Keiichi Tanaami: a japán pop-art szexmániás nagyapja

Az élet él és élni akar. Terjed, szaporodik. Már a Biblia szerint is azt mondta Isten az első emberpárnak, hogy szaporodjanak, sokasodjanak! Ha mást nem is, ezt mindenképpen csont nélkül teljesíti is az emberiség! Az életünk alapvető részéről van tehát szó, nekem mégis sok(k) volt, hogy kis túlzással – a jelenleg közel 80 éves – Keiichi Tanaami minden második animációs rövidfilmében kefélnek, mint a nyulak. De csak azért minden másodikban, mert a művész úr többi alkotásában a közösülés nélküli szexuális érintkezést tárja elénk…

keiichi1969-love

keiichitanaami.com

Sokszor nem értem a művészetet. Ezen belül a pop-art, Warholostul sosem volt a szívem csücske. Bár, ha például Jankovics Marcell korai munkáit (Fehérlófia, János vitéz, Magyar népmesék) is ide soroljuk akkor már más a  helyzet, azokat például nagyon szeretem. Az animekedvelők körében a japán pop-artból Murakami Takashi viszonylag ismertebb, a Myanimelist-en többezren jelölték be látottnak a rövidfilmeit (ami a többszázezres nézőszámmal bíró népszerű sorozatokhoz képest ugyan nem sok), míg Keiichi Tanamiét még tucatnyian sem. Holott Murakami csak a ’90-es évektől aktív, míg Keiichi a ’60-as évektől máig ontja magából a festményeket, kiállításokat, könyveket, rövidfilmeket, szobrokat, reklámokat, dizájn-terveket. Készített lemezborítót a Jefferson Airplane együttesnek, ő volt a japán Playboy első művészeti vezetője. Keiichi a forrás, Murakami az örökös. Vagy például a még fiatalabb, igazából a 2000-es évektől aktív Mizuno Junko. Persze ez nem zárja ki, hogy az örökös ne lehetne jobb, ne tetszhetne jobban – de az gondolom, hogy a forrást is érdemes megismerni. Keiichi mellett még például Yayoi Kusamát és Tadanori Yokoo-t a “nagy öregek” közül. Nem csak tiszteletből, hanem esetleg a mélyebb megértés miatt is. Ha az ember szeret valakit vagy valamit, akkor minden porcikáját meg akarja ismerni, nem? Igyekszik elfogadni a múltját, a hibáit, kilengéseit, hülyeségeit, mocskos kis titkait is, nem? A magyar anime szubkultúra a fórumok és a Google-kereső tanulsága szerint ezzel nemigen foglalkozik. Említésszinten is alig merül fel Keiichi Tanaami neve magyarul.

/Pornózni nem fogunk, az érzékenyebbek meg gondolom a címnél vagy az első bekezdésnél továbbálltak… De azért, ha eddig nem lett volna egyértelmű: némileg korhatáros tartalmakkal és képekkel van dolgunk. Szóval csak megfontoltan azzal a tovább gombbal…/

olvasásának folytatása

A japánok tényleg sík hülyék? 2.felvonás: Dokaka

Szerettem volna elvinni páromat egy verses- és egy acapella estre, de levontak valami éves összesített vízdíjat a bankszámlánkról – így nem lesz pénz, maradt a netezés most is… Persze eleve hogyan merészeltünk augusztusban magunkra, családunkra, nyaralásra költeni? Így az iskolakezdési költségeket is figyelembe véve negatív pénzügyi mérleggel vágtunk bele a szeptemberbe. És akkor a különböző iskolai kiegészítő díjakat még be sem tudtuk fizetni. Ingyenes alapoktatás, mindenkinek hozzáférhetően: és a kezed bilibe lóg? Gyermekeimnek meg közben a spórolást oktatják az iskolában. Jó lenne ez is, ha eleve nem sütne róla messziről hogy drága politikus vezetőink – akiknek a legális havi jövedelme is majd milliós – azt feltételezik az átlagpolgárról, hogy az ő hibája az, ha nem jön ki a fizetéséből… Persze nincs min meglepődni, jó ideje haladunk már a középkori szegénypolitika irányába.

Szóval a helyettesítő netes barangolásom közben így botlottam bele a japán Dokaka nevű előadóba. És miatta merült fel bennem ismét a címben írt kérdés… Mert persze vannak fantasztikus japán acapella énekegyüttesek és beatboxerek, de Dokaka más… Elsőre felváltva taszított és ingerelt nevetésre. Aztán ahogy több videót néztem egyre jobban feltűnt a zseniális zenei-, ritmusérzéke. Ezzel együtt nehéz nem lehülyézni az élő produkciót látva… Ha aranyos is. Ha a PS2 játék és heavy metal feldolgozásai bámulatosak is (utóbbiakkal egyedibb, mint Vika a zongorás produkcióival). Ha dolgozott és megjelent Björk egyik hivatalos lemezén is.

Recruit, Pannónia, szabadság, vlogger vakond – élménycsokor

Címszavakban: fiatalok elhelyezkedési harca, normális nemzeti nosztalgia, Facebook kontra arconlövős Tomcat, még mindig nem a leglájkoltabbak a legjobbak… Vagyis: blogokat nézegetve ismét beleszaladtam pár tartalmas élménybe a digitális média segítségével.

A Japán Fényei “konglomerátumot” nem oly rég látogatom és bár ízlésben meg stílusban bőven vannak eltérések köztünk, de szerintem az érdekességek, meg a rendszeresség miatt már megmaradok rendszeres látogatónak. Most az öngyilkosságokról szóló cikksorozata mozgatott meg, ahol például szembejött velem ez a rövidke, egyszerű, de intenzív anime:

Egy másik kedves “fiktív ismerősöm” oldalán keresztül találtam rá most a retrohíradó YouTube csatornára, ahol egyszerre hódolhatok a rajzfilmek, a rövidfilmek, a magyar alkotások és a régiségek iránti szenvedélyemnek. Megy is a blogrollba:

Péter miatt jó ideje követem a Tolvajkergetőket, ahol most igazán izgalmas és elgondolkodtató történések vannak. Tomcaték megosztottak egy videót, ahol egy állítólagos bűnözőtől állítólag vissza akarták szerezni jogos tulajdonosának a házát és ezért tényszerűen hordában betámadták a fazont, gázpisztolyt toltak az arcába, ami el is sült valahogy, földre is vitték tán, némi megrugdosás is megesni látszott. A Facebook törölte is a majd 200 ezer ember által kedvelt oldalukat, a biztonság kedvéért már kétszer is, meg tán a YouTube is lekapott tőlük valamit. Puzsér meg kiállt mellettük. És közben dübörög a Fidesz, nyomul a reklámadó, remeg a média, kirúgták az Origo főszerkesztőjét… Lehet rajta elmélkedni kinek a szabadsága meddig ér el…

És akkor ne feledkezzünk el L. Mole-ról, azaz Éjjeli Vakondról sem, akinek jóval kevesebb feliratkozója van, mint mondjuk egy Szefinek, de magasan veri őt, és a magyar gamer vlogger átlagminőséget is persze. Öröm és felüdülés nézni a videóit! Szubjektív nézetem szerint Dancsónál és Szirmainál is szórakoztatóbb.

Souin Gyokusai seyo!

Jó, hogy kikerült ide is egy adatlap a Souin Gyokusai seyo!-ról vagy angol címén Onward Towards Our Noble Deaths-ről. Egy pár hete már szemezgetek vele. Kis túlzással olyan friss a scanlation, hogy még süt.:) De akár az angol kiadását (mely tavaly díjnyertes lett az amcsiknál) is nevezhetnénk viszonylag újnak, hiszen 1-2 év semmi ahhoz képest, hogy a manga 40 éves idén. Egyébként ez a kanadai kiadó elég jó érzékkel válogat a kevésbé ismert, komoly japán mangák közül és minőséginek tűnnek a kiadványai már amennyire meg lehet állapítani így kézbefogás nélkül. Lassan-lassan vágyakozni fogok a kiadványaik után.

Mizuki Shigerou-tól – aki bizonyosan az egyike a legidősebb (ha nem a legidősebb), még aktív mangakáknak – nemigen olvashattunk eddig angolul sajnos szinte semmit. A Gegege no Kitarou megalkotójaként, a yokai-mesék nagyapjakánt animeformában is csak a gyerekeknek készült történeteiből ismerhettünk meg egy keveset. Remélhetőleg ez a kiadás a kezdete egy jövőbeni változásnak…

A Souin Gyokusai seyo! már a Vietnámi háború és a japán diáklázadások után, a háborúellenes mozgalmak és hippikorszak csúcspontját követően látott napvilágot. Nem néztem utána, így nem tudom megerősíteni, de a komoly háborús képregények között egyes vélemények szerint a legelsők között lehetett világszerte (mangák között pedig talán a legelső volt). Nekem Matsumoto Leiji Cockpit ovája volt részben hasonló, ami ha jól látom 1974-es mangagyüjteményből készült.

Mindenesetre jó volt, szépen öregszik, a témája sosem lesz sajnos aktualitását vesztett. A karakterábrázolást a magam részéről kicsit nehezen viseltem – de legalább nem átlagmangás (viszont az európai iskolák művei közé szépen beolvadna). Az alapvető gondom az volt vele, hogy szatirikus háborúellenes háborús művekből már annyi minden (filmek, könyvek) jelent meg előtte és utána is, hogy köztük már nem tud kiemelkedni. Bár az üzenete erős és örökérvényű, de ezt már sokan közvetítették mára sokkal átütőbb erővel. Azért egy filmfeldolgozást megnéznék belőle, mondjuk olyan Oliver Stone stílusút.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.08.19

Miyamoto Musashi Vs. Oshii Mamoru

Japán cím; Miyamoto Musashi: Souken ni Haseru Yume. Angol; Musashi: The Dream of the Last Samurai. Movie. 2009. 70 perc. Motiváció: Oshii Mamoru. Előzetes elképzelés: fura lesz és meg fog lepni. Eredmény: fura volt és meglepett. Áldokumentumfilm x történelmi dokumentumfilm x japán klasszikus színházi darab x gyenge grafikájú Nintendo Game Boy-játék x csipet vérbő aprítás x humor. Zavarbeejtő változatosság képi és zenei megoldásokban. Időnként zseniális narráció (énekelve is) és zenei aláfestés. Ismét egy izgalmas kísérlet. Nálam erős 10/6 – kevés kíváncsiaknak kitűnő.

Murakami Haruki: Norvég erdő

“…Amit én akarok, az egyszerű önzés. Tökéletes önzés. Például feléd fordulva csak annyit mondanék, epertortát akarok enni, mire te mindent félbehagyva elrohansz, hogy megvedd nekem. Kifulladva hazaérsz, és átnyújtod nekem, mire én csak annyit felelek, már nem is kívánom, elveszem tőled és kihajítom az ablakon. Ez az amire vágyom. – Azt hiszem, ennek semmi köze a szerelemhez – feleltem elképedve. – De van. Csak te nem tudod – mondta Midori. – A lányoknak ez néha rettenetesen fontos. – Kihajítani egy epertortát az ablakon? – Pontosan. És azt szeretném, ha a fiúm ezt mondaná: Értem Midori. Hibát követtem el. Tudhattam volna, hogy közben elmegy az étvágyad az epertortától. Olyan érzéketlen és idióta vagyok, mint egy rakás szamárszar. Mit kérsz inkább, csokoládéparfét, sajttortát? – És utána mi történik? – Akkor majd mind visszaadom a neki a szerelmet, amit tőle kaptam…”

olvasásának folytatása

Ferber Katalin: A felkelő nap árnyéka /AA-archív

nejmed korábban írta: “Olvasta valaki “A felkelő nap árnyéka” című könyvet?… rózsaszín szemüvegen keresztül… Meg kíváncsi vagyok azoknak a véleményére, akik olvasták…”

Én olvastam… azután, hogy itt szóba hoztad! Rózsaszín szemüvegem mondjuk eddig sem volt sem Japánra (ebből a könyvből meg aztán főképp nem lett), sem a világra (bár lehet, hogy be kéne egyet szerezni). Kicsit tartottam a könyvtől: több, mint 200 oldal interjú, unalmas, százaz és széteső lehet gondoltam. Ehhez képest az eleje nagyon izgalmas és sodró volt! De nem Japán miatt, hanem Ferbertől magától. Aztán azért csak szétesett és kicsit vontatott, ismétlődő lett: nekem a harmada kb. elég lett volna. De azért nem bántam meg az elolvasását. Meg ajánlott számomra egy filmet is, amit biztos érdemes lesz megnézni: a Dodesukadent Kurosawa Akirától.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2009.04.04

Usagi Yojimbo – Kodomo no Komikkusu

UsagiRigmus“With apologies to…” elnézést kérő szavak kíséretében tette közzé többszörösen díjnyertes sorozatában a japán születésű, Hawaii-on nevelkedett, Kaliforniában élő képregényrajzoló, Stan Sakai ezt a kis rigmust. Ő ugyan másra gondolt a bocsánatkérése alatt, mint én, aki számára ez a kis versike jól jellemzi az Usagi Yojimbo stílusát, illetve célközönségét. Ugyanis a képregény alapvetően a gyermekeket, a 14 év alatti korosztályt célozza meg és meglehetősen sokszor alkalmaz ennek megfelelő bugyuta, bárgyú megoldásokat.

olvasásának folytatása