Harlan Ellison kritikus-hétköznapi fantasztikuma

Harlan Ellison: ismeritek ezt a nevet? Nem egy egyszerű ember. Ez már csak így szokott lenni a zsenikkel, elég csak megnézni róla egy-két videót, meghallgatni néhány gondolatát. A származását már nem is részletezem, hiszen sokaknak felcsillanna a szeme, hogy: na azért. Harlan Ellison az egyik legtöbb díjat elnyert amerikai író – a terjedelmes angol nyelvű Wikipedia bejegyzés két oldalon keresztül sorolja őket, többek közt sci-fi, fantasy és horror kategóriákban. Egyben igencsak termékeny is: közel kétezer novella és egyéb írás, pl. könyv, forgatókönyv, kritika-gyűjtemény került ki a kezei alól. Isaac Asimov barátja volt, aki egyébként saját magánál jobb írónak tartotta őt – a világ egyik legjobbjának nevezte. Olyan tévé-sorozatoknál működött közre, mint a Star Trek vagy a The Twilight Zone.

HEmain

Jómagam nem ismertem eddig Harlan Ellisont. Pitbull blogbejegyzése az I have no mouth, and I must scream című számítógépes játékról hívta fel rá a figyelmemet. Kipróbáltam a játékot, olvastam novelláit, néztem a műveiből készült film- és képregény adaptációt. A véleményem nem egyértelműen pozitív róla és a műveiről, de mindenképp érdekes tapasztalat volt a felfedezésük. Harlan Ellison idén lesz nyolcvan éves. Érdemes belekóstolni kiterjedt világába:

olvasásának folytatása

Divi-Dead

A Divi-Dead előnyei közé tartozik, hogy kicsi a mérete, könnyű az angolja (bár itt-ott néha nehezen olvasható), könnyű a telepítése-kezelése. Egy idő után monoton a zene és alkalmanként random módon, sztoritól függetlenül elhallgat – ettől függetlenül ez is jó benne és valóban a szinkron is (incselkedések, alkoholmámor stb.). A beszéd ugyanakkor néha túl halk a zenéhez viszonyítva ÉS különösen az egyik szinkronszereplőnek sikerült azt a “nyávogós-cukormázas-animés japánt” a szájába adni, amitől én hányok vagy falra mászok vagy elfutok stb. (bár ez egyéni szoc.probl.). A grafika engem nem zavart, a játéktér-keret nosztalgikusan kellemes volt. Ami viszont zavart a Divi-Dead esetében, hogy a cucc egynegyedenél tartottam kb. amikor még az addig történtek 96%-át unalmas iskolai lófrálás és unalmas iskolai beszélgetés tette ki. Ezen túl volt 2% erotika és 1%(!) rejtély. Pedig ez utóbbi érdekelt volna leginkább. Holott a kezdés frankó volt, nem ezt ígérte… Nagyrészt így csak pocsékolásnak tudom nevezni a beleölt órákat. Ez így nekem 10/3, nagy csalódás. Ennek ellenére adtam neki még egy esélyt és végigvittem a 2.napját is (amivel a sztori közel feléhez lehet kb. eljutni). Bár azt már többször unalmamban erősen belegyorsítva, beletekergetve. Itt már kezdtek kicsit javulni az arányok és az erotika is mindjobban pornóba fordult, ahogy a rejtély/thriller is horrorba. De addigra egyszerüen totálisan kiábrándultam belőle és halálosam meguntam: dobtam.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.12.16

Down on the Corner

Második “áldozatom” a visual novelek táborából (és egyben első találkozásom a Touhou-val). Ugyan ez is (illetve ez tényleg) csak egy rövid doujin, de inkább ilyesmire számítottam egy VN-től, a műfajjal való első találkozásommal (40 Days and 40 Nights of Rain) összehasonlítva.

Bár a VISUAL jelző még itt, a Down on the Corner-nél is fura, mert ha csak áttekerünk a képeken, akkor szinte semmi nem jön le abból, amit a szövegből megtudunk… A zene és az effektek pedig semmit “nem spoilereznek le” a szövegből, nem hoznak bennünket zavarba. A szöveg nekem abszolút bejött – bár ez is erősítette bennem azt, hogy a VN kevésbé vizuális műfaj, mint a manga vagy az anime: A szöveg nagyon hangsúlyos. (Egyben ez is szembesített vele, hogy az angol szókincsem gyér). Itt azért nem kell túl sokat olvasni, peregnek az események, ehhez nagyon jó a megvalósítása a karakter-képcseréknek: ugyan nincs animáció, mégis “mintha lenne”.

Az ismertetőből én nagyon hiányoltam legalább egy rövid összefoglalót arról, hogy mi is a Touhou, hova is illeszkedik ebbe a nagy univerzumba ez a VN. Ugyanakkor jópofa volt, hogy a történetnél egyáltalán nem spoilerezett, szemérmesen elhallgatott. Viszont aki tényleg nem akar spoilert előtte, az a pillanatképek aláírásait semmiképp se olvassa el! A műfajoknál annyi így is látható, hogy szerepel az ecchi – de ezt zabálnivalóan aranyos formában tálalják, némi kellemes hülyeséggel fűszerezve. Különösebben betegnek én nem nevezném, legalábbis nem ez a meghatározó benne, bár a savát-borsát kétségkívül ez adja. Amúgy átlagos (láttunk már kismillió hasonló tinifilmet, pl. egy bizonyos országbeli étellel vagy pl. közlekedési eszköz alkatrészével stb. stb. összefüggésben), de nekem tetszett, jó volt, ajánlom.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.12.13

40 Days and 40 Nights of Rain

Avagy 40 Hi 40 Yoru no Ame. A véleményem elég lesújtó lett erről a VN-ről, de ehhez hozzátartozik az, hogy:

  • Ez az első ilyenem, úgyhogy nem is igen tudom, milyennek kellene lennie (de ide azért bekombináltam, hogy ez DJ).
  • Az animéknél meglehetősen unszimpatizálok, ha valami “VN-szerű grafikával, karakterdizájnnal” rendelkezik (magyarul a műfaj eleve hátránnyal indít nálam, majdhogynem arról van szó, hogy “ismerjük meg az ellenséget”).
  • Amúgy is kritikus szemléletű vagyok.

olvasásának folytatása

Alone in the Dark (1992)

Kedvet kaptam egy kis játékra és végignyomtam az 1992-es Alone in the Dark-ot, meg belekezdtem az 1999-es Silent Hill-be. Előbbi hiába Lovecraft-os meg Cthulhu-s, meg korának 3D-s újítója, horror-játékok őse (annak idején én csak a Resident Evil 2-vel játszottam keveset) – azért igencsak eljárt felette az idő. Ennek ellenére az elején kétszer-háromszor meg tudott még ijeszteni, de inkább csak röhejes volt sok helyen mai szemmel. Azért jó ötletek voltak benne, meg néha a hangulat is kellemes volt. A régi kalandjátékokhoz hasonlóan rengeteg tárgyat kellett használni, de viszonylag kevés kombinálással. A játékmenet sokszor abból állt, hogy ezerféle módon megnéztem hogyan halok meg, aztán újrázás és próbáljuk elkerülni. Az irányítás megszokható, csak néha problémás viszont a rögzített kameraállások néha nagyon betettek. Poén, hogy a floppy disk-es verzió csak pár MB – én ezt toltam végig, de csak azért mert nem találtam a CD-s verziót. Mert ez utóbbin a zene jobb és nekem nagyon tetszett, ahogy a pergameneket és könyveket túldramatizált, túljátszott hanggal fel is olvassák. Találni róla magyarul is agyonspoileres áttekintést azoknak, akik biztos, hogy nem fogják már önálóan felfedezni.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.02.09

From the Bottom of the Heart

Avagy a Negaeba Kitto… a 4. rövid VN-m, s egyben az első magyarított. Ily formában negyedórába sem telt talán végigolvasni. A zenéje kellemes, a hősnő csinos, de csak egy beállítást kapunk belőle. A “játékélmény” az általam eddig végigvittek közül ennél a legkevesebb, mégse ez lesz a legrosszabb emlékem. Maga a sztori nem rossz, de a készítői figyelmeztetés igaz: valóban nem a legremekebb irodalmi alkotás és kevésbé érint meg (pedig a témában van potenciál).

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.12.16

Otoko Dogeza Jigoku

Angol címén: OMGWTFOTL. Először is: köszöntem az AA-s ismertetőt! Nekem tetszett, csak az benne a bibi, hogy totál félreértette Ricz a cuccot. Mert pont az ellentéte van annak, amit ő az “értelemnél” írt: ugyanis valójában HA meghunyászkodsz AKKOR megdöglesz. Vagyis nagyon macsó a cucc (szerk.: és szembefordul a “hajlongós” keleti kultúrával)! Ennek némileg ellentmond, hogy belefér még “némi shounen-ai” is! És igen, választási lehetőségek vannak bőven! Tiszta útvesztő gondoltam miután belekukkantottam és kezdtem belebonyolódni. Úgyhogy elő is vettem a papírt, ceruzát, mint a régi idők játékaihoz (mondjuk ezt már akkoriban is utáltam, mert miért nem csatolnak térképet vagy virtuális jegyzetfüzetet stb.). Aztán kiderült, hogy azért mégsem bonyolódik nagyon, mert viszonylag gyorsan véget ér. A rajzok többsgében jók voltak, ahogy a zenék is – bár mindkettővel lehetett volna többet kreatívkodni. Effektek tán teljesen elmaradtak. A szövegen (ami jól érthető, viszonylag egyszerű, de teljesen rendben lévő angol) én néha marha jól szórakoztam, néha baromira leesett az állam és azért az igazat megvallva néha bele is fáradtam az abszurditásba. DE összességében érdekes volt, nekem tetszett (az átlag fölé teszem picivel) – így egy picit javítottam a pontozásán, de ettől még mindig az oldalon ez a legrosszabbra értékelt!:) Szerintem megéri azt a pártucatat újratöltést, hogy minden zegét-zugát bebarangolhassa az elmebetegségekre vevő érdeklődő.:D

A dologra jellemző, hogy én már a readme-től kifeküdtem kicsit, mely többek közt ilyeneket tartalmaz: “OMGWTFOTL is Genuflectware. Make sure to turn in the general direction of Sagamihara, Japan, and genuflect before and after play.”

Aztán eleve kétféleképp lehet elkezdeni – igaz ebből az egyik igencsak rövid.:D(Nekem ez még csak a harmadik VN-em, melyek mindegyike a nagyon rövid DJ-k táborát erősíti, úgyhogy nem tudom milyen a “nagyok” által nyújtott “igazi VN-élmény”, de megkockáztatnám, hogy nem olyan rossz ez. Mondjuk túl jó se… De legalább egy kicsit “más”.)

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.12.13

Moonlight Walks

Ránkszakadt a technikai fejlődés: így azután, hogy nemrég megnéztem az első animémet 32 colon, ez lett az elsőm, amit 3 colon csekkoltam. Nyilván nem szabad sokat várni tőle, de ketegóriáján belül a Moonlight Walks nekem nagyon tetszett! Felkerekítve 10/8-t rá is nyomtam. Sokkal jobb szerintem pl., mint a másik androidos: a WinterTale (bár az zenében nagyon erős, viszont pl. ezzel ellentétben szinte olvashatatlan ilyen méretben). Noha a sztori viszonylag egyszerű és ismerős lehet sok helyről, de szerettem a történetleírást és -vezetését, ill. azt, hogy négyféle befejezést is belepakoltak, ráadásul mind jól sikerült. A grafika és a hanghatások egyszerűek, de hangulatosak (éjszaka+hold+tenger rulz), szinkron nekem nem hiányzott, de egy kicsit kidolgozottab ED dalt legalább elbírtam volna..

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.01.23