Besűrűsödtek körülöttem a dolgok

Csak a félreértések elkerülésére mondom. Nemhogy új bejegyzés nem várható tőlem a következő napokban, de még el-eltűnedezhetek ezen túl is. És  ha nem leszek egy ideig, az nem jelenti azt, hogy szó nélkül abbahagytam a blogom írását vagy mások olvasását, netán lusta lennék válaszolni egy hozzászólásra.

Budapestre is fel kell mennem mostanság – még gondolkodtam is rajta, hogy milyen programot szervezzek magamnak ha már ott leszek. Aztán kiderült, hogy valószínű semmilyent – olyan sűrűek lesznek a szakmai teendők. Sőt lehet, hogy még Szlovákiába is át kell ugranom. Meghalni sem lesz időm…

Időutazás

Csak átvágtam egy bolhapiacon (vagy ha úgy tetszik kirakodóvásáron, zsibvásáron), de kész időutazás! Az elmúlt tíz évben alig jártam itt, átvették a helyüket, szerepüket a steril, csilli-villi multik, plázák. Még a termelői zöldségpiacra csak-csak kimegyek, de errefelé, az elképesztő kacatok-régiségek-bóvlik, guberált és lopott cuccok birodalmában rég jártam. A környezet, az emberek… tiszta Balkán. Kusturica sem tudná jobban megírni… Szürreális, abszurd, élettől lüktető, nihilista. Egyszerre szánalmas, veszélyes és irigylésre méltóan gondtalan, mának élő.

Újra kéne hosszabb, időben elnyúló, lustán szemlélődő túrákat szervezni ide…

Nem álom a reklámmentes tévézés

Mindenhol körülvesznek bennünket a reklámok. Különböző trükkökkel, szűrökkel ugyan részben kikerülhetőek: tévében és neten is. Engem néha nagyon zavarnak, de egyes esetekben – mint a rövidfilmek kedvelője – kifejezetten élvezem is őket. A Puzsér-féle reklámellenes szélmalomharcot mindenesetre túlzásnak tartom, ha sok elemében nagyon igaza is van.

Tegnap este mindenesetre nagyon meglepődtem, amikor fiam talált egy olyan új tévécsatornát, amelyen semmilyen reklám nem volt! Pedig ilyen egyébként nincs. És most mégis van… Bár a csatorna műsorkínálata kissé egyhangú és sugárzott műsorai repetitívek, egyszerűek. Mégis összerántotta szűk családunk összes tagját és jól elszórakoztunk rajta.  Találgattuk az adott program kimenetelét, fogadásokat kötöttünk rá és hangos zajongással, nevetéssel nyugtáztuk amikor megláttuk az eredményt.

És hogy miről van szó? Beszarsz! – mondaná a kultúrember! A Kandalló nevezetű tévécsatornáról. Aminek talán így már kitaláljátok a műsorait… Bizony 20.00-tól most is a Kandalló című műsor lesz rajta. Aztán szintén a Kandalló. Majd megint. És újra. És holnap, meg holnapután, meg tegnap… Nonstop kandalló. Nincs korhatár besorolás. Nincs reklám. Nonstop, folyamatosan, 24 órában egy kandallót nézhetünk a tévében, ahogy fahasábok égnek benne és hallgathatjuk a tűz hangját. Valahogy így. ENNYI! De most komolyan???

olvasásának folytatása

Nem értem

…az embereket. Hogy tudnak csak egyet szeretni? De még érhetetlenebb számomra hogy tudnak egyszerre többet? Meg mindig újabbat. És miért kell ezeknek velem is megtörténnie? Nem értem a szerelmet. Nem értem, de érzem. A gyomromban, az idegszálaimban, a lelkemben, a vágyban, a megnyugvásban. Minden porcikámban. Nem értem, de dolgozok érte. És küzdök ellene. Nem értem és beszélni sem tudok róla. Nem értem hogy miért nem beszélünk róla. Vagy beszélnek róla valóban őszintén, minden színéről és ízéről csak én nem vettem észre? Csak nekem tűnt úgy hogy van amiről nem beszélünk? Vagy csak eddig keveset éltem meg és mostanra szaporodtak a tapasztalataim? Valahogy úgy láttam eddig magam körül, hogy szinte mindenki csak egy pillanatnyi állapotként foglalkozik a szerelemmel: keresi, őrülten átéli, siratja, nem is érdekli, dühödten elutasítja, halmozottan habzsolja stb. Jó, jó, tudom hogy mondogatják hogy táplálni kell és foglalkozni vele, de megélni meglepő, hogy tényleg olyan mint egy élőlény vagy egy virtuális állatka: nevelgethető, elsorvasztható, vezetgethető, vannak életszakaszai, fejlődik, változik, átalakul stb. Vezetheted vagy vezethet ő téged. Többféle út és választás. Mint mindig. Nem értem, hogy mit értetlenkedek ennyit…

Feltalálni a spanyolviaszt… és eladni aranyáron

Egész blogokat meg lehet tölteni edzéssel, sportolással – teszik is sokan. Én most csak pár szóban megemlékezni szeretnék Paul Wade: Fegyencedzés (Convict Conditioning) című, hazánkban 2011-ben megjelent könyvéről. De különösebben mélyebben nem is analizálnám-kritizálnám, hiszen ezt is oly sokan megtették előttem. Közben persze nem tudjuk kikerülni a street workout edzéseket sem, melyekkel kapcsolatban pár szót korábban is idevettem már a blogra.

A fenti videó egyébként a legtöbb lényeges pontra rávilágít a témában – külön felhívnám kedves kocka-társaim figyelmét a háttérben látható óriási Dragon Ball poszterre…

olvasásának folytatása

Már csak egy tisztességes hideg-havas tél…

Nem jégkorszak, nem farkasüvöltő szibériai hóapokalipszis. Csak egy pihe-puhán fehér és szikrázó lélekmosó, meg elevenre csípő tél ami hiányzik az életemből. Magyarul egy olyan igazi tél. Gyönyörű volt az idei tavasz, nyár és most az ősz is az. Imádom! Szeretlek négy évszak, szeretlek Magyarország! Mit nekem tenger, örök nyár vagy magashegység! Nap, mint nap a csoda vesz körbe itt is, nem győzik falni az érzékeim.

Valahogy így kéne élni nekünk is, mint ahogy a természet teszi. Legalábbis itt, idén. Így mutathatnánk meg mi is a teljes szépségünket. Lennének persze nagy, szeszélyes és fájdalmas ingadozásaink is néha, de alapvetően nyugodt fokozatossággal hömpölyögne életünk és a követhetetlen változások kényszere nem nyomna agyon bennünket.

Pizsama party

Nemrég kaptam két pizsama nadrágot (hiába mondom mindig, hogy nekem nincs szükségem ruhára, vegyenek maguknak).
Az elsőt lányom választotta nekem:

Morgó

Morgó: bosszantó, de komolyan nem vehető törpe

A másodikat feleségem:

Batman

Batman: sármos sötét lovag és tesztoszteronbomba

Ennyit arról, hogy milyen apa és férj vagyok…

Boldogság, gyere haza

Érdekes, hogy milyen apró, pici dolgok boldoggá tehetnek bennünket. És az is érdekes, hogy amennyiben ezek ismétlődnek, akkor  milyen könnyen hozzászokunk, természetessé válnak és már fel sem tűnnek. Semmibe sem vesszük őket. Vagy mással nem így van csak velem? Miért kell hogy jól megtapossanak bennünket ahhoz, hogy értékelni tudjunk egy-egy egyszerű simogatást? Menjen Maslow a szükséglet-piramisával együtt a jó édes anyukájába…

A boldogság nem cél. Vagy van vagy nincs. Sokszor nincs. Ami nem jó érzés. Ha van, akkor örülünk. És ezen a hétfőn már annak örültem reggel, amikor munkába indultam, hogy nagyon szépen sütött a nap. Tudtam, hogy szar napom, szar hetem lesz – de mégis valami elemi erejű boldogság töltött el csak egyedül egy kis napsütéses sétától. Akkor mondjuk Afrikában csupa boldog ember él? Valószínűleg azért nem, mert az állandó napsütés miatt már nem is tudják milyen ennek a hiánya. Arról nem is beszélve, hogy éhezve, fedél nélkül, AIDS-esen vagy ebolásan, esetleg nőként megcsonkított csiklóval, megerőszakolva gyaníthatóan nem olyan könnyű örülni egy kis napsütésnek. Szerintem én is csak azért éreztem ilyen felszabadult boldogságot, mert az ezt megelőző napokban már kezdtem a téli életmódhoz közelíteni: mindig csak a sötétség, sötétben munkába, napfénytől elzárt munkahely, sötétben haza…

olvasásának folytatása