Alfred Bester és Sentry – könyvkóstolóval egybekötött blognéző

galaktika86Írtam már róla, hogy miután megnyitottam ezt a WordPress-blogot körbenéztem a blogok tengerében. Valószínűleg akkor botlottam először bele Sentry blogjába is. Aztán egy időre meg is feledkeztem róla, de nemrég újra felfedeztem, alaposabban átolvastam. Érdemes volt. Ajánlom is az anime rajongóknak és egyéb (film-, játék- stb.) kockáknak. Az ‘Entrée’ című nyitó poszt valami zseniális, csak azért megéri ellátogatni oda, ha más már nem is fog sosem megjelenni a blogon. Ami utóbbira azért meglenne az esély a publikálások korábbi rendszerességét tekintve… de reméljük nem így lesz.

A 11 eyes-ról szóló bejegyzésében pedig felfigyeltem Alfred Bester könyvére, a Tigris! Tigris!-re. Mint kiderült, az 1987-ben, 73 évesen elhunyt Bestert sokan a sci-fi irodalom egyik fontos alakjának tekintik. Az 1953-as Az arcnélküli ember címűje volt, ami megkapta először a Hugo-díjat, ami később az egyik legjelentősebb sci-fi díjjá vált. Az 1956-os Tigris! Tigris!-t pedig a Google tanúsága szerint magyar nyelven is sokan ajánlgatják, mint az egyik valaha volt legjobb sci-fi könyvet.  Gyorsan el is olvastam őket, de sajnos én nem vagyok ilyen jó véleménnyel róluk.

olvasásának folytatása

Shaun Tan – The Arrival

Idegen tollakkal ékeskedve ismét következzék egy reblogolás, Thendarion után most a Zaizen Jotaro blogról: a The Arrival című képregényről, melyet többek közt a Maus, a Sandman és a Persepolis képregények alkotói is méltatva ajánlanak. Shaun Tan-tól, a számolatlanul díjazott ausztrál könyvillusztrátortól és gyermekkönyvszerzőtől. Zaizennek hálás köszönet, hogy felhívta rá a figyelmemet! A szerzőnek ezt a művét minden képregénykultúra iránt komolyan érdeklődő rajongónak érdemes megismernie. Sőt, szerintem a szubkultúrán kívül is minden gondolkodó, érdeklődő, művészetkedvelő ember számára kihagyhatatlan! Különleges élmény, ahogy a Zaizen által linkelt, belőle készült színházi performance is annak mutatkozik. De szívesen végignézném élőben! A szerzővel és műveivel ezek után kénytelen leszek alaposabban is megismerkedni!

Erről a képregényről magyar nyelven Zaizenen túl a Moly.hu-n és Lellemese blogon találtam még kicsit hosszabb véleményeket – legalábbis felületes keresésre. Sajnos a magyar könyvtárakban viszont a Mokka.hu alapján Shaun Tan egyetlen műve sincs meg – nagy hiányosság!

Gyorsan meg is néztem még a szerző The Lost Thing című művéből készült Oscar-díjas animációs rövidfilmet:

Na ez annyira nem talált be nálam, mint a képregény, de Shaun Tan színes rajzaira, festményeire rákeresve egyértelmű, hogy azon a területen szintén további élménydús felfedeznivalók várnak!

ZAIZEN JOTARO

Üdvözlök ismét minden kedves olvasót a blogon, beleértve újakat és régieket, e-stalkereket, spambotokat, cenzorasszonyokat  egyaránt. (Csak a nagy testvér kedvéért idefirkantom, hogy én a narancsos médiahatóságot is kifejezetten lájkolom, mert az nekem kilenc fővel több olvasót jelent.)

Ahogy az lenni szokott,  idén sem bírtam türtőztetni magam, és újévi fogadalomként  ismét elhatároztam, hogy tövig nyomom a gázpedált az információs szupersztrádán (ráadásnak még belököm a turbo-boostot  is, mint KITT-en a Michael Knight szokta, vagy mint Izriot barátommal tettük a pezsgővel szilvesztertájt) és irdatlan iramomban az új évtizedre már tényleg megpróbálom feltornászni minimum havi egyre (!) a  bejegyzések számát. Láthatjátok, milyen jól haladok: Január első bejegyzése következik, februárban.

Zaizentasztikus képregényajánló sorozatunk következő kiadásában egy bizonyos Shaun Tan, ausztrál-kínai képregényíró és rajzoló többek közt Hugo-díjra is jelölt, 2006-os munkájával ismerkedhetünk meg, amiből kiderül, hogy milyen érzés lehet, ha az emigrációnk az új világba és egy durva LSD-trip  egybeesik! Mielőtt nekivágnánk, kérlek, helyezzétek magatokat kényelembe…

View original post 444 további szó

Párnakönyv – a nő, ha ezer éves

A nő? A nő örök.

Sokszor találkoztam már az animék nézése során a Párnakönyvre vagy a ‘Gendzsi szerelmei’-re való utalásokkal, sőt kifejezetten rájuk – főként utóbbira – alapozott történetekkel is. Annak idején a szintén sok animében megjelenő Nyugati utazás olvasásába is belekezdtem, de azt sajna félbehagytam – majd elő kell vennem még egyszer. A kínai Nyugati utazás sem egy mai darab, de Sei Shonagon (Szei Sónagon) Párnakönyv (Makura no Soshi, The Pillow Book) című naplója és Murasaki Shikibu Genji Monogatari (Tale of Genji) című regényfolyama még bő félezer évvel beelőzik. Előbbi keletkezése – leegyszerűsítve – kicsivel időszámításunk szerint 1000 előttre, utóbbi kicsit utánra tehető. Két nő alkotását ismerhetjük meg velük ezer év távlatából – és velük együtt az akkori világ egy részét, akkori problémákat, főként érzelmeket, szerelmeket, intrikákat, cívódásokat. Meglepő egyébként, hogy ezer évvel ezelőtt a nők, az emberi kapcsolatok, érzelmek, konfliktusok mennyire hasonlóak voltak a maiakhoz. Ha persze találhatunk bőven különbségeket is az európaihoz képest nagyon más kultúrkör és többségünknek más szociális, financiális körülmények, a császári udvar sokkal magasabb életszínvonala miatt.

Greenaway-Pillow-Book-filmje

A blog és a tweet őse

Egy blogon (betűvetéssel foglalkozó webes naplón), amely Japánnal kiemelten foglalkozik talán nem kell magyarázni mennyire helye lehet a világ “első nagy” regénye címmel is illetett japán Genji Monogatarinak és a világ első “minőségi blogjaként” becézett japán Párnakönyvnek, mely egyben a Twitter-bejegyzések igencsak korai mintapéldáit is tartalmazza.  Jut eszembe ebből is látható, hogy nem az én találmányom a microblogolásnak a hosszabb, elmélyültebb bejegyzésekkel való keverése – Sei Shonagon több, mint ezer éve felhasználta már mindkét formátumot naplójában.

Ezt a bejegyzést most a Párnakönyvnek – melynek valóban egy karcsú, kézbe simuló, kispárna alatt is gond nélkül megbúvó változata járt nálam – és az általa ihletett, azonos című 1996-os Peter Greenaway filmnek szentelem. A jóval robusztusabb, több kötetre rugó, kézisúlyzóként vagy virág préselésre is kiválóan hasznosítható Genji Monogatarira majd egy másik alkalommal szeretnék sort keríteni (értsd: írni róla, de először még el is kéne olvasni…).

olvasásának folytatása

Jisatsu Circle (Suicide Club)

Nem volt rossz ez az egykötetes manga, de annyira jó sem, meg nekem annyira nem is ütött. Az mindenesetre tényleg érdekes (és jó), hogy mennyire más lett, mint az azonos című film – amit rögtön meg is néztem utána. A film egyébként (ahhoz képest, hogy számomra csak olyan tévéfilmes jellegű/színvonalú: függetlennek írják…) tartalmaz néhány zseniális-közeli jelenetet, de legalábbis igen hatásosat, illetve szürreálisat.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.12.23

Fly, Daddy, Fly

Az utószót előre véve:
Szentimentális vén sz@r vagyok. A Fly, Daddy, Fly manga elolvasása után megnéztem a 2006-os koreai filmváltozatot és hát nincs mit szépíteni rajta… szétsírtam a fejem. Talán a film témája miatt nem is nagyon meglepő ez egy középkorú lányos apától. Egyébiránt nem túl drámai a film, inkább a hangulati elemei jók, bevon, meg a poénjaira is elpocsékoltam jópár könny-sorozatot és rekeszizom-feszítést. Némi különbségek is vannak a mangához képest persze. A film amúgy nem egy hű de kiemelkedő mű, de szerintem bárkinek ajánlható, itt-ott meglepően jól összerakott, szórakoztató, kicsit lassú folyású. A támogató, másodlagos főszereplő egy modell-énekes szépfiú, már akit ez esetleg érdekel. Viszont az lényeges, hogy apunk, a főszereplő zseniális a szerepében, szuper arcai vannak, még a nézéseit sem tudtam megszámolni, hogy hányfélét használ. Nemhiába többszörösen díjnyertes. Szerk.: A japán filmváltozathoz egyébként nem is látok angol feliratot se. Az elejébe belenézve komolyabb, kissé túljátszott, műdrámás-hatású és a vele egy évben keletkezett mangához hasonlóbb, mint a koreai változat. (Végül is mind egy 2003-as könyv alapján készült.) Annak ellenére, hogy több díjat nyert, nem fogott meg.

A manga esetében érdekes, hogy mindenhol seinennek írják, viszont én nagyon átlag-shounenek éreztem. Tudjátok: folyamatos erősödés és megvédés-tematika. A sztori az erős, kissé sokkoló kezdés után ebben ki is merül. A végjáték pedig még a shounenek között is nehezen fogadható be, annyira elrugaszkodik a valóságól – ahogy “mindenkit összerántanak egy csokorba”. Viszont a látvány érdekes volt. Sokszor túl egyszerű és csúnyácska, így átlagon aluli. ugyanakkor visszatérően voltak kiemelkedő és szép, egyedi és izgalmas megoldásai. Gyönyörű sportmangás, erőteljes, dinamikus rajzokat is kaptunk, elnagyolt vaskos vonalvezetéssel, meg komikus és érzelmes, ízléses párvonalas skicceket is. Összességében erős közepesnek mondanám, nem bánom, hogy elolvastam, mert a rajzok alkalmanként lenyűgöztek, némileg vicces is volt és izgalmas, meg azért meg is hatott egyszer-kétszer, ha nem is annyira, mint a film.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.07.04.

Ping Pong

Lassan indul a Matsumoto Taiyou-féle Ping Pong manga története és ezzel együtt a grafika is jellegtelen, mondhatni unalmas. De amint kissé kimászik a főszereplőnk a depresszív érdektelenségéből, kissé felpaprikázódik, ahogy beindul a sport- és verseny-jelleg: máris sodor magával a manga, izgalmas lesz és a grafika is életre kel (persze a magakára jellemző egyedi stílusban, ami a mainstreamhez szokottaknak szimplán ronda/béna lehet). Sport mangát még talán nem is olvastam, mindenesetre a közepe táján bevallom kicsit eluntam a meccseket. A sztori és a mögöttes tartalom kicsit túl egyszerű, viszont a végére azért helyére kerül, “rétegződik, körbeér”. Az erőteljes, zseniális, sportra jellemző sebesség-, lendület-, erő-, dinamika- stb. ábrázolásokon, a perspektívákon és a panelezésen csak ámultam – egyre jobban, ahogy haladtunk a befejezés felé. A pici csipkelődés, poénkodás is szórakoztató volt, meg a (mangakához képest) falatka őrültség és realitáson túliság is. Jó volt végig, de nálam nem ugrotta meg tisztán a nagyon jó határt – bár egyértelműen sokszor körülötte lébecolt. Egy halovány 8/10-et azért kap. Természetesen egyáltalán nem a sportról/asztaliteniszről szól (ahogy pl. a mechák sem holmi technikai témájú cuccosok), hanem a karakterekről, vívódásaikról, kapcsolataikról. Viszont a sportrészek, meccselések jó kis izgalmat visznek bele. Shounen- és vígjáték-hangulat nem jellemző rá, meglehetősen reális “coming of age” (hogyhijják ezt magyarul szépen?) sztori, annak némi pszichológiai vonzataival, seinen tálalásban. Apró érdekesség, hogy (már megint) elég sokat szerepel a Rubik-kocka.

Megjegyzendő, hogy egy többszörösen díjnyertes (bár csak apróbb területeken és csak hazájában) filmet is készítettek belőle, ahol kicsit csavartak a yin-yang főszereplőpároson és a manga befelé forduló, zárkózott, különc Smile-jával ellentétben itt Peco-t helyezik előtérbe (és még hiperaktívabbra, bolondabbra, menőbbre formálják, mint a mangában). Mindig is mozgófilm-párti voltam, de itt a manga mellett teszem le a voksom: az tartalmában, mondanivalójában részletesebb, jobban kibontott, a látvány művészibb, egyedibb és izgalmasabb is. Habár a film meglehetősen hűen követi a mangát, ezt itt most pont hátrányára írtam: kicsit vártam volna, hogy bátrabban nyújtson új élményt. Meg nekem túlságosan B-kategóriás tévéfilm hatású lett.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: MyAnimeList, 2013.04.22

V for Vendetta, avagy a modern felszínesség átütő ereje /Kihelyezett vélemény

Guy Fawkes maszkRicz blogolása nyomán kaptam kedvet hozzá, így elolvastam az 1980-as években futó brit képregényt angolul, majd megnéztem a 2005-ös filmet magyar szinkronnal. Nem hibátlan egyik sem, de nem csak a képregények vagy a filmek kedvelőinek kihagyhatatlanok. A ma embereinek, a közélet és a politika iránt érdeklődőknek általában is ajánlottak. Természetesen jó sokan írtak már róla sokfélét, én a magam részéről a többit Ricz-hez pötyögtem:

Ami a V, mint vérbosszú mögött van

(Bár engem inkább az mozgatott meg, ami “előtte” van. Meg most lett az, hogy már érdekel a szintén Alan Moore alkotta Watchmen is, amit szintén sokat hallottam már sokfelé emlegetni.)

Natsu e no Tobira (Door to Summer) – A shounen-ai elfeledett, korai gyöngyszeme? /2 in 1

Előljáróban: először is nem annyira “sütős” ez a cucc, hogy az egészséges, heteroszexuális hímnemű animerajongók ide se bagózzanak. Sokkal több benne a mezítelen női kebel, mint a csupasz férfisegg. Kis túlzással a homofób macsóknak is ajánlható – de ezt majd később részletezem. Másodszor fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy a shoujo és shounen-ai területén nem vagyok annyira járatos. A túl szirupos dolgoktól eredendően irtóztam, de az animézés, mangázás kezd már “kissé” megrontani. A yaoi-t csak 2011-ben kezdtem óvatosan és lassan felfedezni, amikor már túl mélyen kezdett érdekelni az anime, és ezzel együtt maguk az animefanok.

Szóval elolvastam az 1975-ös, hetvenpár oldalas mangát és megnéztem a az 1981-es egy órás movie-t is, melyek egyaránt Natsu e no Tobira cím alatt futnak (de az angol fordításuk picit eltér). Előbbiről pl. AnimeAddicts.hu-n AritaReal-től, utóbbiról ANN-n Justin Sevakis-tól lehet olvasni hosszabbat. Pár szót én is ejtenék róluk néhány gyönyörű kép kíséretében, különös tekintettel arra, hogy végül is mennyire elfeledettek, gyöngyszemek-e és ajánlhatóek-e:

olvasásának folytatása