Rivalda

Tekintettel arra, hogy a blog eredetileg animével és mangával foglalkozott döntően és a kezdeti időben rengeteg nem itt keletkezett írást helyeztem el itt archiválásra, ezért fontosnak tartom a rivaldafénybe állítást, a figyelemfelhívást az alábbiakra:

  • A “blograktár” feltöltési szakaszában nem máshonnan beemelt, hanem eleve ide írt bejegyzések, vagyis a BLOG-ORIGINAL (PLUS) kategória, amit immár az archiválás végeztével meg is szüntettem. Ezek segítségével könnyebben kimazsolázhatóak az ömlesztett régi írások közül az akkori újak.
  • A viszonylag későn feltűnő, de aztán egyre gyarapodó és számomra fontossá váló IRL ROVAT, amely az “analóg” életemre és a körülöttünk lévő világra reflektál. És ehhez valamennyire kapcsolódva a kifejezetten a bloggal és a bloggerségemmel foglalkozó, köldöknézegető, élveboncoló TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN.
  • Írtam számítógépes játékokról, zenékről és könyvekről is – melyek szintén külön kategóriával bírnak – de nem olyan nagy számban. Viszont talán már kiemelést érdemel a KÉPREGÉNY, a TÉVÉ, a FILM és a VILÁGHÁLÓ kategória.

A kategóriák között azért vannak bőven átfedések. Az összes kategória (az itt külön nem nevesítettekkel együtt), vagy ha jobban tetszik rovat jobbra, az oldalsávban található felsorolva.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s