Csak a félreértések elkerülésére mondom. Nemhogy új bejegyzés nem várható tőlem a következő napokban, de még el-eltűnedezhetek ezen túl is. És ha nem leszek egy ideig, az nem jelenti azt, hogy szó nélkül abbahagytam a blogom írását vagy mások olvasását, netán lusta lennék válaszolni egy hozzászólásra.
Budapestre is fel kell mennem mostanság – még gondolkodtam is rajta, hogy milyen programot szervezzek magamnak ha már ott leszek. Aztán kiderült, hogy valószínű semmilyent – olyan sűrűek lesznek a szakmai teendők. Sőt lehet, hogy még Szlovákiába is át kell ugranom. Meghalni sem lesz időm…
Az öröklét alapja az időhiány.
KedvelésKedvelés
Ééés… ezt a nicket már észleli a WP és értesít, ha van új hozzászólás! Szuper!
Amúgy úúútálom az időhiányt, öröklét meg kellene a fenének!:)
KedvelésKedvelés
Érdekes ez a WP.
Majd, ha elfogy az időhiányod, beszélgethetünk.
KedvelésKedvelés
Nem fogyott el az időhiányom, de egy-két napra felfüggesztem az elfoglaltságaim halmozását. Adott esetben amúgy is beszélgethetünk, hiszen itt időeltolással van rá lehetőség: ki mikor ér rá, akkor ír…
KedvelésKedvelés
Ráérek.
Ettem egy igen ízetlen sütőtököt. Persze nem az egészet.mert nagyon ízetlen volt.
Te honnan tudod, hogy a nyers tök milyen lesz sütés után?
KedvelésKedvelés
Micsoda dilemmák, Feri!:) Mondtam, hogy nem vagyok egy konyhatündér, inkább csak kuktáskodom, előkészítek, néha-néha segítséggel csinálok bonyolultabb dolgokat. Mindenesetre nálunk a sütőtök mostanában mindig jó volt. Már a kanadai v. sonkatök, amiből nagy halmot vettünk ugyanonnan. Mellesleg ezt nyersen is fogyasztottam – olyankor, reszelve is őrjítően finom már az illata is, meg a színe szintén megbabonáz.
Viszont most hogy mondod: nálunk is voltak valami ajándék tökök, nem tudom milyen fajta, valami szürkéskék héjú, nagyobb, meg valami halloweeni (valamelyik halványsárga húsú volt, a másik narancsosabb). Ezekből az egyik ehetetlenül ízetlen és ramaty állagú volt sütve (a szaga sem volt jó), nem is szenvedtünk vele kidobtuk…
KedvelésKedvelés
Az én tököm sorsa is a kidobás lett.
KedvelésKedvelés