Magaskultúra, mely mélyen megérint

Kommentár nélkül. Ha otthon “megyek” filmfesztiválra, jelen esetben a 2014-es Anilogue-ra:

magas…

mélyen…

Juan Pablo Zaramella alkotásai

Reklámok

Primanima, Bucsi Réka, Oscar-esélyes animációs banda – oké, de nem a 21.században élünk?

De most komolyan: miért siránkoznak sokan, hogy a magyar nem becsüli a magyar alkotásokat és nem ismeri őket? Ha közben nem használják, nem használjuk korunk technológiáját, hogy eljuttassuk mindenkihez, amit akarunk. Vácz Péter sokszorosan díjnyertes, imádnivaló Nyuszi és Őzére (Rabbit and Deer) is másfél évet kellett várnom, hogy hozzájuthassak, megismerhessem. Ez kb. olyan, mint ami régen a net elterjedése előtt volt jellemző a ’80-as években.  Legalábbis a kijövő külföldi filmekre – azok jutottak el a tévébe olyan 1,5-2 év késéssel. De halvány emlékem szerint a magyar alkotások hamarabb… A magyar animációnak is csak a régi híréből akarnak megélni? Nem lenne fontos, hogy minél többen megismerhessék a kortárs, sikeres darabokat?

Sokszor érzem azt, hogy öreg vagyok ehhez a felgyorsult világhoz, az egyre újabb és újabb technológiák megismeréséhez, megtanulásához. De ez speciel kivétel. Itt szerintem mi magyarok vagyunk lemaradva a világtól, a technológiai lehetőségektől. A tévében leadott japán rajzfilmeket például Nyugat-Európában vagy Amerikában már a vetítés másnapján sokszor hivatalosan is meg lehet nézni streamelve. Nem hivatalosan pedig világszerte bárki letöltheti magának ugyanilyen gyorsan. Jó, a független rövidfilmes alkotások esetében a japánokat sem olyan könnyű megismerni, de azokból meg gyakran jelentetnek meg gyűjteményes kiadványt és ez után gyakran szintén kölcsönkérhetővé válik a netes jószomszédságban is. Nekünk magyaroknak meg mostanában szinte csak a rövidfilmek maradtak, ha hazai animációról van szó. Miért nem hagyják, hogy ezeket megismerhessük? Mármint úgy értem, hogy nem csak a budapestiek… Miért kell mindig újra felhívni a figyelmet, hogy az ország lakosainak nagyobb része még mindig nem ott lakik és nem tud eljutni a valóban rengeteg, széleskörű és kielégítő pesti programokra?

olvasásának folytatása

A feather stare at the dark – miért csak én nézek ilyeneket?

X-rated!
Általában nem ilyesmire gondolnak az emberek, ha a rajzfilm vagy az animációs film jön szóba. Ahogy az animerajongók se animeként. Pedig Tsuji Naoyuki alkotásai japán rajzfilmek, vagyis animék. Két éve dicsértem is már őket a kocka-évértékelőmben, pontosabban A feather stare at the dark (vagy Feathers gazing into the darkness) angol című 17 perces szénrajz-animációját. Amelynek a megtekintése csak felnőttkorban ildomos, de bizarr, meghökkentő, szürreális, szexualitást és testnedveket, kiválasztást is ábrázoló tartalma alapján akkor sem ajánlott. Nem beszélve a filozófiai, történelmi, vallási értelmezéseiről – melyek szintén nem a gyermekmesék közé sorolják.

Most azért jutott eszembe, mert tartalmazta az a 2005-ös animációs antológia, amit épp megnéztem: a Thinking and Drawing: Japanese Art Animation of the New Millennium angol című DVD.

Az elmúlt két év után továbbra sem talál a Google magyar nyelven sokmit sem Tsuji Naoyukiról, sem a műveiről, mondjuk A feather stare at the dark-ról. A legnagyobb, közel hatvanezer regisztrált felhasználót tömörítő magyar anime rajongói oldalon továbbra is csak én jelöltem be látottként ezt a rövidfilmet. De a sokszázezres nemzetközi fórumokon is csak szűknek mondható, általában két számjegyű körrel együtt érdeklődőm ilyesmik iránt. Ilyesmik iránt IS. Velem van a baj? Pedig nem mindenki olyan sokkal fiatalabb nálam a magyar anime-manga szubkultban sem. Mégis mennyire különbözünk… Legalábbis egyes dolgokban.

Keiichi Tanaami: a japán pop-art szexmániás nagyapja

Az élet él és élni akar. Terjed, szaporodik. Már a Biblia szerint is azt mondta Isten az első emberpárnak, hogy szaporodjanak, sokasodjanak! Ha mást nem is, ezt mindenképpen csont nélkül teljesíti is az emberiség! Az életünk alapvető részéről van tehát szó, nekem mégis sok(k) volt, hogy kis túlzással – a jelenleg közel 80 éves – Keiichi Tanaami minden második animációs rövidfilmében kefélnek, mint a nyulak. De csak azért minden másodikban, mert a művész úr többi alkotásában a közösülés nélküli szexuális érintkezést tárja elénk…

keiichi1969-love

keiichitanaami.com

Sokszor nem értem a művészetet. Ezen belül a pop-art, Warholostul sosem volt a szívem csücske. Bár, ha például Jankovics Marcell korai munkáit (Fehérlófia, János vitéz, Magyar népmesék) is ide soroljuk akkor már más a  helyzet, azokat például nagyon szeretem. Az animekedvelők körében a japán pop-artból Murakami Takashi viszonylag ismertebb, a Myanimelist-en többezren jelölték be látottnak a rövidfilmeit (ami a többszázezres nézőszámmal bíró népszerű sorozatokhoz képest ugyan nem sok), míg Keiichi Tanamiét még tucatnyian sem. Holott Murakami csak a ’90-es évektől aktív, míg Keiichi a ’60-as évektől máig ontja magából a festményeket, kiállításokat, könyveket, rövidfilmeket, szobrokat, reklámokat, dizájn-terveket. Készített lemezborítót a Jefferson Airplane együttesnek, ő volt a japán Playboy első művészeti vezetője. Keiichi a forrás, Murakami az örökös. Vagy például a még fiatalabb, igazából a 2000-es évektől aktív Mizuno Junko. Persze ez nem zárja ki, hogy az örökös ne lehetne jobb, ne tetszhetne jobban – de az gondolom, hogy a forrást is érdemes megismerni. Keiichi mellett még például Yayoi Kusamát és Tadanori Yokoo-t a “nagy öregek” közül. Nem csak tiszteletből, hanem esetleg a mélyebb megértés miatt is. Ha az ember szeret valakit vagy valamit, akkor minden porcikáját meg akarja ismerni, nem? Igyekszik elfogadni a múltját, a hibáit, kilengéseit, hülyeségeit, mocskos kis titkait is, nem? A magyar anime szubkultúra a fórumok és a Google-kereső tanulsága szerint ezzel nemigen foglalkozik. Említésszinten is alig merül fel Keiichi Tanaami neve magyarul.

/Pornózni nem fogunk, az érzékenyebbek meg gondolom a címnél vagy az első bekezdésnél továbbálltak… De azért, ha eddig nem lett volna egyértelmű: némileg korhatáros tartalmakkal és képekkel van dolgunk. Szóval csak megfontoltan azzal a tovább gombbal…/

olvasásának folytatása

YanYan Machiko

Önmagában nem az agyatlan cukisággal van baj, mert volt benne potenciál, hogy ezt kifigurázzák és lámpát gyújtanak a sötétségben. De nem. A YanYan Machiko animében részben még komolyan is vették ezt a rózsaszín-bolyhos világképet. Pfúj. Kár érte. Talán, ha folytatták és kikerekítették volna… De ez így csak szimplán mérgező. Sajnálom azt a 4 percet, amit rápocsékoltam.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.11.01

Meat or Die (YANS! GANS!)

Elsőként döbbenet!
Aztán több napra való jókedv!
Végül teljes odaadás – kifulladásig!

Nagyon jó volt a Meat or Die avagy YANS! GANS!! Viszont nem értem: anidb szerint 12 részes (pár napja szerepel ott egy csapat neve is raw verzióval), YT-n jelenleg 01-05-ig vannak fent részek, plusz a 12. és a 00. Az oldalán pedig már a 2.szezon zsákmányainak is van hely, csak nincs ott még semmi… Mellesleg a hivatalos oldalon (ahol érthetően folyamatosan dicsekszenek vele, hogy mennyi híres fesztiválra válogatták be őket) fent van a dínók koncertnótájának szofisztikált dalszövege is! 😀 Zárójelben jegyzem meg, hogy az általam látott 6+1 részben (tizenpárpercen belül) nem is kevés az ismétlés, de ennek ellenére szívesen néznék még belőle!

MEAT OR DIIIIIE!

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.07.06

Yami Shibai

A 2013-as, rövid részekből álló Yami Shibai animesorozat nagyon jó volt – élveztem, úgy repült vele az idő, hogy közben néha meg-megállt (a szívverésemmel, meg a levegővételemmel együtt). A horroros, parás animék között mindenképp említést érdemel és továbbajánlandó! Ahogy irtis írta, a képi megoldásokat szokni kell kicsit, de itt helyén van a dolog és működik. A hangulat, a szinkronok, az effektek, zenék kitűnőek. A rövid kis fel- és levezető nagyon eltalált. Csak annyival árnyalnám a képet, hogy bár minden része jó, de ezen belül vannak kicsit kevésbé frankók is.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.10.23

Urashima Tarou (1931)

Maga az Urashima Taro alapsztori tényleg ALAPMŰ Japán iránt érdeklődőknek, de az én véleményem az, hogy ez a fekete-fehér anime rövidfilm a zenével is támogatott vidám hangulatával majdhogynem meggyalázza az eredeti, olvasva jobb, szomorú történetet (s akkor a látványvilágról még nem is beszéltem, ami szintén nem túl erős). Úgyhogy könyvre fel!

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, kb. 2012.06.hó