A japánok tényleg sík hülyék? 2.felvonás: Dokaka

Szerettem volna elvinni páromat egy verses- és egy acapella estre, de levontak valami éves összesített vízdíjat a bankszámlánkról – így nem lesz pénz, maradt a netezés most is… Persze eleve hogyan merészeltünk augusztusban magunkra, családunkra, nyaralásra költeni? Így az iskolakezdési költségeket is figyelembe véve negatív pénzügyi mérleggel vágtunk bele a szeptemberbe. És akkor a különböző iskolai kiegészítő díjakat még be sem tudtuk fizetni. Ingyenes alapoktatás, mindenkinek hozzáférhetően: és a kezed bilibe lóg? Gyermekeimnek meg közben a spórolást oktatják az iskolában. Jó lenne ez is, ha eleve nem sütne róla messziről hogy drága politikus vezetőink – akiknek a legális havi jövedelme is majd milliós – azt feltételezik az átlagpolgárról, hogy az ő hibája az, ha nem jön ki a fizetéséből… Persze nincs min meglepődni, jó ideje haladunk már a középkori szegénypolitika irányába.

Szóval a helyettesítő netes barangolásom közben így botlottam bele a japán Dokaka nevű előadóba. És miatta merült fel bennem ismét a címben írt kérdés… Mert persze vannak fantasztikus japán acapella énekegyüttesek és beatboxerek, de Dokaka más… Elsőre felváltva taszított és ingerelt nevetésre. Aztán ahogy több videót néztem egyre jobban feltűnt a zseniális zenei-, ritmusérzéke. Ezzel együtt nehéz nem lehülyézni az élő produkciót látva… Ha aranyos is. Ha a PS2 játék és heavy metal feldolgozásai bámulatosak is (utóbbiakkal egyedibb, mint Vika a zongorás produkcióival). Ha dolgozott és megjelent Björk egyik hivatalos lemezén is.

szerénység…

Na ezt mondom én is! Szerénység. Ne követeljünk túl sokat egymástól, a világtól, sőt magunktól se. Vagy legalábbis törekedjünk erre. Ahogy Pál apostol is mondta: “… a szeretet türelmes… nem kevély…” Ez vajon a kor előrehaladtával jön elő? A vérmérséklet lanyhulásával, a hormontermelés csökkenésével? A csalódásoktól? Tapasztalatok gyarapodásától? Bölcsesség ez vagy fásultság?

Bár a KFT nagyobb slágereivel természetesen már találkoztam, de most – hogy ismét beléjük botlottam – úgy látom itt az ideje hogy alaposabban megismerkedjek a számaikkal,  életművükkel. Meg úgy általában is megérett az idő – ahogy nemrég pedzegettem – az értelmesebb, elgondolkodtatóbb (és főként anyanyelvemen írt) dalszövegekhez való fordulásomra.

Ahogy a második linkelt dalban (Darab a szívemből) a szerző – én is kimondtam már sok mindent. Sokszor én is remegő hangon. De a “jó hogy itt születtem meg” – még nem menne őszintén, sajnos. Remélem, hogy majd egyszer arra is megérek, annak is eljön az ideje…

Addig is… égjen a fény…

Ki Mit Tube – tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Na nem azt, hogy ki a legszebb vagy legjobb a vidéken. Persze lesz győztese, “legjobbja” a Ki Mit Tube-nak is, de nem ez az érdekes benne, ahogy a többi “tehetségkutatóban” sem. Hanem az, hogy rácsodálkozhatunk embertársainkra és társadalmunk működésére. Szigorú egy tükör ez, fájdalmas is belenézni sokszor… De szerintem megéri nyitottnak lenni és nem csak egy laza anyázással továbbállni. Hiszen ezek vagyunk mi emberek. Nem hibátlanok, nagyon nem, de izgalmasak, tanulságosak! Sosem unom meg magunkat! Nem akarok nagy szavakat írni humanizmusról, emberszeretetről. Hiszen az élet is nehéz, sokszor fájdalmas, bele is halunk, mégis meg-megajándékoz gyönyörű pillanatokkal is.

Szóval én csak a hét elején csatlakoztam be, kissé megkésve a Ki Mit Tube netes tehetségkutató felfedezésébe. Péter és Ricz is írt már a blogján – mások mellett – pár keresetlen szót a “műsorfolyamról”. Az az érdekes, hogy most én is Tomcat Tolvajkergetős videóján keresztül – Mondik Noémitől és Dancsó Pétertől kezdve jutottam el idáig. Csak én rögtön bele is szerettem ebbe a vetélkedőbe a Lóci Játszik: Szociálisan érzékeny dalával, klipjével indítva. Tomcattel egyébként ambivalens viszonyban vagyok, ahogy a Tolvajkergetők műsorával is – de hűségesen követem, megkerülhetetlennek tartom őket.

olvasásának folytatása

A magyar Gogol Bordello és az arany középút

Néha meg kell őrülni. Hülyülni, bolondozni, lazulni, mulatni, táncolni, süvölteni. Vagy kellene – főként, ha rólam van szó – mert például én is általában kicsit túl merev, túl formális vagyok. Persze a legjobb lenne nem a karót nyelt öltönyös és a földön okádva kúszó hobo szélsőségei között ingadozni, hanem itt is az arany középúton haladni a kettő közt. Ami nem könnyű. Anno kocsmáztam, diszkóztam, fesztiváloztam – de ezek mára elmúltak és nemigen vette át semmi a helyüket… (Ugyan nagy lelkesedéssel hódolok a kulináris élvezeteknek, különféle testmozgásoknak és az animációs filmek, képregények iránti szenvedélyem is meghatározó, de ezek előzőekkel azért nem csereszabatosak.)

Mindenesetre most fentiek a 2011-ben alakult, saját meghatározásuk szerint ethno punkot játszó, kiskunhalasi-szegedi Gypo Circus miatt ötlöttek fel bennem. Nagyon örültem, hogy rájuk találtam, mert nemzetközi vizekről a Gogol Bordello nagy kedvencem – írtam is pár szót róluk nemrég – a Gypo Circus meg pont ezt a vonalat viszi. Vagy hogy pontosabbak legyünk: rossz magyar szokás szerint másolják őket, de ezt most pont letojom, ráadásul itt bevallottan is egy az egyben elnyomnak tőlük nótákat, így legalább nem hazug a dolog.

olvasásának folytatása

Arslan Senki – Csak a zene…

yoshitaka-arslan2Vannak olyan animék, amelyek annyira semmilyenek hogy felesleges őket megnézni, de a fantasztikus háttérzenéjüket mindenképp meg kell hallgatni külön. Animék amelyeknél csak a zene számít.

Ilyen az 1991-1995 között kiadott 6 részes OVA, a The Heroic Legend of Arslan is. Az anime a kultikus Legend of the Galactic Heroest is jegyző Tanaka Yoshiki 1986-tól megjelenő, máig nem befejezett, jelenleg 14 kötetes regényfolyamának töredékes adaptációja. Az eredeti regénysorozathoz a sokak által kedvelt, elismert művész, Amano Yoshitaka készített illusztrációkat a Guin Sagához is rajzoló Tanno Shinobu mellett. A témából játékot is készítettek, illetve két mangát, melyekből a másodikat a Fullmetal Alchemistről elhíresült Arakawa Hiromu rajzolja 2013 óta. Ez utóbbiból – ismerve a mangaka népszerűségét – még akár újabb animeverzió is születhet néhány év múlva…

yoshitaka-arslan1Az animeváltozathoz Norihiro Tsuru hegedűművész szerezte az időnként túl édeskés, pátoszos, de változatos, érdekes, kisázsiai hangulatokkal átszőtt hangszeres zenét. A négy OST-ból nekem  talán a második volt a személyes kedvencem. Az animében viszont semmi más nem jó, ideértve a történetet, annak vezetését, a karaktereket, a grafikát. Sőt, maga a nagyon jó zene sem működik együtt megfelelően a mozgóképpel… Azt azért meg lehet jegyzeni védelmére, hogy – főként az első egy órás részében – többször vannak érdekes, kísérletezgető képi megoldásai és meglehetősen jó filmes eszközei, kameraállásai. De a második egy órában már ez is nagyon visszaszorul, a harmadik szűk félórás epizódban pedig már talán ez sem jelentkezik pozitívumként. Itt dobtam is 3/10-es, vagyis rossz értékeléssel. Elvetemült animemániásoknak is maximum csak az első részét tudnám ajánlani a hatból, ami bár szintén rosszul kezdődik és összességében gyenge, csúnya – de az előbb említettek szerint vannak említésre érdemes megoldásai. Ezekből, és a szebb pillanatokból alant csatolok néhány példát screenshot formájában.

 

olvasásának folytatása

A Conchita Wurst jelenségről – hetedhét országra szóló marketing-bravúr

Avagy a szakállas díva, mint a Guy Fawkes-maszk nagyságához méltó ikon(?)

Aki nem vette volna észre ettől harsog a net. Én eddig a magyar válogatóról írt posztom alá gyűjtögettem a nemzetközi versennyel és ezen keresztül Conchita Wursttel kapcsolatos véleményemet is, ott csekkolhatóak. Itt csak utalok rá ily formán, mert külön bejegyzésnyi szerintem nincs bennem róla már – de érdekes és szórakoztató a nyertes körül kialakult jelenség, megismerésre érdemes. A szomorú, taszító és bosszantó vonzataival együtt persze… Bár az is igaz, hogy eddig csak a magyar reakciókat figyeltem – ki kéne tekinteni a nemzetköziekre is… Éljen az emberiség, éljen jelenkorunk! Nem vagyunk unalmasak…

Szerk.: Azért egy bő ezer szónyi gondolatfoszlányt csak beömlesztettem még a kommentek közé, ha nem is lett rendes, takaros bejegyzés belőle…

Meg a cím sem tetszik, átírtam a: “Szánalmas, rossz buzi-e vagy? Vagy elismerésre méltó, sikeres manipulátor?”-ról. Bár még gondolkoztam az egyszerűbb és kellően figyelemkeltő: “Sunáznátok?” címen is…

Fölszállott a páva – vagy csak álmodott a repülésről?

Ezen a szombaton este 18 óra után került adásba a Duna tévé műsorán a Fölszállott a páva harmadik elődöntője. Már 2012-ben is nézni akartam, amikor belekezdtek ebbe a tévés kultúrmisszióba, a magyar népi kultúra seregszemléjébe, a népzene, néptánc, népdal és népi viseletek vetélkedőjébe, de csak most jutottam el addig, hogy ténylegesen kövessem is. A Dal-nak: az Eurovíziós Dalfesztiválnak is szenteltem a blogon egy kis sarkot, ez a műsor is megérdemel egyet szerintem.Pava1

Az első Fölszállott a páváról, a 2012-esről nem tudok beszélni, nem láttam és a mostani műsorba, a közel két és fél órás élő televíziós elődöntőkbe is csak egy hete kapcsolódtam be. Illetve neten néztem meg pótlólag a januártól folyó területi válogatók nyolc darab negyven perces videóját. Az ilyen népi kultúrából sarjadt produkciók tévés megjelenése egyébként nem példa nélküli, hiába üdvözlik a “szakmabeliek” szinte messiásként a műsort. A régi Ki mit Tud?-okban és az újabb keletű Csillag születik-ben  egyaránt jelentek meg ilyen előadók. Az viszont igaz, hogy itt sokkal koncentráltabban, csak ez műfaj jelenik meg, kap figyelmet. És az is tény, hogy egyébként a tévében csak ritkán jelennek meg a népzenészek, néptáncosok. Pedig zenei vetélkedőkből, tehetségkutatókból mint tudjuk egyébként rengeteg van: Megasztár, X-faktor, The Voice és hamarosan jön a Rising Star is. Ráadásul ezek párhuzamosan is futottak, sok évadon keresztül és mégsem lett túlkínálat, nem fogytak el a jelentkezők és fellépők, meg a nézők sem. Ha ezen műsorok profizmusához, bulvárosan hatásos szórakoztatásához, büdzséjéhez hasonlítjuk a Pávát, akkor azt mondanám, hogy nem, még közel sem szárnyal. Még csak nem is csapkod a szárnyaival. De azért már villant itt-ott a tollainak szépségéből, emelgeti büszkén a fejét, nem csak strucc módjára rejti. Kinek ajánlható a műsor? Egy része mindenkinek, aki magyar! Csak az a kérdés, hogy mikor jut el eddig az adott személy, lehet, hogy előbb – lehet, hogy csak később. Viszont vannak vele gondok is amiért a népi kultúra ma nem tud elég populáris, elég mainstream lenni, holott pont ezt jelenti a neve…

olvasásának folytatása

A Dal 2014 – beérett végre a magyar Eurovision?

vizioEgy héttel ezelőtt, az első tévés elődöntő után a Peeping Life – a japánok tényleg sík hülyék? c. bejegyzésem kommentelése közben még csak azt jegyeztem meg meglepetve, hogy kevesebbet fikázott a családi kupaktanács a műsort nézve, mint tavaly. Most szombaton viszont, a második elődöntő alatt már tényleg azt éreztem, hogy kezdek rákattanni az anyagra. Még úgy is, hogy nagyon szerettem volna néhány T-Home-os fejes nyakát a kezemben tudni, miközben a modern digitális adásuk folyamatosan szétesett és sokszor nézhetetlen, érthetetlen volt. Már nem is hívom a hibajelentőt, mert csak felbosszant a hozzáállásuk, lekezelésük. Igazából nekik kéne fizetniük ezért a szarért, hogy rajtunk kísérletezhetnek. Bezzeg az elmúlt közel negyven évemben az analóg sugárzás tökéletesen működött… Éljen a fejlődés.:(

olvasásának folytatása