2 és 3 közt, de azért belém verték azt a fránya tárgyat eléggé, hogy ettől azért leolvadjon az agyam.)
        A Horn-kormányt se szerettük annak idején, és az a vicc, hogy most sem, annak ellenére, hogy tudjuk az Antall- és Boross-kormány konkrétan a csőd szélére juttatta az országot. De legalább nem harsogott a populista média hamis adatokat és tényeket, nem volt kormánybarát cenzúra, ami lenyomta az ellenvéleményeket, vagy épp az igazságot. És azért az “Azok a kilencvenes évek” című könyv is tartogat pár érdekességet a fejeseinkről. Bár pont arról nem szólt, amit reméltem, hogy benne lesz legalább komolyabb említés szintén: a Kuncze-féle belügyminiszterség hátránya, a bűnügyi ráta drasztikus emelkedése és az Aranykéz utcai történések. (Utóbbival el tudnék képzelni egy magyar Die Hard filmet — ami eléggé Európa Expresszes lenne.)
        Csak sajnos a negatív tényező túl sok és túl erős a személyében/kormányzatában, és konkrétan megfojtják a pozitívumokat. Amik viszont elég csekélyek, dekoratívak. Mind a tejszínhab egy rakás lócitromon, hogy finomabbnak tűnjön…

        Kedvelés

      • Hááát… azért tud fájni az igazság is – én már volt, hogy zokon vettem magamra nézve. Az sem mindegy, hogy az igazságot hogyan prezentálják.

        “tanítás ára sem mindegy” – igen, fizetjük is a tanulópénzt, mint a katonatiszt. De muszáj, látod, hogy még sokaknak van tanulnivalója… És még csak most láttunk neki a legújabb négy éves kurzusnak, hol még a vége…

        “De legalább nem harsogott a populista média hamis adatokat és tényeket” – itt a nagy igazság! Ez fáj azoknak, akiknek van egy csöpp eszük. Rohadt bosszantó, hogy mennyire hülyének néznek bennünket. Néha jó lenne agyatlan egysejtűnek lenni. Boldogok a lelki szegények!

        “Aranykéz utca…” – az is csoda, hogy ennyi minden kiderült már. Az ilyen sztorik nyomán, ha elindul az ember akkor csak egyre hosszabb és egyre szerteágazóbb lesz, végül egyre több olyasmi kerül napvilágra, amit nagyon nem is szeretnénk tudni és végül maga alá temet bennünket az egész ocsmánysághalmaz.

        Kedvelés

        • Én megtanultam együtt élni ezzel, és elég kevés igazság szokott fájni, akkor is inkább az, amihez nem közvetlenül kapcsolódom.

          Tanulás árával tegnap volt esetem, mikor sikerült meghúznom kitolatáskor egy parkoló autó jobb első sárvédőjét. Ott én voltam a hülye, mert azt hittem egyenesen be tudok állni a járda mellett a sorba, és hiába kicsi a kocsi is, a feneke eléggé kinn volt, amit tűréshatárnak tartok. Korrigálni akartam, és akkor csesztem el. Aztán elmentünk a tulajjal megírni az eseti lapot, és akkor még mikulás-csomagot is sikerült kapnom, mert annyira lefoglalt a dolog, hogy parkolójegyet elfelejtettem váltani.

          Kedvelés

          • Igen, ez a szívás – amikor a baj nem jár egyedül, ugye. Én meg már olyan rég vezettem, hogy nem is mernék – nem akarok mások életével játszani.

            Kedvelés

  4. Hagyjuk a demokráciát a hanyatló nyugat ópiumának! – hogy egy klasszikus kiforgatott változatával dobálózzak. És még igaza lesz pár újságírónak: ez nem feladás, hanem átmeneti visszavonulás. Konzultáció: mese a Holdon.
    *Nagyon nagyon kíváncsi lennék a pártvezér és holdudvara internetezési szokásaira, hogy vajon milyen funkciókat használnak, ha használnak egyáltalán, vagy hogy mennyire vannak képben a modern hálózati trendekkel. Lehet, hogy ők még elküldött e-mail után azért telefonálnak egyet a fogadó félnek, hogy megkapta-e, mint a faxos időkben. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    • Igen, pár centivel rövidebb ez a demokrácia, mint kellene 😀 Kilóg alóla a lóláb!
      “Feladás, visszavonulás” – Orbán egyértelműen megmondta, hogy neki kell a netből a lóvé, csak taktikailag vonult vissza, de közben egyértelműen einstandolta a netet és meghirdette a net “megrendszabályozását”. Ez az ijesztő szerintem, meg hogy ezt megint nem látják, nem értik a népek. De mindegy, majd a konzultációban szép narancssárgára mossák mindannyiunk routerét…

      Bármibe lefogadnám, hogy nagytudású vezérünk toppon van netügyben, hozzánk, jobbágyaihoz képest ez nem is lehet kérdéses…

      Kedvelik 1 személy

  5. Most már nekem is meg kell nézni ezt a nyilatkozatot. Nem tetszett ez az egész hercehurca, mert nyilvánvalóan túlzó volt a tervezet (még plafonnal is) egy már ÁFA-val és céges adókkal terhelt szolgáltatásért. A nevetséges bevételi célokkal egyértelművé Unalommal hallgattam, hogy nem lehet továbbhárítani, amit még el is tudok képzelni a már meglévő szerződésekre, de hogy az új szerződések árába lazán be lehet kalkulálni az tuti. De az is undorral töltött el, hogy a szólásszabadság teljes korlátozását vizionálták bele, ezt általában agyhúgyköves cikkírók és bloggerek követték el. Ami tetszett, a sok kép, meg marhaság, amit ezzel kapcsolatban kitaláltak, nálam a chrome-os internetadó-mérő viszi a prímet. https://chrome.google.com/webstore/detail/internetad%C3%B3-m%C3%A9r%C5%91/lkbigpgceegkmmkepkhdjfhgnfpiofla

    Kedvelés

    • A poénok persze mindig bőven dőlnek a netből… Valóban jók voltak most is. Meg egy bizonyos fokig a kommentes szájkarate-csaták is azok, mondjuk Orbán FB-oldalán, vagy pl. többen elkészítették már a nemzeti konzultációs kérdőívet is…:)
      “Áthárítás”: ment az eddig is, mindig, meglévő szerződésekre is – csak trükkösen csinálták.

      Kedvelés

      • Áthárítás mindenképp lenne, főleg a kis- és középvállalkozásoknál. Adóplafon nélkül gyors halálra lennének ítélve (300 előfizető esetén mondjuk legyen 1 millió a bevétel, és fejenként 35 GB adattal számolva egy hónapban 1,5 milliós kifizetés lenne, amitől pár hónap és kaputt). Adóplafonnal meg lassú halálra vannak ítélve, mivel nem lesz annyi pénz, amit visszatudnának forgatni. A telekommunikációban a legkisebb bevételt pont a telefonok adják, elég sok helyen az internet-előfizetés azért lehetséges, hogy a telefonszolgáltatást fenn tudják tartani, mivel deficitet generál. A TV is sok helyen nullszaldóra jön ki.
        Ami a kormányzati ellenőrzést illeti, azzal az a vicc, hogy valóban esélyes, sőt biztos lenne. Nem épp teljes korlátozás, de bőven elég ahhoz, hogy könnyedén léphessenek fel azok ellen, akik nem fogadják el azokat az “észérveket”, amiket felhoznak. Az Index csinált egy két részes videót, egy hét különbséggel. A Harrach az első héten nagyban támogatta, úgy beszélt az adónemről, mintha a földre szállt Jézus lenne, másik héten letagadta egy óvatos “attól még nem mondtam, hogy biztos támogatom”. Egy másik hárított azzal, hogy “szocialista balhé az egész, ők csinálták az egész ügyet”, és lehetne sorolni. A Fidesz ott szúrta el, ahol annak idején az MDF: először megBokrosodott… majd kíváncsi leszek mikor lesz az, hogy Herényire zsugorodik és alul fogja szagolni az Ibolyát. Magyarul, túl nagy lett és elég erősek benne az érdek- és érvellentétek. Előbb vagy utóbb ez is felszabdalódik, mint az MSZP pár éve…

        Kedvelik 1 személy

        • “…először megBokrosodott… majd kíváncsi leszek mikor lesz az, hogy Herényire zsugorodik és alul fogja szagolni az Ibolyát…” Nagyon költői! 😀 Viszont utóbb lesz ez… sokkal-sokkal. Először is ott van Orbán, a Jolly Joker. Vita nem férhet hozzá, hogy a legtehetségesebb és legnépszerűbb élő magyar politikus. Aztán ott van az népes, aktív, tettrekész követőtőtábor ami vakon követi őket és amit meg is érdemelnek, mert rengeteget dolgoztak érte.

          És tudod, hogy mi a legszomorúbb? Tudsz mondani jelenleg alternatívát a Fidesz helyett? Kormányzásképeset? Nincs más. Csak a Fidesz. Még lehet, hogy jelenleg ez a legkisebb rossz az országnak…

          Kedvelés

          • Fura lesz tőlem hallani, de az LMP-Jobbik kettős kormányzásra tennék. Már két okból is: a Jobbiknak volt egy remekül átgondolt tervezete, amely még működőképes is lenne. Na de ehhez kellene az LMP a maga mérsékeltségével és kommunikációjával.

            A Fidesznek már nincs közel sem annyi követője. Az emberek java dühből szavazott rájuk, ugye “azelmúltnyolcév” miatt. A mostani választásokon egyértelmű, hogy az adatok alapján is, az ami: 44% nem kétharmad, csak a választási törvénybe iktatott veszteskompenzáció teszi azzá, ami egyértelműen nem más, mint az ellenzék erőinek indirekt csökkentése és számszerű háttérbe szorítása.

            Kedvelés

            • De többiekhez képest rengeteg a 44…
              Én egyébként benne vagyok egy LMP-Jobbik kormányzásban, tőlem holnaptól picsázhatjuk ki a narancsosokat és mehet a csere. De erősen kételkedem benne, hogy működne-e (főként min. 4 évig), meg az LMP és a Jobbik egyáltalán vállalná-e egymással…

              Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s