Yami Shibai

A 2013-as, rövid részekből álló Yami Shibai animesorozat nagyon jó volt – élveztem, úgy repült vele az idő, hogy közben néha meg-megállt (a szívverésemmel, meg a levegővételemmel együtt). A horroros, parás animék között mindenképp említést érdemel és továbbajánlandó! Ahogy irtis írta, a képi megoldásokat szokni kell kicsit, de itt helyén van a dolog és működik. A hangulat, a szinkronok, az effektek, zenék kitűnőek. A rövid kis fel- és levezető nagyon eltalált. Csak annyival árnyalnám a képet, hogy bár minden része jó, de ezen belül vannak kicsit kevésbé frankók is.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.10.23

Wolf’s Rain

Általában – sajnos – kicsit túl kritikus is vagyok, de a Wolf’ Rain animesorozatnál nem tudok. Ez jó volt, korrekt darab elejétől végéig. Tény, hogy egy kicsit melankolikusabb, lassabb cucc, de semmiképp sem unalmas, mint többen vélték, sőt épphogy sodró. Kritika volt még, hogy egyeseknek “nem jött át”, ami persze szubjektív, de szerintem ez épp az egyik erőssége, mármint nagyon át tudja adni a hangulatát. Érthetetlen vége, agyf@sz kritikákhoz: szerintem végig elég jól követhető, érthető, nálam pont azért nem kaphat 10 pontot, mert nekem kicsit több mélység, részlet, összetettség, bonyolultság kellett volna bele. A 4 db. ismétlő részre én nagyon haragudtam – emiatt legalább egy pontot le kellene vonni a sorozat értékeléséből. Sajnos tényleg csak időhúzó részek, teljesen felesleges megnézni őket, nincs igazán plusz vagy más nézőpont stb. Annyi előnyük volt összesen, hogy itt is a gyönyörű zenében merültem el. A zene a legerősebb része talán a sorozatnak, csodálatosan támogatja azt. Épp ezért kicsit csalódás is számomra, hogy úgy éreztem, hogy a 2 db. OST-ban bőven nincs benne az összes betétdal. Egy erős 8-t kap tőlem, ami itt kerekítve 9. Megtekintése bátran ajánlható széles érdeklődési körben és életkorban (aki mer előre olvasni, annak mindenképp recap részek nélkül). Egyébként mondhatnánk azt is, hogy ennél a sorozatnál pont kár a végéről beszélni, hiszen folyamatosan azt sulykolja, hogy: sztréééj! : az út fontos, nem az út vége! “Úton lenni boldogság, megérkezni halál.”

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2010.12.05

Saraiya Goyou (House of Five Leaves)

Annak ellenére, hogy az ED és különösen az OP enyhén szólva sem az én ízlésvilágom – az OST-ra muszáj volt nyomnom egy kedvencnek gombot! Csak a zenét hallgatva is összeszorul többször a szívem, nem beszélve arról, amiker ezt megereszkedett szemhéjú, fénytelen szemekkkel kombinálták a film közben: többszöri szembeizzadás… Amúgy kicsit furcsa, hogy ezt is seinennek hívjuk/ják, mert valójában legalább ugyanilyen mértékben josei is, ha nem nagyobb részt… Egyébként engem is beszippantott a Saraiya Goyou hangulata. Főként az elején éreztem nagyon (európaiasan) elegánsnak, finom humorúnak, stílusúnak. A zenék csak erősítik ezt a hangulatot francia irányba: harmónika, tangó. Ráadásul sokminden utalt arra, mintha Masa-sama egy “gájdzsint” jelképezne (érdekes mennyire hasonlít ez a “gádzsó” szóra). Ilyen szempontból a sorozat két Japánban alapvető/ fontos/ mindent átszövő témával foglalkozik: a mássággal/ idegenekkel és az elköteleződések rendszerével. Én bírtam volna egy kicsivel több mélységet, levertséget, valóságot… De azért jó volt (8/10).

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2010.11.15

Ristorante Paradiso

Először is: biztos vagyok benne, hogy férfiként nincs apakomlexusom (de valóban kissé “ojisan-con” beütésű a Ristorante Paradiso), de azt kell mondanom, hogy ez az anime egy csoda! Úgy értem: rengeteg hibája van és tulajdonképp középszerűnek lenne mondható (egy hasonló szintű seinen cuccnál szerintem többet fanyalognék), mégis jó! Lehet, hogy ez a josei varázslata, a nőiességé, az életé, ami szimplán és kellemesen átmossa az ember lelkét. És igen: sokaknak nem való. Bizony még azoknak sem feltétlenül, akiknek a Nana vagy a Honey&Clever, Nodame tetszett! Ugyanis ez színtiszta slice of life! No akció (lassú, de mégsem unalmas), no nagy röhögések (de jóleső mosolygások), no óriásdrámák (de hétköznapi gondok és szomorúság is, sőt bizony némi szívszorongatás és könnycsatornaigénybevétel is), no hatalmas érzelmek (de finomam igenis jelen vannak), történet is kb. no – mint, ahogy nagy bölcseletek is (de ezért kárpótol a hangulat). Ráadásul az animáció (értsd mozgások – már, ha van, mert leginkább elspórolják) béna – a 2D/3D is (pl. a dugattyúszerű páros séták borzasztó látványt nyújtanak). Előnyeként hoznám fel az alkalmankénti egész jó festményszerű háttereket, a Monte Cristo lájtosabb kiadásához hasonló textúrákat és 5Leaves-hez hasonló karakterdizájnt (melankólikus, megereszkedett szemhéjak és békaszájak – úgylátszik japán szemmel ilyenek vagyunk itt Európában ). Az előző hozzászólók már leírták, hogy a realitás talaján sem áll két lábban a sorozat, de ezt én sosem éreztem nagyon bántónak. A zene nagyon kellemes, őszintén szólva inkább ilyen zenés kávéházi fíling az egyész cucc – külön az OST,OP,ED és az előadók többi nótája is finom! Én imádtam – de hozzá kell tenni, hogy eleve szeretem a dzsesszes dallamvilágot (stílusokban annyira már nem vagyok tájékozott, de fúziós jazzt, bossa novát, szambát is említenek a neten velük kapcsolatban). Összességében engem elvarázsolt, kellemesen szórakoztam, bár a legjobbak közé nálam semmiképp se fér be, de a ráncokat kisímította a homlokomon. Nőknek készült, mindenképp nekik ajánlható inkább, de ezen belül is az előzőekben leírtak figyelembevételével. Úgy viszont ajánlott. Nagyon.

Egyébként azt írták előttem, idézem: “ennél az animénél tényleg komolyan kell venni a josei kategóriát, mert bár Nicoletta a fiatal lányok szokásos gondjaival küzd, de a többi szereplőnek már olyan problémákkal kell megbirkóznia, mint a válás utáni újrakezdés, vagy a házasságtörés, amik egy bizonyos kor alatt nem biztos, hogy képesek lekötni a nézőt.”
Egyrészről teljesen igaz. Kiegészítés: Másrészről tulajdonképp a sorozat: a “szerelem különböző ízeivel” foglalkozik (szerintem egyébként pont nem túl felnőtt szinten, hanem épp inkább “shoujo-ba hajlóan”), így pl. a nagy fellángolással első látásra, a szerelmi csalódással, a síron túl is tartó szerelemmel stb. stb. Ezek egy része meg – ha jól emlékszem – 14 éves kor körül már simán személyesen átélt tapasztalat lehet, ráadásul igen sok fiatalnak vannak (sajnos) tapasztalatai – ha csak áttételesen is – a válással kapcsolatban is. Egyszóval annak a “bizonyos kornak” – ami alatt valóban nem érdemes nézni – nem kell feltétlenül túl magasnak lennie. Még akkor se, ha egy pár rész után, azért a szereplők történetei és az idősíkok közötti ugrálgatás néha kissé nehezen követhetővé is teszi.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.07.21

Mushishi

A Mushishi animesorozat hangulata valóban magávalragadó. Gyönyörűen melankólikus képek és zene. Az Ally Kerr nótáról nekem Simon & Garfunkel ugrott be valahogy, mindenesetre imádtam. Már amikor csak beletekergettem az első részbe úgy éreztem, hogy kedvenc lesz. Tévedtem. Tetszett, de nekem nem adta meg azt a pluszt, ami kiemelhetné. Ahogy True is írta fentebb minden rész ugyanolyan, de sosem unalmas (lassan és változatlanul hömpölyög, mint az az “életenergia folyam” is, amit a sorozatban is említettek egyszer-kétszer). Folyamatosan magas minőséget hoz és leköti az embert. Ebből a mindig ugyanolyanból én vártam volna valamiféle kitörést vagy elmélyülést (amit a sorozat 2/3-a környékén azt hittem meg is kapok majd a drámaiság növekedésével). Mindenesetre hiányérzetem maradt utána (a feliratok is ludasak lehetnek ebben kicsit). Nyolc alá + OST kedvencnek. Jó példa arra, hogy állóképekből is lehet jó animét csinálni.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.01.17

Aruku Hito (The Walking Man)

Ha egy szóval kellene leírni, a semmitmondóan hangzó ‘különös’-t mondanám az Aruku Hito-ra, avagy The Walking Man-re. Egyedinek is nevezhetnénk, de ez nem állná meg teljesen a helyét. Ez a típusú színtiszta slice of life nagyon sok modern loli/moe-műben is megvan. Csak itt felnőttek a szereplők, realisztikus a képi világ, a karakterábrázolást is ide értve és véletlenül sem fordulnak elő gagyi poénok vagy fanservice (ugyan van egy darab pénisz, egy darab képen egyszer… amin meg is lepődtem, de semmi felzaklató). Pár oldalas epizodikus “sztorik” követik egymást lazán felfűzve. Azért idézőjeles sztorik, mert nincs igazán történet, csak hangulat van, meg gondolatébresztés. Szöveg sem nagyon van ezért gyorsan lepörög a 150 oldal. Még úgy is, hogy a természeti képek némelyikén – még a részletesen megrajzolt, de spórolásból kis kivétellel nem tónusozott technika ellenére is – nagyon szívesen időzik a szem (a mangaka, Taniguchi Jiro műveiben a természet, az azzal való kapcsolat visszatérő- és fontos elem). Láttam hasonlítgatni a Yokohama K.K.-hoz is, ami részben helytállónak is tűnik.

olvasásának folytatása