Nem tudok egyetérteni

…annak a privát üzenetnek a blogomat minősítő tartalmával, értékelésével, amit most kaptam. Az írója szerint ugyanis nagyon jó a blogom. Örömmel újságolja, hogy olvasni fogja. Hmm, asszem ilyen visszajelzést még nem kaptam, pedig jött már korábban dicséret-kritika egyaránt. Nem tudok vele egyetérteni… de nagyon jólesik! Újfent köszönöm! Ennél jobban már csak az esik, ha valaki annak a tapasztalatnak a birtokában, hogy nem kifejezetten jó a blogom mégis visszajár és meg-megszólít – akkor is ha épp azt mondja el, hogy nem ért egyet vagy hogy hülyeséget írtam, csináltam, satöbbi.

Mert a feedback az kell.
Vagy Dés László és Nemes István után szabadon:

A kritika kell, hogy ne vesszünk el…

Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor változó…
…Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,
és van, aki majd játszik, és sose nő fel.
De van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki másmilyen,
a zene is csak ettől igaz,
a dal csak így lesz
szép!

Reklámok

JoJo’s Bizarre Adventure (2012)

Ahogy az előző hozzászólásokból is látható: ellentmondásos a 2012-es JoJo’s Bizarre Adventure anime adaptáció, ingadozó a színvonala. Ahogy többen írták, a színpadiasságot túlzásba viszik. Főleg az első 9 részben, az első történetívben gond ez, zavaró. Ahogy többen mondták, ez a brit úriemberes eleje gyengébb lett, nálam összélményben gyenge-rossz környékén mozgott (4-3/10). Nekem itt túlságosan sallangmentes, zsigeri shounen-fight stílust hozott, magyarul szinte csak bunyók voltak, számomra unalmasan, érdektelenül, túl szárazon. Voltak persze jó jellemzői is, de ezeket inkább lejjebb említem.

Mert a 10.résztől a new york-i vagány JoJo stílusosabb, sokkal jobb, rettentően szórakoztató és izgalmas. Az anime közepe 10/10-es és később sem esik 6/10 alá. Tehát összélményben jótól kifogástalanig terjedő. Épp ezért mindenképp érdemes belenézni és nem érdemes a 11.rész előtt dobni… Legszívesebben mindenkinek ajánlanám, de inkább a shounen-fight, az érdekes képi megoldások és akcióanimék (ezen belül is vámpíros-zombis-szupererős) rajongóinak jöhet be. Szubkultos szóhasználattal élve a cucc over the top GAR, de annyira GAR, hogy már-már bara (igaz, hogy ilyet még nem olvastam, láttam). A karakterek sokszor mintha egyenest egy testépítőversenyről libbentek volna ki a tangájukban vagy egy brazil utcai karneválról, ne adj isten melegfelvonulásról. Egyébként érdekes módon a ’93-as JoJo-ról egész hasonlókat írtam, mint amiket erről lehet. Pedig sok a különbség is. A legalapvetőbb talán az, hogy a sztori nem lóg úgy a levegőben, mint amott. És ez bizony jót tett neki.

olvasásának folytatása

Shin Angyo Onshi

Hat éve amikor elkezdtem komolyabban érdeklődni az animék és mangák világa iránt, akkor elég gyorsan az utamba került a Shin Angyo Onshi manhwa is. Nyilván azért, mert mint hazánkban is forgalmazott darabot elég sokan ismerték és szerették – így viszonylag sokat lehetett hallani felőle. Viszont én tartottam tőle, illetve pontosabban szólva akkoriban taszított az a pár számomra “túl csajosnak, túl nyálasnak tűnő” oldal, amit láttam belőle. Három évvel ezelőtt aztán megnéztem az elejéből készült, azonos című rövidke animét és bizony tetszett. Az volt az első lökés e felé a pillanat felé – hogy most itt állok a teljes mű elolvasása után. Másrészről – bár még kezdő mangaolvasónak tartom magam, mert még csak idén kezdtem rendszeresen mangázni – már elég sok és sokféle mangát olvastam (illetve animét láttam), így bőven volt alkalmam a shoujo és horror műfajokba is betekinteni. Így sokféle műfajt megszoktam, pl. a shoujót már képes vagyok kedvelni is, amit korábban sosem gondoltam volna magamról – egyáltalán nem lányregényeken nőttem fel ugyanis.

És így már azt kell, hogy mondjam, hogy kár volt “tartani” a Shin Angyo Onshitól. Valóban erősen épít ugyan a női közönségre, amit pl. a rengeteg hajzuhatagból, az itt-ott előforduló díszes-virágos hátterekből, a férfi főszereplő pálcikalábaiból, a felbukkanó meztelen férfihátsókból, egyes poénokból stb. stb. is meg lehet állapítani. De a rajzolása több, mint gyönyörű! És nem csak shoujo vagy manhwa – manga szinten. Ezeket túlhaladja. Sőt, nem csak a még nagyobb halmazban, a világ képregényei között van a valaha volt legszebbek között, hanem még ezen túlmenően is kiemelkedő! Rengeteg panele valódi művészi értéket képviselő szinten van.

Szóval a Shin  Angyo Onshi akkor valóban 10/10? Valóban zseniális mestermű, a világ egyik valaha volt legjobbja?

olvasásának folytatása

Gunnm

Alita (nekem már csak így marad) és az ő szo csücsöri-csókos szája… meg lelkiállapotának, érzelmeinek stációi, változásának, fejlődésének kronológiája.

A Battle Angel Alita kezdése: a gyönyörű és nagyon hangulatos rajzok mellett vannak gyengébbek is (a manga előrehaladtával sajnos visszatérően kerülnek elő – igaz ritkán – meglehetősen amatőrnek ható rajzok, főként, ami az anatómiát illeti), illetve ami nagyobb gond: a meglehetősen sok akció nekem nem tetszett, sokszor nem is voltak jól követhetőek a harcok (ez a manga második felében javul majd). Szóval eddig nálam 6-7 tízből. De az első kötet végére már a mondanivaló kikerekedett annyira, hogy előző gyengeségeit elnézzem neki (8-ra ugrunk). Viszont eddig még még mindig – rám jellemző módon – jobban tetszettek az általam korábban látott OVA és olvasott Ashen Victor, Another Stories, amik rövidebbek, kompaktabbak, intenzívebb élményt nyújtanak, számomra kevesebb üresjárattal. Aztán a második kötet már egyértelműen nagyon jó – az OVA-ból is ismerhető összetett, többrétegű sztori (9 környéke). A 3-4. kötetre ismét szépen tovább bontakozik a filozófiai háttér, jók a szervesen beépült eszmefuttatások, erősödik a morbid humor és az érzelmek új típusával ismerkedünk Alitán keresztül. Meg az is tetszik, ahogy egy-két kötetenként külön, kerek történetek (majdhogynem teljesen új világok) kerülnek előadásra, de a kötetek ezen túl jól kapcsolódnak egymáshoz. Az 5. kötet megint kicsit újat hoz, pluszt ad hozzá, ahogy a továbbiak is újra és újra. A 6. és 7. kötetben kissé zavart, hogy egyre több erőltetett-érzetű újdonságot, fordulatot dobtak be (pl. Káosz-mester és a vele kapcsolatos történések), meg a technikai eszközök működésének lábjegyzetes magyarázatát is túlzásba vitték.

olvasásának folytatása

20th Century Boys (20 Seiki Shounen)

Urasawa Naoki mangája a 20th Century Boys a napjainkban talán legnagyobb anime-mangás netes nemzetközi közösségi oldalon jelenleg a 3. legjobbra értékelt manga, megelőzve a szerző másik híres művét, a Monstert is. Olvasószámban is nagyon szépen teljesít, ahhoz képest, hogy anime nem készült belőle – így az olyan mangáktól, mint Naruto, Bleach, One Piece persze elmarad. Emellett nem csak a rajongók elismerését tudhatja magáénak, hanem sok szakmai-üzleti díjat is besöpört. Az említett rajongói oldalon a pontszerűen értékelők közel harmada szerint 10-ből 9 pontot ér, közel felük szerint pedig 10/10-t.

Valóban ennyire jó ez a hazánkban meglehetősen ismeretlennek tűnő manga?
Ha nekem kell erre válaszolnom, akkor először figyelembe kell vennünk, hogy az animációs filmeket jobban kedvelem a képregényeknél. Továbbá a rövidebb alkotások általában bejövősebbek nálam a hosszabbaknál. A 20th Century Boys pedig az eddigi leghosszabb olvasmányom volt a maga 22 kötetével. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt átrágnom rajta magam, holott ez még sehol sincs a 30, 50 vagy akár 80 kötetes mangákhoz képest.

olvasásának folytatása

A netes kritikák kritikája – a Kerekes Band nyomán

Valamelyik éjjel, amikor szerelmetes párom szelíden gyomorrengető szuszogása mellett kikapcsoltam a tévét, kicsavarván a kezéből a marsallbotként tartott távkapcsolót, akkor épp a Kerekes Band A38-as koncertjét adták. Felrémlett, hogy nem is tudom, hogy mi van velük mostanában, így utánajártam. A bejegyzés gombolyagának fejtése innen indult, hogy később, mint a játékos kismacskák belegabalyodjak az alábbiakból szőtt hálóba: Kerekes Band, SöNDöRGő, LEB I SOL, a netes kritkák feletti ismételt hiszti, irodalmi képzettség, nyugdíjrendszer fenntarthatósága és az élet végessége.

olvasásának folytatása

Usagi Yojimbo – Kodomo no Komikkusu

UsagiRigmus“With apologies to…” elnézést kérő szavak kíséretében tette közzé többszörösen díjnyertes sorozatában a japán születésű, Hawaii-on nevelkedett, Kaliforniában élő képregényrajzoló, Stan Sakai ezt a kis rigmust. Ő ugyan másra gondolt a bocsánatkérése alatt, mint én, aki számára ez a kis versike jól jellemzi az Usagi Yojimbo stílusát, illetve célközönségét. Ugyanis a képregény alapvetően a gyermekeket, a 14 év alatti korosztályt célozza meg és meglehetősen sokszor alkalmaz ennek megfelelő bugyuta, bárgyú megoldásokat.

olvasásának folytatása

Natsu e no Tobira (Door to Summer) – A shounen-ai elfeledett, korai gyöngyszeme? /2 in 1

Előljáróban: először is nem annyira “sütős” ez a cucc, hogy az egészséges, heteroszexuális hímnemű animerajongók ide se bagózzanak. Sokkal több benne a mezítelen női kebel, mint a csupasz férfisegg. Kis túlzással a homofób macsóknak is ajánlható – de ezt majd később részletezem. Másodszor fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy a shoujo és shounen-ai területén nem vagyok annyira járatos. A túl szirupos dolgoktól eredendően irtóztam, de az animézés, mangázás kezd már “kissé” megrontani. A yaoi-t csak 2011-ben kezdtem óvatosan és lassan felfedezni, amikor már túl mélyen kezdett érdekelni az anime, és ezzel együtt maguk az animefanok.

Szóval elolvastam az 1975-ös, hetvenpár oldalas mangát és megnéztem a az 1981-es egy órás movie-t is, melyek egyaránt Natsu e no Tobira cím alatt futnak (de az angol fordításuk picit eltér). Előbbiről pl. AnimeAddicts.hu-n AritaReal-től, utóbbiról ANN-n Justin Sevakis-tól lehet olvasni hosszabbat. Pár szót én is ejtenék róluk néhány gyönyörű kép kíséretében, különös tekintettel arra, hogy végül is mennyire elfeledettek, gyöngyszemek-e és ajánlhatóek-e:

olvasásának folytatása