Amikor a fiú veri meg az apját…

Amikor a cirka tíz éves maga alá gyűri a negyvenest. Az ötven kilós a százast. Az visszavesz az arcból. Szerénységre nevel. Még ha az apa eddig is tudta, hogy a fiú sok területen jobb nála. Többek közt matekban, zongorázásban, hitéletben. Nem elfeledve azt sem, hogy immár az apa hordhatná a fia kinőtt cipőit.

Még akkor is fura érzés alulmaradni a fiúval szemben, ha ez a bizonyos vereség csak parasztnintendóban születik…

Ami egyébként oltári szórakozás lehet az egész családnak! Könnyezésig-bepisilésig röhögős. Ráadásul jóval olcsóbb egy videojáték-konzolnál… Ha a fiú szeretne is olyat és az apa sem bánná bizony…

Advertisements

5 thoughts on “Amikor a fiú veri meg az apját…

  1. Én, mint ötvenes apa nemhogy szerényebb, hanem büszkébb leszek, ha bebizonyosodik az igazam, hogy a gyermekeim okosabbak, erősebbek, szebbek nálam. Tátott szájjal, tisztelettel tudok hallgatni egy tizen-huszon-harmincévest aki ügyesebb mint én voltam akkor és ügyesebb a mai koromhoz képest is.

    Kedvelik 1 személy

    • Igen, igen én is büszke vagyok! Rájuk! Azért, akik ők maguk és nem az én elvárásaim vagy jó-rossz ráhatásaim miatt. Csak akkor is fura ez. “Nemrég” még a kezemben tartottam őket születésük után, most meg kicsi lányom és kicsi fiam is a fejemre nőtt szó szerint! Hormonális változásokkal, meg minden hasonlóval együtt. Fura. Egyébként fiam rohadtul élvezte, hogy a hosszú zongoristaujjaival felnőtt anyját és apját is pillanatok alatt kijátszotta és leszorított bennünket, élvezte, hogy győzött felettünk. Jól szórakoztunk na! És ez még a “normálisabb mókák” közé tartozik azok közül, amit a cserkészetből hazahozott. 🙂 (Nemrég szaunázás közben szóba elegyedtem egy hatvanas-hetvenes társasággal és az egyik hetvenéves úriember arról regélt, hogy csak kicsit tudott elszabadulni kilencven éves anyukája mellől, mert folyamatos ápolásra szorul. Meg is kérdeztem, hogy az anyukája szólítja-e “kisfiamnak”, amire az ottlévő hatvanas hölgyek szinte egyöntetűen közbevágtak, hogy persze, hiszen egy anyának a fia mindig a “kisfia lesz”. Mondjuk az én szüleim és nagyszüleim között az egyik ágon szokásban volt még a magázódás, de én a mai napig “kisunokám” vagyok…)

      “…Tátott szájjal, tisztelettel tudok hallgatni egy tizen-huszon-harmincévest…” Igen ez nagyon jó és nagyon érdemes! Mindenféle “rendű, rangú és korú” embertől lehet tanulni, legyen az egy kisgyerek, nagyanya, anyós, szegény, gazdag, férfi, nő, fiatalabb vagy idősebb munkatárs, főnök, beosztott stb. stb. Azért ez nem mindig olyan egyszerű: odafigyelni, nyitottnak lenni. De elméletben én is ezt vallom!:) Azt viszont tudom, hogy ezzel nem mindenki van így.

      Kedvelik 1 személy

    • Fentebb ott van linkelve Youtube-videóban hogy miként is néz ki: a videojátékkonzoloknál az irányító kontrollert sokszor veszett gyors hüvelykujj-nyomkodással kell kezelni. Na ezt modellezi a “paraszt nintendó”, amikor ugyan konzoljáték nincs, de hüvelykujj nyomkodás van! 🙂 A lényeg, hogy ketten játsszák és a másik hüvelykujját kell leszorítani, lenyomni. Nem tudom hogy másoknál mekkora nevetéssel jár, de mi nagyon jól szórakoztunk – próbáljátok ki ti is! De meg kell kicsit hozzá őrülni, úgy az igazi! 🙂

      Kedvelés

  2. A videót megnéztem, de abból számomra nem derült ki semmi. Konzoljátékot meg csak képről láttam, de a magyarázatod alapján van némi elképzelésem a játékról. Az őrület az emberiségnél alaptulajdonság, úgy,hogy nálunk sem lesz vele gond. 🙂

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s