Kedvet kaptam egy kis játékra és végignyomtam az 1992-es Alone in the Dark-ot, meg belekezdtem az 1999-es Silent Hill-be. Előbbi hiába Lovecraft-os meg Cthulhu-s, meg korának 3D-s újítója, horror-játékok őse (annak idején én csak a Resident Evil 2-vel játszottam keveset) – azért igencsak eljárt felette az idő. Ennek ellenére az elején kétszer-háromszor meg tudott még ijeszteni, de inkább csak röhejes volt sok helyen mai szemmel. Azért jó ötletek voltak benne, meg néha a hangulat is kellemes volt. A régi kalandjátékokhoz hasonlóan rengeteg tárgyat kellett használni, de viszonylag kevés kombinálással. A játékmenet sokszor abból állt, hogy ezerféle módon megnéztem hogyan halok meg, aztán újrázás és próbáljuk elkerülni. Az irányítás megszokható, csak néha problémás viszont a rögzített kameraállások néha nagyon betettek. Poén, hogy a floppy disk-es verzió csak pár MB – én ezt toltam végig, de csak azért mert nem találtam a CD-s verziót. Mert ez utóbbin a zene jobb és nekem nagyon tetszett, ahogy a pergameneket és könyveket túldramatizált, túljátszott hanggal fel is olvassák. Találni róla magyarul is agyonspoileres áttekintést azoknak, akik biztos, hogy nem fogják már önálóan felfedezni.
Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.02.09