Nem értem

…az embereket. Hogy tudnak csak egyet szeretni? De még érhetetlenebb számomra hogy tudnak egyszerre többet? Meg mindig újabbat. És miért kell ezeknek velem is megtörténnie? Nem értem a szerelmet. Nem értem, de érzem. A gyomromban, az idegszálaimban, a lelkemben, a vágyban, a megnyugvásban. Minden porcikámban. Nem értem, de dolgozok érte. És küzdök ellene. Nem értem és beszélni sem tudok róla. Nem értem hogy miért nem beszélünk róla. Vagy beszélnek róla valóban őszintén, minden színéről és ízéről csak én nem vettem észre? Csak nekem tűnt úgy hogy van amiről nem beszélünk? Vagy csak eddig keveset éltem meg és mostanra szaporodtak a tapasztalataim? Valahogy úgy láttam eddig magam körül, hogy szinte mindenki csak egy pillanatnyi állapotként foglalkozik a szerelemmel: keresi, őrülten átéli, siratja, nem is érdekli, dühödten elutasítja, halmozottan habzsolja stb. Jó, jó, tudom hogy mondogatják hogy táplálni kell és foglalkozni vele, de megélni meglepő, hogy tényleg olyan mint egy élőlény vagy egy virtuális állatka: nevelgethető, elsorvasztható, vezetgethető, vannak életszakaszai, fejlődik, változik, átalakul stb. Vezetheted vagy vezethet ő téged. Többféle út és választás. Mint mindig. Nem értem, hogy mit értetlenkedek ennyit…