Feltalálni a spanyolviaszt… és eladni aranyáron

Egész blogokat meg lehet tölteni edzéssel, sportolással – teszik is sokan. Én most csak pár szóban megemlékezni szeretnék Paul Wade: Fegyencedzés (Convict Conditioning) című, hazánkban 2011-ben megjelent könyvéről. De különösebben mélyebben nem is analizálnám-kritizálnám, hiszen ezt is oly sokan megtették előttem. Közben persze nem tudjuk kikerülni a street workout edzéseket sem, melyekkel kapcsolatban pár szót korábban is idevettem már a blogra.

A fenti videó egyébként a legtöbb lényeges pontra rávilágít a témában – külön felhívnám kedves kocka-társaim figyelmét a háttérben látható óriási Dragon Ball poszterre…

Annak idején, amikor megjelent a könyv, elég nagy visszhangja volt. Azóta tervezem elolvasni. Most végre sikerült – a bevezető részben sokalltam csak be tőle, az általános börtönromantikázós-körítés fájdalmasan hülye részein. Ott bevallom, hogy jó pár oldalt végül átugrottam. A könyv az amire számítottam: marketingbravúr, egyes helyeket kifejezetten káros is, de meglepetésemre valóban vannak értékei is.

Azt azért ismerjük el, hogy valóban reklámzseninek kell lenni, hogy az egyszerű fekvőtámaszokból, guggolásból és még egy pár saját testsúllyal végzett alapgyakorlatból ekkora sztorit, felhajtást és sikert kihozzunk! Ahogy látom 2012-ben megjelent a könyv folytatása, az edzésprogram kiegészítése is. Szóval feltalálja a spanyolviaszt és eladja aranyáron. Mint titkos, elfeledett technikákat. Arról igyekszik elterelni a figyelmet, hogy millió helyen használják a saját testsúllyal való edzést: atlétikában, küzdősportokban, jógában, ezerféle fitneszirányzatban stb. Bár időnként utal ezekre, ahogy az ókori görögökre vagy az 1800/1900-as évek erőművészeire, de mintegy mellékesen, saját módszerének üdvözítő voltát hangsúlyozva. És persze a súlyzós edzést porig gyalázva…

Aztán ott van pár dolog, amiben nagyon gyenge, sőt veszélyes a könyv, pl. a bemelegítésről, levezetésről úgy beszél, mint teljesen felesleges dologról, az étkezésnek szinte nem is tulajdonít jelentőséget és bár folyamatosan sulykolja a fokozatosságot és biztonságot – mégis leközöl nagyon sérülésveszélyes gyakorlatokat, edzésterveket.

De valóban vannak pozitívumai is. A sokszor emlegetett fokozatosság-biztonságosság és a pihenés, regenerálódás fontosságának, a túledzés elkerülésének hangsúlyozása például valóban nagy erénye a könyvnek.

A saját testsúllyal végzett önálló edzés és fejlődés nekem amúgy is nagy szerelmem, így ebben csak egyetérteni tudok a könyvvel. Már nem abban, hogy az ő módszere a legbikább, legfainabb, hanem abban hogy ez IS egy nagyon jó lehetőség és program. Futók mellett szólhat a ‘láb mindig kéznél van’-szlogen, de azért valljuk be hogy a futáshoz nem árt egy cipő sem, sőt az sem, ha az egy jobb fajta. Emellett bizonyos időjárási körülmények között vagy hosszabb távon már a ruházat sem mellékes, ami rajtunk van. Ezzel szemben ahhoz tényleg rohadtul nem kell semmi hogy lenyomjunk otthon pár fekvőtámaszt meg guggolást (persze hasonló a helyzet a jógával, gyógytornákkal, aerob jellegű mozgásokkal is…). Tizen-, huszonéves koromban otthon rozogák is lettek a székeink, meg foteleink – annyit tolódzkodtam rajtuk. Az elmúlt években az ajtófélfánkban a gyerekhinta bennhagyott kampóiban bújt meg a wc-pumpánk nyele húzodzkodásokhoz. Csak az a baj, hogy harminc-, meg negyvenéves koromra egyre több kiló szaladt fel rám. És ugyan vissza-visszaküzdöttem magam eddig mindig, de jelentős testsúlyfelesleggel nem lehet azonnal a legkeményebb gyakorlatokba belevágni. Ezért jó, hogy a könyv a fekvőtámaszt álló helyzetből, faltól kezdve vezeti, építi fel, ahogy a húzodzkodást is lógás nélkül, csak ajtófélfához húzva kezdi gyakoroltatni.

Anno nem is volt még ennyi és ilyen modern edzőterem mint ma. Erősítettünk otthon vagy haverokkal összegyűlve közösen egyikünknél. Nem volt internet sem még – ahonnan ma rengeteg videó és tananyag dől ránk – egymástól lestük el a technikákat, meg volt pár “szent könyvünk”, szervezett edzéseken is ragadt ránk ez-az. Tekintve, hogy tévé sem volt minden nap, ezért a tereken is sokat összegyűltünk és kergettük a bőrt vagy egymást…

Manapság sokkal több az info, meg a lehetőség, mint ’89 előtt volt… És itt van ez street workout… Amiből már világhírű versenyzőnk is van Szarka Ákos személyében, pedig sokan még kimondani sem tudják a nevét. Valami fantasztikus videók vannak fenn a neten, főként kelet-európai fiatal srácok kunsztjai. Kicsit itt is poén a túlmisztifikálás – persze értem én, hogy mindent el kell adni valahogy. Csak túlzás, ahogy szinte már minden város minden terén kinő egy-egy sokmillió forintból létrehozott street workout park. Nonszensz, hogy a biznisz ennyire rászállt erre a dologra is, ami pedig pont arról szólt, hogy fogod és a környezeted, a játszóterek mászókáit, hintaállványt, porolórudat stb. használod edzésre. A már ingyenesen elérhető, rendelkezésre álló eszközöket használod…

Szóval jó ez, ha jól használják és helyén kezelik. Otthon ülő, introvertált, csóró kockáknak (mint amilyennek részben magamat is véltem) kiemelten ajánlható. A sorozatok epizódjai között is lehet akár edzeni egy picit vagy unalmasabb epizódok esetén, azok alatt is…

Advertisements

20 thoughts on “Feltalálni a spanyolviaszt… és eladni aranyáron

  1. Szia
    Én is elolvastam a könyvet, ez évben csináltam is a fegyencedzést 6-7 hónapig és tényleg jó, bár az edzésnaplóhoz lusta voltam, illetve bemelegítéssel se foglalkoztam, ha már azt mondta a könyv… persze tudtam hogy nem ártana, de egyszerűbb volt ignorálni ezt a gondolatot, plusz sok mindent csináltam ez előtt, de a bemelegítés sose volt a kedvencem. Most sajnos nem csinálom, pedig lehetne, a hangulatomon mindenképp’ javítana, ráadásul most olyan helyen lakok, ahol csak le kellene sétálnom a lépcsőn és egy remekül felszerelt, tiszta edzőteremben lennék, ami még ingyenes is. Mondjuk pont azért nem csinálom a fegyencedzést, mert szerettem volna elkezdeni az edzőtermi edzést, csak ahhoz előtte megint szakirodalmat kéne olvasni, meg későn lejárni… hát igen, az utolsó előtti mondatod egy része rám is igaz: “otthon ülő, introvertált”. A fegyencedzést is éjfél után csináltam minden nap, nehogy valaki “megzavarjon”, az edzőterembe is azért akarok este lejárni, hogy ne kelljen emberekkel találkozni…, tudom, szörnyű alak vagyok (meg lusta is), de azért remélem hogy elkezdem még e-hónapban a dolgot. Na mindegy, ezt csak úgy leírtam, mondanám; hogy végre egy poszt amihez hozzá tudok szólni, de nem lenne igaz, egy csomó másikhoz is hozzá tudtam volna, hiszen nem véletlenül követem a blogot, vannak jó témák, csak mindig lusta voltam és introvertált :/
    Szóval bocs hogy eddig nem kommenteltem, sokszor nem láttam értelmét, mondjuk ennek a kommentnek sincs sok, de most volt kedvem, úgyhogy leírtam, ami hirtelen eszembe jutott

    Kedvelik 1 személy

    • Szevasz BJ!
      Először is, köszi, hogy kommenteltél, nagyon is sok értelme volt. Zárójelben megjegyzem, hogy pl. az, hogy érezteti velem, hogy nem volt felesleges megírni ezt a posztot, meg az is, hogy ilyenkor enyhül a késztetésem, hogy egy hét múlva a blogolásomban kitűzött célnál, az első évfordulónál abba is hagyjam az egészet. De ez mellékes, ami fontosabb, hogy amit írsz, azzal kapcsolatban megint rengeteget lehetne írni és beszélni róla – csinálták is már sokszor sokfelé. De sosem elég, ezért nem felesleges, hanem igenis fontos! Azért sem felesleges, mert előfordulhatna az is, hogy van más is aki olvassa ezt a posztot és a a te hozzászólásodat – de szintén nem kommentel, viszont a saját életével, sztorijával talál párhuzamokat, netán motivációt! És ez sem értelmetlen, hanem nagyon fontos! Szóval nem véletlenül hangsúlyozom mindig, hogy a kommentek milyen sokat érnek – sok vélemény, sok nézet, sok tapasztalat mindig hozzátesz a másikhoz, erősíti egymást, háromdimenziós, nagy, körbejárható képet alkot – mondjuk egy magányos blogger egysíkú, sőt pontvéleményéhez képest.

      Edzésnaplót én sem sokszor írtam még életemben, de a nélkül is nagyon messzire el lehet jutni azért. 6-7 hónap alatt már egész jól állhatsz…
      Oké, a bemelegítés a könnyebb szinteken annyira nem is fontos, ez a jó a saját testsúlyas edzésben – kivétel, ha valaki mondjuk 120 kilóra hízott a 80-as versenysúlya helyett, mint én és e mellé a fizikai ereje a szobanövény szintjére degradálódott. Na akkor még ezek a gyakorlatok is nehezek, főleg az izületeknek, csuklónak, vállnak. Nekem például most még futnom sem kell, mert gyors sétában is ugyanolyan nehéz elcipelni egy ekkora plusz súlyt. Sőt sajnos így is túl tudom edzeni magam, nem kellenek hozzá súlyzók. Nekem ez az egyik nagy hibám: ha rákapok az ízére, akkor mazochista módon élvezem az utolsó csepp energiákat is kihajtani magamból – egyre többet, egyre sűrűbben… Ez pedig folyamatosan, hosszú időn keresztül kifejezetten káros. Főleg, ha ez mber már nem tizen-, huszonéves és már nem úgy regenerálódik. Szóval ja, itt nekem jó útmutató a fegyencedzés, bár én nem csinálom, rettentően keveslem is a sorozatszámokat, amiket ír – de nekem jó útmutató, hogy arrafelé mozduljak, hogy a kevesebb több lehet… Tegnap például pár hónap után eljutottam oda, hogy este 9-10 felé majdnem elájultam valószínűleg úgy leesett a vércukrom (szégyenszemre kénytelen is voltam a tervezett kajálásokon felül burkolni). Vagyis a kajálás plusz edzés összefüggésében jobban oda kell figyelnem ezután. Pedig eddig is volt hogy esténként mocskosmód éhesen aludtam el néha azzal együtt hogy napi 3-4 étkezésem megvan, amiket bár lekorlátozok mennyiségben és nincs mellé alapból sosem nasi, de eszek kenyeret, fehérjét, olajasat-zsírosat is. És tegnap nem is volt edzésem, csak tegnapelőtt hajtottam ki magam. Bár volt egy nem is olyan kis izzadásom délelőtt (olyan fél órás masszív pakolás, cipekedés)… de azt nem tekintettem komoly edzésnek. És igen a nyújtásokat-lazításokat is hiányolom a könyvből – bár ha jól láttam, akkor a folytatásban van ilyesmi is.

      Edzőterem: rám nézve a túledzésre való hajlamaim miatt veszélyes, nem nagyon bírok ellenállni a maximális súlyoknak. Meg azért azt csak jobb-biztonságosabb-megnyugtatóbb legalább párban csinálni, nem egyedül. Nekem is lenne lehetőségem ingyenes – bár egyszerűbb – edzőteremre, de főként ezért nem használom. Meg ott van az is, ha az ember nagyon gyenge, mint én akkor szégyenli is magát, ezért nem szívesen jártam 120 kiló felett uszodába, meg szaunázni sem. Most már kicsit jobb a helyzet, hogy a plusz kilók felét lezavartam.

      “Este, éjfél után”: ez nekem annyira furcsa! Tudom, hogy sokan csinálnak esti edzéseket, van egy rakat női ismerősöm, sokszor anyukák akik máskor nem is érnek rá, csak meló meg családi teendők után este 8-9 környékén. De éjfélt még tán nem is hallottam! 🙂 Persze a lényeg, hogy meglegyen az edzés-étkezés-pihenés rendszeressége, helyes ritmusa. Ha ez neked megy az éjfélessel is hosszú távon akkor gond nem lehet. Szóval hajrá! A teremmel nőni szeretnél egyébként vagy csak másfélét csinálni? Mert ha csak másfélét akkor arra az ember saját szobájában is rengeteg lehetőség van, annyiféle edzővideó elérhető manapság – bár írtad is hogy sokfélét csináltál ez előtt is, így ezzel nyilván tisztában vagy. Amúgy magányos farkasként a termes edzés tényleg nem a legjobb, mert ott kis helyen van több ember. Ha már csak úszni mész vagy futni akkor ott nagyobb térben oszlik el sokszor kevesebb ember is – lehet rájuk tojni és csinálni a saját utadat. Nem? 🙂 Ja és a lustaságon ne rágd magad! Az még hasznos is sokszor az életben. Meg amúgy is megvan a legtöbb emberben vagy előbb-utóbb kialakul, ha máshogy is nevezik: időbeosztásnak, ésszerűsítésnek, fontossági sorrendnek stb. “Szörnyű alak”: hagyd a fenébe! Mindenki az, aki ember (vagyis senki sem az, ha úgy nézzük). Senki sem tökéletes, legfeljebb csak azt hazudja magáról vagy mások annak látják… (na ez egy kicsit hosszú lett, bocs érte és látod… ennyit az én korábban magamról gondolt introvertáltságomról, blogot írok, meg egy dumagép lettem…)

      Kedvelés

  2. Hű, ez olyan hosszú lett, hogy muszáj válaszolnom 😀
    Először is: egy ember szava nem ér sokat, de én azért kérlek hogy ne hagyd abba, jó kis blog.

    “…akkor mazochista módon élvezem az utolsó csepp energiákat is kihajtani magamból – egyre többet, egyre sűrűbben… Ez pedig folyamatosan, hosszú időn keresztül kifejezetten káros. Főleg, ha ez ember már nem tizen-, huszonéves és már nem úgy regenerálódik”
    Ne is mond, én is így csináltam sokszor, csak az a mázlim, hogy jó a regenerációs képességem 😛
    ” Szóval ja, itt nekem jó útmutató a fegyencedzés, bár én nem csinálom, rettentően keveslem is a sorozatszámokat, amiket ír”
    Hát igen, amikor úgy éreztem hogy megvannak az alapok, akkor volt ahol simán megdupláztam az ismétlésszámokat, meg innen-onnan kihagytam lépéseket (pl a húzódzkodásnál voltak olyanok, amiket fizikai képtelenség volt kivitelezni, úgyhogy viszonylag gyorsan eljutottam az ötödik lépésig), ja meg a vasárnap kivételével minden nap csináltam, plusz még a gerincerősítő gyakorlatokat is gyorsan elhagytam, úgyhogy így visszagondolva nyugodtan kijelenthető, hogy nem tartottam tiszteletben a leírtakat és ez még enyhe kifejezés… de kiinduló pontnak tényleg jó volt
    “Pedig eddig is volt hogy esténként mocskosmód éhesen aludtam el néha azzal együtt hogy napi 3-4 étkezésem megvan”
    Én nem is tudok éhesen elaludni :/ Bár gyakran csinálom azt, hogy átvágom a gyomrom azzal, hogy megeszek egy paprikát, ha este megéhezek
    “Edzőterem: rám nézve a túledzésre való hajlamaim miatt veszélyes, nem nagyon bírok ellenállni a maximális súlyoknak. Meg azért azt csak jobb-biztonságosabb-megnyugtatóbb legalább párban csinálni, nem egyedül”
    Ez igaz, meg olvastam is a neten, hogy sokat segíthet ha van egy társ, akivel tudjátok egymást motiválni és van itt egy srác akinek még régebben említettem a dolgot, és nemrég bele is ment, hogy járjunk le esténként az edzőterembe, csak ő is olyan lusta mint én, azaz csak rám vár hogy noszogassam hogy menjünk le, bezzeg ő egyszer se mondja 😀
    “Persze a lényeg, hogy meglegyen az edzés-étkezés-pihenés rendszeressége, helyes ritmusa”
    Na ez soha nem volt meg, szégyenlem is magam miatta, ma is este hatkor “reggeliztem”, előtte csak egy almát ettem egész nap… igen, ez már a szánalmas kategória, de ez azért nem valami gyakori, meg ma vasárnap van, csak becsúsznak ilyen napok. A pihenési időm se túl hosszú, mert ez a gonosz Mr Internet állandóan feltart esténként 😦 Szóval hétköznap 5-6 órát alszok átlagosan
    “A teremmel nőni szeretnél egyébként vagy csak másfélét csinálni?”
    Nőni, csak a szokásos dolgok, nem akarok testépítő bajnok lenni, csak egy kis plusz jó lenne, bár gondolom sokan vannak ezzel így
    “Ha már csak úszni mész vagy futni akkor ott nagyobb térben oszlik el sokszor kevesebb ember is – lehet rájuk tojni és csinálni a saját utadat. Nem?”
    Az úszás addig volt jó, amíg el tudtam járni barátokkal, de azt nehéz volt rendszeresen megszervezni, illetve utálok úszni 😀 Szóval az van, hogy háromszor is próbáltak megtanítani úszni, de sose sikerült rendesen és mindig lassú voltam, így nem is szerettem meg a dolgot. Édesapámat meg sose tanították úszni, nem is akart megtanulni, ezért amikor strandoltunk régen, akkor csak a melegvizes medencében üldögéltünk, mint az öregek 😀 (azt csak a poén kedvéért hozzáteszem, hogy annak ellenére, hogy édesapám nem tud úszni, attól még nagyon szeret kajakozni, féltettem is régen) 😀
    A futásról… Édesapám fiatalon nem volt lusta ember, Tai Chi-zott, meg több küzdősportot is kipróbált, de nekem mégis az maradt meg, hogy ha futásról volt szó, mindig azt mondta, hogy “Az fusson, akit kergetnek” 😀
    Ezt úgy néz ki nagyon jól megfogadtam, bár elolvastam Murakami Haruki önéletrajzi/futásról szóló könyvét, plusz most egy olyan országban lakok, ahol MINDENKI fut, öregeket is gyakran látok, szóval az hogy futókkal van tele a város, meg a könyv meghozta a kedvem rendesen, csak itt már azért kezd hideg lenni és nem tudom elképzelni hogy hidegben fussak…
    “Ja és a lustaságon ne rágd magad! Az még hasznos is sokszor az életben.”
    Nálam biztos nem, lassan kezdem elérni a hikikomori-szintet 😀 Bár köze van hozzá az időjárásnak is, meg hogy ilyen hamar sötétedik…

    Huhh, ennyi, én is szép kis szöveget írtam, nem várok el egy hosszú választ, csak legalább egy mondatot írj, hogy tudjam hogy elolvastad és nem hagyod abba a blogot egy hét múlva, az nem lenne jó

    Kedvelik 1 személy

    • Persze hogy elolvastam, ne hülyéskedj!:) Azt nem tudom megígérni, hogy nem hagyom abba, mert fél éve egyszer már abbahagytam. Majdnem – vagyhogyisvolt. Meg gyakran jár a fejemben ez a dolog, hogy rá kéne hagyni ezt a blogolósdit – megeszi az életemet. Nincs tőle időm normálisan kockulni!!! 😀 Szégyen!!! Meg igazából nem vagyok hülye, azt látom, hogy nem olyan nagy szám a blogom – már más blogokhoz képest, meg úgy általában se. Bár azt is érzem hogy írtam már nem egyszer egész jókat is. Szóval fene tudja. Például azt sem foghatom fel, hogy ha jónak tartod a blogot, meg nem akarod, hogy abbahagyjam, akkor eddig miért nem szóltál hozzá(m)? Mi neked jó ebben a blogban? Azt tudom, hogy nekem mi a jó benne, de azt nem hogy másoknak mi. Meg eleve azt feltételezném, hogy ha valami úgy igazán jó, akkor hozzá akarok szólni – ha nem szólok hozzá, akkor nem mozgatott meg annyira, tehát nem jó annyira. Na ezt fordítom át a saját blogomra is, érted? Persze ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell mondjam, hogy nem oly régóta szólok házzá blogbejegyzésekhez én sem – pedig a nethasználatra azért már jó ideje rákattantam… Szal’, majd meglátjuk, reméljük a legjobbakat! 🙂

      “…így visszagondolva nyugodtan kijelenthető, hogy nem tartottam tiszteletben a leírtakat és ez még enyhe kifejezés…”
      Hahaha…
      “Én nem is tudok éhesen elaludni…”
      Mondjuk én se nagyon… De csak eleinte nagyon szar, ahogy szőkül a gyomor, meg szokja a szervezet az új módit, már nem olyan vészes. Kezdetben mondjuk rá kellett segítenem gyógynövényes altatóval, ami egyébként is kell néha, ettől függetlenül is. Sajnos. És a VÍZ, az mindig segít üres gyomrot telíteni!:)
      “…van itt egy srác…”
      Az király! Vágjatok bele! Anno, amikor sokat súlyzóztam nekem egy 4 fős állandó haveri köröm volt, ott az is segített, hogy hiába hagyta el magát egyikünk vagy a másikunk, mert mindig volt valaki aki berugdosott minket az edzésre… De a kettő már oké, hajrá, menjetek vasakat szaggatni!:) Mondjuk a kis pluszhoz azért kell a kaja is, meg a pihenés… Sok pluszt meg Mr.internet mellett is fel lehet szedni, kevés alvással, lustán, edzés nélkül – csak zabálni kell folyamatosan, mint én is tettem. 😀 Eleinte ugyan egy kicsit fáj ez is…:) de megvan a maga bája. Pszichológiailag meg ez a fajta nagyság is megerősíti az ember fiát belülről! Igaz, hogy egy idő után jön vele egy csomó nyavalya, meg korai halál, de hát kérem, minek nincsen mellékhatása? 🙂
      “…úszás…”
      Én is csak mellet tudok, még tanulnom kéne a többit. Azért is érdemes kicsit megtanulni, mert ott is lehet csajozni (pasizni), ahol nincs üldögélős melegvizes medence…:) Mellesleg az úszás az egyik legjobb rehabilitációs mozgásforma (főleg a hátúszás), arra az időre, amikorra az ember az egyéb mozgásformákkal már eléggé tönkreteszi magát…
      “…futás…”
      Apádnak igaza volt! Én is azt szerettem csak benne, amikor befejeztem az adott távomat. Na AZ jó érzés!:) Nekilátni sosem volt kedvem, mindig nehéz volt, közbe meg fájt is sokszor. Ezzel együtt kilométerben sokszor begyűrtem hetente a maratonnyi távot.
      “…Murakami Haruki…”
      Na az ő könyveivel is nagyon leálltam, pedig szerettem őket és szépen jöttek ki magyarul is, sorban.
      “…egy olyan országban lakok, ahol MINDENKI fut…”
      Akkor ez biztosan nem Magyarország! 😀 Hidegben futni: sok ismerősöm nyomja futópadon, hetente párszor késő ősztől a tavaszi jó időkig… Nekem az nem jön be.

      Kedvelés

  3. “…nem olyan nagy szám a blogom”
    Ne viccelj, mitől lesz valami nagy szám? Igen, a stílusod átlagos, de nem rossz, láttam már egy-két rossz blogot, de ez biztos nem az. Azért nincs sok látogatója, mert nem specifikus blog, szóval nem egy meghatározott témával kapcsolatban írsz objektíven és rendszeresen, szerintem ennyi a trükkje, plusz már van sok olyan blog, lefedik a “piacot”. Amúgy nem vagy átlagos, az érdeklődési körödet tekintve legalábbis biztos, azaz nem meglepő, hogy azokból az emberekből sincs sok, akiknek hasonló az érdeklődési köre, szóval eleve szűk a közönség és akkor még azt bele se számoltam, hogy a szűk közönségnek maximum ha egy százaléka találkozik a blogoddal (vagy bármilyen más bloggal), meg manapság már a videóblog a “menő”, az emberek abban gondolkodnak, ha keresnek valamit, a hagyományos blogformátum haldoklik szinte (én el tudom képzeli, hogy a blogolvasók nagy része egyben író is, bár ez nagyon személyes vélemény). Persze ezt nem azért mondom, mert a videóblogolást ajánlom, eszemben sincs 😀 Szóval kis közönsége van a blogodnak, ez igaz, de ilyen formában nem is lesz sokkal nagyobb (azt persze te tudod, hogy ez mennyire számít), mondjuk sok blogolótól hallottam hogy csak évekkel később találták meg őket az emberek.
    “Nincs tőle időm normálisan kockulni”
    Értem mire gondolsz, ez igaz, én csak azt mondom, hogy a kis közönséged ellenére is van közönséged, az is valami, attól függ hogy ez mennyit ér neked a kockuláshoz viszonyítva, persze nem akarlak győzködni, ha nem tetszik a blogolósdi, akkor nem tetszik, van ilyen
    “ha jónak tartod a blogot, meg nem akarod, hogy abbahagyjam, akkor eddig miért nem szóltál hozzá(m)?”
    Ez nálam nagyon egyszerű, egy bizonyos szinten technofób vagyok, legalábbis amíg lehet tartózkodok mindenféle regisztrációtól és nem szeretek nyomot hagyni a neten semmilyen formában, nem mintha lenne rejtegetni valóm, vagy ilyesmi, csak ez szokatlan nekem, például AnimeAddicts-ra is másfél év “megfigyelés” után regisztráltam csak, addig remekül megvoltam nélküle, követtem minden érdekes topic-ot, figyeltem az ismertetők hozzászólásait, de nem volt késztetésem rá, hogy regisztráljak (ugye akkor még regisztráció nélkül el lehetett érni az online tartalmakat), azt hiszem csak az vett rá, hogy egyik kedvenc művemhez csak egy rövid ismertető volt írva és akartam írni egy jobbat, ahhoz meg muszáj volt regisztrálni. Itt meg nem rég jöttem rá, hogy nem kell külön regisztrálni a kommenteléshez… És ez a néhány mondatom akkor hangzik még nagyobb hülyeségnek, ha tükörbe állítjuk azzal, hogy Computer Science-t tanulok, de mindegy 😀
    “Mi neked jó ebben a blogban?”
    Kis közönséged egyik tagja vagyok, azaz hasonló az érdeklődési körünk, ennyi az egész, meg azért kicsit idősebb is vagy mint én, máshogy látod a dolgokat, érdekel a véleményed, meg sok ritka művet láttál, amiről én még nem is hallottam, ilyenkor jó hogy megosztod ezt az emberekkel
    “Meg eleve azt feltételezném, hogy ha valami úgy igazán jó, akkor hozzá akarok szólni – ha nem szólok hozzá, akkor nem mozgatott meg annyira, tehát nem jó annyira. ”
    Ez nálam nem igaz, én például remekül megvagyok szó nélkül, persze ha valami szuper művel találkozom vagy ilyesmi, akkor néha elújságolom a barátaimnak, de ez ritka, mert a sok közös pont ellenére sok mindenben különbözik is az ízlésünk. Meg ugye az AA-s kommenteléssel is leálltam már jóideje, kezd is most derengeni hogy miért, például azért mert tényleg sok időt elvesz, főleg ha azt nézzük hogy például most hány oldalt írtam egyetlen bejegyzésed alá 😀

    Kedvelik 1 személy

    • Nagyon köszönöm, hogy leírtad ezeket! Tényleg sokat segít, hogy kapok kívülről visszajelzést!
      Meg ettől függetlenül is jó kis gondolatmenetek voltak! 🙂 Kifejezetten tetszett a blogformátumos, meg a technofóbiás is…

      Kedvelés

  4. Kevés dolog van az életemben, amihez hű vagyok 😀 , de az egyik ilyen a konditerem, ahova a lusta természetem ellenére is eljárok. Persze örülnék, ha nem drágulna annyit évről évre a havi bérlet, de erre mindig félre van téve a pénz.

    A legfőbb probléma ott van, hogy az emberek mindent azonnal és a lehető legkevesebb küzdelem árán szeretnének elérni. Ezt használják ki a különböző fogyókúrás ötletek, amelyek mindig csodát ígérnek. Illetve hányszor de hányszor látni, hogy bejön egy vérszegény srác a terembe, és még egy gépet sem látott, de már azon alkudozik, hogy mit szedjen a kaja mellé, hogy gyorsabban nőjön. A saját testsúlyos edzés viszont azért szimpatikus, mert bizony ahogy a neve is sugallja: saját magadnak, önerőből kell megdolgoznod az eredményért. Kockáknak pedig valóban kifejezetten előnyös, hogy ezt otthon is akár kipipálhatják, hiszen a legnehezebb része mindig az, hogy el kellene menni az edzőterembe, és nem az amikor már ott áll az ember.

    Ugyanakkor valóban teljesen mindegy, hogy ki mire esküszik. A lényeg, hogy az ember jól, egészségesebben érezze magát utána – és persze közben sem árt -. Ráadásul hosszútávon mindenféle edzésprogram gazdaságosabb lesz, mivel nagyobb valószínűséggel lehet általuk elkerülni a “nyugdíjas reggelit”: a gyógyszereket, tablettákat stb.

    Kedvelik 1 személy

    • És az edzés is hű hozzád, mi? 🙂 Nem csal meg, nem hagy cserben…
      Ó, igen: rengeteg pénzt otthagynak az én férfi és női ismerőseim mindenféle edzésekre. A fiam meg most kitalálta, hogy vívni szeretne… ami nem a legolcsóbb sportok egyike. Persze hangszerek közül is a zongorát tudta választani…

      Ebben az “azonnal”-ban maximálisan igazad van (nem beszélve a “mindegy, hogy ki mire esküszik”-ről, amiben szintén). És persze az az extra poén benne, hogy igazából elég gyorsan – mármint néhány hónap alatt érezhetően – lehet fejlődni, ügyesedni, erősödni tisztán is, csak kis türelem, meg kitartás kellene. Ehelyett beszednek minden szart, amitől ideiglenesen persze nőnek mint Hulk, de aztán jön a meglepetés, ha abbahagyják…

      Kedvelés

      • Az a poén, hogy tényleg mindenhez hozzá tudok szólni, ugyanis két évet vívtam, még egy versenyen is voltam 🙂
        Persze, az edzést mindenütt ki kell fizetni, de amúgy tapasztalataim alapján nem különösebben drága sport, az edzőnek volt mindene, sok régi fejvéd, ruha, penge, azaz nem kellett őket külön megvenni, csak ha nagyon-nagyon zavarja az embert, hogy mások régi cuccait használja, vagy olyan kesztyűt/pengét, ami nem tökéletesen az ő mérete. Én a versenyen is régi cuccokban voltam, de nem zavart. Ha majd nagyon keményen csinálja a fiad, akkor nem árthat venni pengét mondjuk, de addig azért még el kell telnie néhány évnek 😉

        Kedvelés

        • “…Az a poén, hogy tényleg mindenhez hozzá tudok szólni…” Muhahaha – *sátáni kacaj* 😀 Tudom én! Ezt én is kipróbáltam másnál és tulajdonképp meglepő, hogy olyanokhoz is tudtam, amihez nem is gondoltam volna.
          Én úgy halottam, hogy drága, sokat törnek a pengék is, meg ilyenek – így jó hogy mondod hogy nem is egészen úgy van ez.
          De amúgy kiderült, hogy félreértettem, mert nem is akar a fiam… Pedig esküszöm, hogy nemrég még azt mondta, hogy igen, a haverjával. Még Baranta meg középkori kardvívó (http://www.arsensis.hu/bemutatkozas.html) bemutatókra is elvittem, csodálkoztam is hogy nem érdeklik (nekem bezzeg megtetszettek…). Mert nekem ez az olimpia vívás nem annyira jön be – nem gátolnám benne, ha szeretné, csak próbáltam terelni kicsit…:) Annak idején az oviban járt például néptánc mellett klasszikus balettra is – nagy szükség volt arra a pár fiúra, de iskolában már a balett helyett is inkább más sportokat ajánlgattam neki. Azzal sem voltam barátságban. Igaz ő se nagyon, de kötelességtudó és csinálta.
          Szóval úgy néz ki nem lesz vívás…

          Kedvelés

          • Bocsi, nem akartam feleslegesen húzni a beszélgetést, de most hogy említetted a néptáncot, muszáj “menőznöm”, mert azt is csináltam, kemény 7 évig 😀
            “Én úgy halottam, hogy drága, sokat törnek a pengék is”
            Fene tudja, én mindössze egyet törtem el a 2 év alatt

            Kedvelés

            • Szerintem nem húzod!:) És menő is vagy, irigyellek!
              Csak azt nem értem, hogy aki lassan hikikomori, az hogy a rákba tudott évekig vívni, meg táncolni – amiket ugye nemigen lehet magányosan otthon űzni… 🙂
              Nekem abszolút falában van – bár lehet hogy ez is olyan mint hogy hallgatag típusnak gondoltam magam, aztán kiderült hogy lehet hogy mégsem úgy van, ha kapok lehetőséget… Mindenesetre imádom a ritmust, a zenét, a népzenét is, a jövőre nézve azért szerepel a vágyálmaim közt, hogy párommal eljárjunk valami tánctanulásra (a latinok vonzanak leginkább), meg legalább amatőr tipitopi szinten táncházazni! Néha. Talán.

              Kedvelés

  5. “Csak azt nem értem, hogy aki lassan hikikomori, az hogy a rákba tudott évekig vívni, meg táncolni – amiket ugye nemigen lehet magányosan otthon űzni… ”
    A vívást még annak idején a barátaim miatt kezdtem el és gyakorlatilag miattuk is hagytam abba, mert elkezdtek egyre ritkábban járni, mondjuk ez rám is igaz volt. A tánc egy fokkal bonyolultabb történet…
    “Nekem abszolút falában van”
    Nekem is és mégis eltelt valahogy az a 7 év… Ja és amúgy ha felmerülne a kérdés; nem, nem szerettem. 🙂 Maradjunk annyiban, hogy mindig volt valami pozitív élmény, ami miatt azt mondtam, hogy oké, akkor még egy év. Persze annyira nem voltam rossz, hogy kirúgjanak vagy ilyesmi, rengeteg fellépésen voltam, csak feltűnt, hogy én voltam az, aki a legkésőbb tanulta meg az adott lépéseket és még akkor se tudtam magabiztosan előadni, amikor más már rég profi volt.
    De hogy is jön ehhez a hikikomori? Hát ehhez még igazából sehogy, annyi volt csak számomra is meglepő, hogy pont a táncon voltam befelé forduló, töprengő, a táncon kívül teljesen nyitott személyiség voltam, magam se értettem, hogy hogy lehet, hogy pont a táncon vagyok olyan, amilyen, hiszen úgy gondoltam, hogy az nem “én” vagyok. Most jön a csavar, ugyanis miután abbahagytam a táncot, utána a mindennapokban is hasonló személyiség lettem, mint amilyen a táncon voltam, azóta se tudom, hogy miért. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez sem okozott radikális változásokat az életemben, csak egy kicsit megváltoztam, ez még bőven messze van a hikikomoritól. A hikikomori utalásom viszont nem poén volt, csak nem nyúlik vissza a néptáncos időkig. Azóta tart ez az állapot, mióta külföldön tanulok. Egyszerű képlet: még épphogy jó volt az angolom, hogy felvegyenek külföldre, viszont ahhoz már nem elég, hogy fenntartsak normális emberi kapcsolatokat, azaz a gyakorlati tudásom kevés ide.
    Ja és ha már ilyen részletes és őszinte voltam a neten, akkor tök mindegy, itt egy plusz érdekes fun fact: Kedves édesanyám most hívott, hogy kedves édesapám így húsz év után szeretne elválni tőle most rögtön…
    Persze szó sincs olyan “előjelekről”, mint amiket te írtál egy régi blogbejegyzésedben a párkapcsolatokról egy ismerősöddel kapcsolatban, úgyhogy ez most így eléggé meglepő. Remélem hogy te jól megvagy azóta a bejegyzés óta, ugyanis nem volt valami pozitív néhány mondatod, pl.: “Fáj, hogy lehet, hogy én is jó úton vagyok ugyanide.”

    Kedvelik 1 személy

    • 1. Irjá’ blogot vazze! 😀 Tök olvasmányos vagy, meg érdekes! Most már úgyis mindegy, úgy nézem áttörjük a – egyébként helyes és biztonságos -technofóbiád korlátait.:) Bár úgysem olvasnák a népek… Lehet, hogy csak én.
      2. “…hiszen úgy gondoltam, hogy az nem “én” vagyok…” Igen ezek tök érdekesek, én is ugye agonizáltam hasonlókon bejegyzéseimben, hogy akkor amit gondolok magamról az lehet hogy nem is úgy van és amit álarcnak gondolok lehet hogy az a valódibb, meg különben is észre sem veszem és egyszer csak már nem az vagyok aki voltam közben még azt hiszem hogy de… Ja, fura!
      3. “Remélem hogy te jól megvagy azóta a bejegyzés óta, ugyanis nem volt valami pozitív néhány mondatod, pl.”
      Ja… nem, végül mégsem keféltem félre… 😀 Továbbra sem értem viszont, hogy a picsába kerülhetek “állandóan” annak a közelébe, hogy beleszeressek más nőkbe, amikor a feleségemet igazán szeretem. Jó, 20 év után kicsit máshogy, oké nagyon máshogy – de bizonyos tekintetekben meg pont erősebb is lett a szeretetem irányába és elmélyült, új irányokba bimbózik vagy mifene. Na mindegy próbálok tudatosabban uralkodni az érzelmeim felett és nem hagyni elkószálni őket (elég sokat dolgoztam az ügyön…). Pedig szeretem, ha szabadon szárnyalnak, olyan jó érzés felelőtlenül sodródni… Csak a következményeket is átlátom sajnos vagy szerencsére…
      4. “…érdekes fun fact: Kedves édesanyám most hívott…” Na, bazzeg! Csak úgy derült égből? Szokták azt is mondogatni okosok, hogy egy jó válás jobb, mint egy rossz házasság… Reméljük a legjobbakat! KITARTÁST azért, ez az időszak senkinek sem lesz könnyű, bárhogy is alakul. (ha már net- és személyes adatok-infók biztonsága: fun fact.2.: nemrég írtam ugye az ‘ágy, asztal, tévében’ nevelőapán haláláról, na az úgy volt, hogy anyám bejelentette, hogy akkor elég volt, válik, erre ő meg kisvártatva fölakasztotta magát, de úgy rendesen, hogy írni kellett nekem levelet a katonaságba a temetésről)

      Kedvelés

  6. “Irjá’ blogot vazze! ”
    Ezen gondolkozok kb mióta olvasom a blogod, de mindig van valami, ami visszatart, legutóbb pl ez a videó: https://www.youtube.com/watch?v=dNZrq2iK87k (volt informatika tanárommal “leellenőriztettem” és megmondta, hogy ez tényleg nem konspiráció vagy poén, ez való igaz…) szóval ez elvette a kedvem újfent. (ha egy kicsit is érdekel az adatbiztonság, adatkereskedelem, meg ilyesmi, akkor megéri megnézni, tanulságos és az angolja is egyszerű a szakmai témához képest)
    Könyvet lenne jó írni, mondjuk ahhoz meg még nem vagyok elég olvasott. Sok ötletem van, de azok önmagukban nem érnek sokat. Persze a világ tele van ilyen emberekkel, ott a legtöbb embernél megáll a tudomány, amikor ezeket az ötleteket megpróbálják papírra vetni, vagy meg se próbálják, csak egy életen át morfondíroznak rajta, hogy milyen jó is lenne…
    “…egyébként helyes és biztonságos -technofóbiád korlátait.”
    Nagyjából akkor vált értelmetlenné a technofóbiám, amikor regisztráltam facebookra, de egyszerűen muszáj volt, a tanárok rászoktak, hogy rengeteg anyagot ott osztottak szét, olyan dolgokat, amiket régen például lefénymásoltak és kiosztottak az osztályban, szóval az embernek esélyt se hagynak hogy kivonja magát az ilyesmiből. Meg te is tapasztalhattad a Google pofátlan térhódítását az elmúlt években, mindent regisztrációhoz kötnek, mindent feljegyeznek, mindent szűrnek és “erősen ajánlják” hogy mindenhova saját névvel regisztrálj. És az a legdurvább, hogy az embereket ez mennyire nem zavarja, vagy bele se gondolnak, vagy letudják azzal, hogy ők nem rosszalkodnak az interneten, így nem baj hogy megfigyelik őket… mondanám hogy Orwell, meg 1984, de igazából mindegy, ez már elcsépelt dolog úgy néz ki…. :/ Igazából a fent említett videó jól körüljárja a témát, illetve ez az idézet jól meg is fogalmazza, hogy miért fontos az ilyesmi:
    “A magánszféra, pontosan azért, mert biztosítja, hogy soha senki nem ismer bennünket teljesen, még önmagunk sem, menedéket nyújt a képzelet szabadságának, a kíváncsiságnak és az önreflexiónak. Azzal, hogy privát önmagunkat védjük, a kreatív és értelmes élet lehetőségét védelmezzük.“
    Talán kicsit túlzó, de azért a lényege érthető, ennyit a technofóbiáról.
    “nem, végül mégsem keféltem félre…”
    A feleséged olvassa a blogot? Egyáltalán tud róla? 😀
    “Továbbra sem értem viszont, hogy a picsába kerülhetek “állandóan” annak a közelébe, hogy beleszeressek más nőkbe, amikor a feleségemet igazán szeretem.”
    Ez lehet hogy egyszerű, ebben a korban vagy, valószínűleg ugyanaz a helyzet mint édesapámnál, csak ő most kicsit messzebbre ment a kelleténél, hogy szépen fogalmazzak… Hiszen azt hittem hogy van köztük szerelem és ezt nem naivságból mondom, vagy azért mert “nem akartam észrevenni” az ellenkezőjét, ha valaha is kételkedtem a kapcsolatukban, akkor az már nagyjából 10 éve volt, azóta azt hittem hogy régen stabilizálódott minden (és szerintem így is van, csak ez a fránya kapuzárási pánik ugye közbeszól…)
    “Pedig szeretem, ha szabadon szárnyalnak, olyan jó érzés felelőtlenül sodródni”
    Ez olyan jól hangzik, kicsit gyerekes, de azért érthető 🙂
    “Szokták azt is mondogatni okosok, hogy egy jó válás jobb, mint egy rossz házasság…”
    Ugyan kérlek, ez senkinek se lesz jó, abba most ne menjünk bele, hogy ez hány szinten teszi tönkre a családot (pénzügyileg mindenképp’, ez gondolom logikus, de például nem árt hozzátenni, hogy van egy húgom, akivel elég nagy a korkülönbségünk, szóval még a te gyerekeidnél is fiatalabb, elhiheted hogy nem lesz neki leányálom az elkövetkező idő és még van itt rengeteg következmény, amibe inkább bele se gondolok egyenlőre…), de a lényeg: ez nem volt rossz házasság, biztos vagyok benne, nem az elmúlt 20 évvel van a baj, az elmúlt rövid idővel van a baj, amikoris édesapám nem tudott parancsolni az ösztöneinek és nem gondolkodott felnőtt módjára, igazából pont amit te is írtál magaddal kapcsolatban; felelőtlenül sodródott. Csak az a gond hogy nem ilyen a személyisége, mint ami ezt megmagyarázná, szóval így még rosszabb és még érthetetlenebb.
    “fölakasztotta magát”
    Szomorú véletlen: édesanyám nevelőapja is ugyanezt tette, de máig nem tudjuk miért
    Úgy néz ki valóra vált a blogod jelenlegi alcíme, a virtuálkocsma, ugyanis olyan őszintén írogattam ide, mintha alkoholos befolyásoltság alatt társalognék egy helyi bárban… külön ironikus, hogy a komment írásának elején még részeg voltam, de aztán később folytattam és kicsit átírtam 😀

    Kedvelik 1 személy

    • 2 és fél órányi angol – felirat (min. angol) nélkül nekem sok. Most azt hagyjuk hogy egy olyan csávótól hallgatni aki egy nyomorult mikrofont nem tud visszarakni a helyére, miután az előadása első másodperceiben leveri… LOL
      Oké, amúgy tényleg érdekes, különösen azért mert egy nyomozó adja elő – ettől hitelesebb. Amúgy tényleg viszonylag egyszerűen és érthetően beszél! Egyszer majd biztos csinál hozzá magyar feliratot valaki – akkor majd talán. Most csak az első 15 percig jutottam benne. De tény hogy jobban kellene vigyáznunk mindannyiunknak. Ugyanakkor nem lehet szerintem mindentől félve élni sem. Mindenesetre a jövőben még alakulhatnak érdekes dolgok ebből úgy társadalmilag – nem tudom hova haladunk és mi lesz. Én ugyan nem használok Facebookot, de a Google egy nagyon jó kereső, nem mellőzőm. A mobiltelefonok kiokosodása is nagyon sokat gyorsított ezeken a folyamtokon… Nyilván lehetne még némi utánjárással azért fokozni az adataim-online ügyködésem biztonságát, meg egyes technikákkal, trükkökkel az anonimitást picit megtámogatni – de lusta is vagyok rá.

      Szerinted olvassa vagy tud róla? Nyilván nem. Nem is lenne jó ha ez az egész a személyemhez lenne köthető. Na nem azért, mintha szégyellném – azon úgy tűnik túl vagyok. Hanem azért, mert ezek csak egy random középkorosodó pasas félelmei, gondolatfutamai, belső elmélkedései – amik ugyan nem hazugságok, de… a való világban nyilván ezeket nem mondom ki, részben letolom magamba, mélyen elrejtem. A feleségem persze ettől valószínűleg csúnyán kiakadna és ronda következményei lehetnének (szertelek, drágám!), pedig abszolút nem ellene irányul az egész, sőt egy csomó dologban közelebb hozott Hozzá, hogy kimondtam dolgokat itt a blogon és azután végiggondolva dolgozni kezdtem Érte/Értünk. De ettől függetlenül asszem arra jutottam, hogy visszaveszek!

      Jut eszembe: apáddal nem beszéltek a dologról? Lehet, hogy az ő nézőpontja teljesen más!

      Öngyilok: annyira sajnos nem véletlen: ebben az országban nagyon sokan nyúltak ilyesmihez. De nagyon szomorú!

      És megint csak köszönöm az “őszinte csevegést”! De lehet, hogy kicsit fékezhetünk talán valóban ezen a nyilvános placcon… (amit azért én sajnálok) Ha mondjuk a statisztikák szerint csak 10 körüli egyedi látogató járt is ma erre – annyian egy kocsmában is belehallgatnak a beszélgetésünkbe, vagy az utcán elmennek mellettünk, ha emailen dumáltuk volna meg akkor föltörik vagy valamelyikünk mobilját lehallgatják stb. stb. Szóval: én direkt meg akartam nyitni magam és mutatni magamból itt a blogon, ami lehet hogy nagy hiba – de az én hibám én vagyok érte felelős és én viselem majd a következményeit ha kell, férfiasan. De most jutott el az agyamig, hogy ezzel a hozzáállásommal másokat is motiválhatok a megnyílásra és azt meg semmiképp nem szeretném ha ők/te stb. megbánnák, bajuk lenne belőle stb. Nehéz ügy…

      Kedvelés

      • “társadalmilag – nem tudom hova haladunk és mi lesz”
        Én se, senki se, bár tippre a disztópia valószínűbb. Arra mondjuk kíváncsi lennék hogy nevezik-e majd valaha a jövőben aranykornak a mostanit valamilyen szempontból.
        “a Google egy nagyon jó kereső, nem mellőzőm.”
        Én se, csak pofázok össze-vissza 😀
        “Szerinted olvassa vagy tud róla? Nyilván nem. ”
        Persze, gondoltam, csak felmerült hogy hogy nem veszi észre akkor (például mondjuk elmegy mögötted és “jajj szia, mit írogatsz?”)
        “Jut eszembe: apáddal nem beszéltek a dologról? Lehet, hogy az ő nézőpontja teljesen más!”
        Igazad van, de nem visz rá a lélek hogy felhívjam és ő se töri nagyon magát miatta úgy néz ki… Amúgy meg nem lehet ilyenről telefonon beszélni, leghamarabb meg karácsonykor fogunk találkozni, oké, nem fogok addig várni ez logikus, de most még nem akarom felhívni. Szóval nem könnyű ez, de helyette a neten magyarázok random embereknek úgy néz ki :/
        “én direkt meg akartam nyitni magam és mutatni magamból itt a blogon, ami lehet hogy nagy hiba”
        Nem nagy hiba, inkább csak én vagyok kicsit paranoiás/aggódó hozzád képest, de egy kicsit mindenki ezt akarja; megnyitni és megmutatni magát.
        “ha emailen dumáltuk volna meg akkor föltörik vagy valamelyikünk mobilját lehallgatják”
        Meggondoltam magam, inkább te vagy kicsit paranoiás 😀

        Kedvelés

        • “…kíváncsi lennék hogy nevezik-e majd valaha a jövőben…”
          Igen, én is! Izgalmas lenne tudni, hogy 100-200 év múlva mi lesz a történelemkönyvekben és mik hangzana el kerekasztal-beszélgetéseken.
          “…hogy nem veszi észre…”
          Semmi különös végül is, de inkább ne részletezzük ennyire itt.
          “…nem lehet ilyenről telefonon beszélni…”
          Apámmal például szemtől szemben sosem lehetett beszélni. Férfiakkal amúgy is nehéz sokszor. Például az elvált feleségeivel is mindig sokkal jobban meg tudtam beszélni a dolgokat, mint vele… Órákat el tudtunk dumálni, míg apámmal csak pár szót lehetett váltani, de gyakran az is tök lényegtelen volt. És ami a slussz poén, hogy írásban meg kicsit jobban megnyílik! Mondjuk emailben vagy fészbukon… A telefon viszont kb. ugyanolyan esélytelen volt vele mindig, mint az élőszó.
          “…inkább te vagy kicsit paranoiás…”
          Meglehet! De inkább realista… De a mobiltelefonok korában ez természetes. Volt például, hogy a neten azt vettem észre, hogy “rejtettkamerás felvétel” van fent a közelmúltbeli családi happeningről… Mert egyikünk az asztal alól felvette a hangot, amíg reggelizés közben beszélgettünk… Vagy például feleségem munkahelyére az ügyfelek eleve már diktafonokkal járkálnak be… Bárkit és bármikor lekaphatnak, felvehetnek stb. Például a lehallgatás nyilván sokakkal megtörténik ma Magyarországon IS, és ez nem paranoia. Ez egy ilyen kor.

          Kedvelés

  7. A konspirációhoz vagy nem konspirációhoz:
    Egyszer már volt egy “vitánk” balaazzal arról, hogy szerintem mennyire hamis a mi szabadságunk. Ez amiről most írtál (internet – biztonság) Blue Jeans, egy újabb nézőpont a véleményemhez. Mert én továbbra is állítom, hogy ez a kor semmivel sem ideálisabb, mint a régebbiek. Sőt, az emberek még ha feudális viszonyok között is éltek a középkorban, de legalább tudták, ismerték hogy mi veszi őket körül. Ma már ez nem így van. Mindenki próbálja összebarkácsolni a kis személyes énjét, igyekszik hangsúlyozni az egyediségét, és közben észre sem veszi, hogy mennyi szarral gyakorolnak befolyást mindenfelől a gondolkodására. Persze mindig akadnak olyanok, akik állítják, hogy minden ilyet ki tudnak szűrni, azonban tök mindegy, mert ők meg aztán még inkább egyedül, magányosan maradnak.

    Sajnos semmi támpontunk nincsen, hiába kapunk innen-onnan leleplező, vagy valótlan információkat. Franc se tudja már, hogy mit kezdjünk velük, hogy aztán merre tovább. Kísértetekkel kell viaskodni, mert téveszmékkel és összeesküvés-elméletekkel vagyunk csak terhelve. Ráadásul itt a mi hazánk áldemokráciája mint szemléletes példa. Szerintem sokkal előrébb lennénk vele, ha Orbán megkoronáztatná végre magát, mert akkor legalább mindenki láthatná hogy is állunk. Lehetne mihez képest pozicionálni magunkat. De egyébként a világban már mindenhol így van, hogy a politikusok nem beszélnek valódi programokról se. Ott fönt (bal vagy jobb, tökmindegy) nagyon jól tudják, hogy nem szabad, mert könnyebb úgy hülyíteni, amikor a szavazóid azt sem tudják, hogy tulajdonképpen mit akarsz, mit képviselsz.

    Hú, megint csapongtam ide-oda. De remélem, azért nagyjából követhető voltam. 🙂

    Kedvelés

    • Jó, jó, persze, hogy hamis sokminden a világban, most is meg régen is. És messze nem ideális, olyan nem volt, nincs és nem is lesz. Fos volt régen és fos most is. De másképp! Én messze inkább ezt a kort választom, mint a feudális viszonyokat földtúró robotként mondjuk vagy az ősemberlétet egész napos kaja után hajtással, nonstop életveszélyben.
      Ettől függetlenül én sosem állítottam, hogy nem vagyok összezavarodva ettől a kortól és hogy ne tudnám és érezném, hogy mennyi befolyásolás záporozik rám.

      A második bekezdéseddel meg nem lehet vitázni, szépen leírja az általam kedvelt modern kor buktatóit. És én sem tudnám összeszedetten – ez szerintem csak így csapongva megy. Nem baj! 🙂

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s