Noein: Mou Hitori no Kimi e

Noein: Mou Hitori no Kimi e
Micsoda első rész, micsoda első percek! Nagyon lelkes vagyok! Az összes szőröm felállt! Az agyam a gyönyörtől és az ijedségtől félig áthelyeződött standby módba, ahogy elöntött az adrenalin!…
Noein: To Your Other Self
Na, vége. EL-CSÖP-PEN-TEM. Vannak animék, melyknél a rengeteg nevetéstől megfájdul a hasunk. Aztán van, ahol a sok sírástól a fejünk hasogat. Itt nekem az jelentette a legnagyobb gondot, hogy az anime által kiváltott folymatos orgazmus mellett is teljesen figyelni tudjak a történésekre. Legalábbis az első egyharmadban. Nekem pont eltalálták a “G-pontomat”, talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy eddig 10/10 és kedvenc volt. Oldalakon keresztül lehetne sorolni, hogy mennyire jó, hangulatos, profi megoldásai vannak: akcióban, animációban, 3DCG-ben, feszültségteremtésben, ijesztgetésben, poénokban, emberi kapcsolatok-érzelmek ábrázolásában, romantikában, drámázásban, megríkatásban, több nézői generáció megszólításában, mögöttes tartalomban, audió aláfestésben, szinkronhangokban stb. S igen volt gyengéje is: pl. a karakterdizájn/grafika, ami valóban gyenge és csúnya néha (ezzel együtt akcióban minden idők legdinamikusabbjai közé kerül és néha az egyediségen /érdekességen /hangulatosságon túl valóban gyönyörű is) vagy az ED, amely bár szintén kellemes popszám, minta az OP is, de kevésbé markáns és a képi világa meg nulla. De az első harmadban mindez nekem nem számított.

olvasásának folytatása

Reklámok

Mokke

A Mokke animesorozat kapcsán nem értettem Dottris korábbi hozzászólását, miszerint elsősorban gyerekeknek szánták a sorozatot… Legalábbis az anime első negyede alapján: Ugyanis olyan 8-10 év alatt én biztos összecsíkoztam volna rajta a gatyámat… Másrészről így 30-on jócskán túl is nagyon megfogott. A japán szellem- és hiedelemvilágon túl ugyanis az “embernek lenni” egyetemes és örök kérdéseivel fogalalkoztak igencsak felnőtt módon. Egyszóval itt úgy éreztem, hogy nálam akár be is előzheti azt a két sorozatot, amihez szokták hasonlítani: a Natsumét és a Mushishit. Pedig szerintem a látvány és a zene is csak átlagos szinten volt. Az OP ének talán, ami ebből kiemelkedik – a refrén banális popularitását kivéve, meg a fele környékén volt egy rész, ahol indiai/roma muzsikát nyomtak – az frankó volt (az OST se fogott meg külön – egy tradicionális shamisen produkciót kivéve). Sajnos az első negyed után (ami nagyon jó körüli) egyre inkább elhagyták a komoly tartalmat, a végefelé már unalmas is lett, így csak átlagosként zárt nálam, amit összességében még lefelé megnyestem pontszámilag.

Viszont, ha a MAL-on igaza van egy értékelőnek… Idézem: “The anime adaptation is a horrible butchering, which seemingly retains only the characters and setting, and completely rewrites the story into sappy and ham-handed melodrama. Any trace of the subtlety and heart of the manga has been obliterated in one fell swoop.”
A mangafanok ilyen véleményét fenntartásokkal szoktam kezelni, de az anime második felében én is ilyesmit éreztem, de az említett első negyedben pont nem: azt kellett volna továbbvinni! A manga első fejezetét/történetét elolvasva az is azt a nagyon jó szintet hozza, zseniális seinenes csattanóval, amit én vártam volna a sorozattól, mert mutatta is, hogy tudná. Azért így se bánom, hogy láttam, de nagy csalódás, ahhoz képest, amit az elején ígért. A manga meg megy olvasandónak…

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.08.05

At Na-chan’s

Nekem az At Na-chan’s az első mangám a mangakától, Furuya Usamarutól (igaz az olvasandók között már szerepel néhány egy ideje). Szokni kellett, de elkapott a hangulata. Vitatkoznék kicsit az ismertetővel (“nem szabad túl sokat várni”): szerintem sokkal mélyebb és sokkal több van benne, mint ami elsőre látszik! (bár ez sem teljesen igaz, mert már az első oldalon előjön az öszetett, mély tartalom) A rajzok, grafikák önmagukban bénák, jóindulattal furák, a színezés hangulatos, ahogy az egyes képkockák “remegős kézzel vezetett elkülönítése” is. Fantasztikusan megy az egészhez az írógépes nyugati betűtipus – nem tudom milyen volt az eredeti japán. (zárójelben muszáj megjegyezni, hogy angolul jön át igazán a cucc, persze aki semmit sem ért annak a magyar is jobb, mint a semmi, de az nem csak hangulatot, hanem kicsit jelentést is tör – bocsi) A jelentés kibontásánál egyébként bajban voltam, mert sajnos nem gyakorlom rendesen a vallásomat. Mert rakat vallási utalással van teletömve ez a pár oldal is, amiket vagy fel se ismerek vagy nem tudom pontosan honnan vannak. Az apokalipszis közeledtét, nyelveken szólást stb. stb. ugye nem kell magyarázni. Viszont már itt is dereng, hogy több valláshoz is nyúlunk. A 35-42 és a 122-164 is gyanúsan valami szentírási szöveghelyre utalónak tűnik, de ehhez kéne profinak lenni vagy sokat kutatni, de a végén az is kiderülhetne, hogy csak megvezetett az alkotó és kitalált, lényegtelen számokat dobott be. Mindenesetre a Biblia Újszövetség részében első ránézésre mind a 4 evangéliumban (Máté, Márk, Lukács, János / Matthew, Mark Luke, John) is van 35-42 számozású vers, több fejezetben is (bár először Jelenések Könyvére voksoltam volna). A 122-164-t A Zsoltárok Könyvére tippeltem, mert csak ott vannak ilyen magas számozások, de belekukkantva csak 150-ig futnak. A Gugli viszont 122-164-re dobja a Koránt… Na tudjátok mit, rakja össze aki akarja, én majd talán késöbb nekifutok még (mert a kis kavicsot még szeretném megfejteni – sziklával egyszerűbb dolgom lett volna). Nálam 10/7-el zárt, de mert még mindig agyalok rajta és vélhetően vissza is fogok rá térni, ezért olyan erős hetes, ami itt 10/8-at ér nálam, vagyis nagyon jó kategória.

olvasásának folytatása

Az ember Tragédiája (2011, Jankovics Marcell) /AA-archív

Nemrég bepótoltam a Jankovics Marcell-féle Ember tragédiáját. Nagy rajongója vagyok a (régi) magyar animációnak (is), meg Jankovics korábbi műveinek – de erre sajnos nem tudom azt mondani, hogy mindenképp megéri. Néhány szín fantasztikusan jó, de több nem igazán. Ráadásul az egész szerintem nem is igazán áll össze és nem hoz olyan elsöprő élményt, mint más Ember tragédiája-feldolgozások. Nem volt olyan élmény, mint például megismerkedni a közelmúltban Kovásznai Györggyel és műveivel, ideértve többek közt a Habfürdőt.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.02.10

Pi élete (Life of Pi) /AA-archív

Filozofálgatni, elemezgetni szerető, transzcendens-hit-vallás tematikája felé nyitott népeknek a Yann Martel könyvéből Ang Lee által színre vitt Pi élete kihagyhatatlan! “Csordában” érdemes lerohanni a mozikat, de komolyan legalább 3 főnek – mert utána be kell ülni egy-két italra valahova, mert lesz mit megbeszélni. Nem kicsit sokrétegű film, számos értelmezési lehetőséggel – én már megyek is az alapját képező könyv után. Hibái vannak persze és főként a végén, ami egyébként pont az erőssége is. Az Ang Lee filmek amúgy is sokszor adtak már okot sokféle kritikára, de díjakat sem véletlen söpörtek be… A keleties, befelé forduló köldöknézegetés amúgy is jellemző a rendezőre, itt is kapunk belőle – akinek ez nem jön be, meg a megrögzött ateisták kerüljék. Amúgy kb. arra a polcra dobbant, ahol pl. a Mátrix, Avatar, Harcosok Klubja van… Legalábbis mondanivaló tekintetében, a képi világról meg még nem merek nyilatkozni egyelőre.

Én is itthon néztem meg – “kötelességből”, mert a családunk egy gyerekkorú tagja akarta nézni, mások meg mondták, hogy a vége miatt lehet nem kéne. Végül nekem jutott az előellenőrző feladat. Most viszont már szervezzük a mozitúrát – igaz, hogy én nem nagyon hiszek benne, hogy a 3D bármit is tudna nekem pluszban adni. (Még mindig egy jó könyv, meg a képzelőerőm az, ami a legjobb teljesítményt produkálja. Azt meg szerintem nem is szeretném megérni, hogy olyan profi technológia legyen, ami mélyen belenyúlva az agyunkba virtuális valóságot teremt.)

olvasásának folytatása

Ping Pong

Lassan indul a Matsumoto Taiyou-féle Ping Pong manga története és ezzel együtt a grafika is jellegtelen, mondhatni unalmas. De amint kissé kimászik a főszereplőnk a depresszív érdektelenségéből, kissé felpaprikázódik, ahogy beindul a sport- és verseny-jelleg: máris sodor magával a manga, izgalmas lesz és a grafika is életre kel (persze a magakára jellemző egyedi stílusban, ami a mainstreamhez szokottaknak szimplán ronda/béna lehet). Sport mangát még talán nem is olvastam, mindenesetre a közepe táján bevallom kicsit eluntam a meccseket. A sztori és a mögöttes tartalom kicsit túl egyszerű, viszont a végére azért helyére kerül, “rétegződik, körbeér”. Az erőteljes, zseniális, sportra jellemző sebesség-, lendület-, erő-, dinamika- stb. ábrázolásokon, a perspektívákon és a panelezésen csak ámultam – egyre jobban, ahogy haladtunk a befejezés felé. A pici csipkelődés, poénkodás is szórakoztató volt, meg a (mangakához képest) falatka őrültség és realitáson túliság is. Jó volt végig, de nálam nem ugrotta meg tisztán a nagyon jó határt – bár egyértelműen sokszor körülötte lébecolt. Egy halovány 8/10-et azért kap. Természetesen egyáltalán nem a sportról/asztaliteniszről szól (ahogy pl. a mechák sem holmi technikai témájú cuccosok), hanem a karakterekről, vívódásaikról, kapcsolataikról. Viszont a sportrészek, meccselések jó kis izgalmat visznek bele. Shounen- és vígjáték-hangulat nem jellemző rá, meglehetősen reális “coming of age” (hogyhijják ezt magyarul szépen?) sztori, annak némi pszichológiai vonzataival, seinen tálalásban. Apró érdekesség, hogy (már megint) elég sokat szerepel a Rubik-kocka.

Megjegyzendő, hogy egy többszörösen díjnyertes (bár csak apróbb területeken és csak hazájában) filmet is készítettek belőle, ahol kicsit csavartak a yin-yang főszereplőpároson és a manga befelé forduló, zárkózott, különc Smile-jával ellentétben itt Peco-t helyezik előtérbe (és még hiperaktívabbra, bolondabbra, menőbbre formálják, mint a mangában). Mindig is mozgófilm-párti voltam, de itt a manga mellett teszem le a voksom: az tartalmában, mondanivalójában részletesebb, jobban kibontott, a látvány művészibb, egyedibb és izgalmasabb is. Habár a film meglehetősen hűen követi a mangát, ezt itt most pont hátrányára írtam: kicsit vártam volna, hogy bátrabban nyújtson új élményt. Meg nekem túlságosan B-kategóriás tévéfilm hatású lett.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: MyAnimeList, 2013.04.22

Gogo Monster

A mangakája, Matsumoto Taiyou készítette a Tekkon Kinkreet-et, aminek imádtam az animeverzióját (meg az AA-ra nemrég felkerült Takemitsu Zamurai-t is). A Gogo Monster is hasonló extravagáns pszichológiai utazás gyerekekkel. Nekem az első fele sajnos nagyon unalmas lett, de a második felére kibontakozik és grafikai megoldásokban is mutat maradandót, egyedit (ha nem is mind tetszett – pl. a sötétséggel voltak gondjaim).

Bejegyzés eredeti helye és ideje: MyAnimeList, 2013.03.23