Feltalálni a spanyolviaszt… és eladni aranyáron

Egész blogokat meg lehet tölteni edzéssel, sportolással – teszik is sokan. Én most csak pár szóban megemlékezni szeretnék Paul Wade: Fegyencedzés (Convict Conditioning) című, hazánkban 2011-ben megjelent könyvéről. De különösebben mélyebben nem is analizálnám-kritizálnám, hiszen ezt is oly sokan megtették előttem. Közben persze nem tudjuk kikerülni a street workout edzéseket sem, melyekkel kapcsolatban pár szót korábban is idevettem már a blogra.

A fenti videó egyébként a legtöbb lényeges pontra rávilágít a témában – külön felhívnám kedves kocka-társaim figyelmét a háttérben látható óriási Dragon Ball poszterre…

olvasásának folytatása

Reklámok

Hajime no Ippo (Fighting Spirit)

Túlértékelt átlag-shounen. Félreértés ne essék: a Hajime no Ippo (Fighting Spirit) nem rossz, szórakoztató, alkalmanként erősen adrenalinhajcsár, el lehet nézegetni. De semmiben (sem látvány, sem sztori, sem harcok, sem zene) nem emelkedik ki, ezért a feléig nekem elég is volt. Az én ízlésemnek túl hosszú is, meg gyerekes is.

Ahogy Herczi korábban írta: a pehelysúlyhoz képest túl izmosra rajzolták a szereplőket, de ez tényleg nem volt annyira zavaró – ellentétben sok más shounenes túlzással és dramaturgiai, érzelmi egyszerűsítéssel. A grafika a meccsek alatt néha nagyon-nagyon szuperül hozta a dinamikát, egyébként átlagos volt, háttérzene jól támogatott. Nem nagyon olvastam utána, mert annyira nem fogott meg, de valahol mintha azt írták volna róla, hogy Mike Tyson ihlette a mangát és Ippo figuráját. Ippo fizikai felépítése, izomzata, magassága, védekezése és támadásai valóban sokszor Iron Mike-ra emlékeztetnek. Az anime természetesen nagyon sok dolgot jól átvesz a box világából, hangulatából, ideértve még a korábban már sokak által említett, erősportok férfi közösségére jellemző szívatásokat is, amik bőségesen ellátnak bennünket poénos helyzetekkel (de egy idő után túl ismétlődőek, mint minden más is a sorozatban). A shounenes túlzások egy része viszont teljesen öli a hangulatot. Hogy csak egyet említsek a sok fájdalmas hülyeségből, amit előszeretettel használnak: amikor a bokszoló meg van ütve, üveges a szeme, dől el, mint a zsák – a feje már az ellenfele övmagasságában van, amikor hirtelen észreveszi, hogy nyitott az ellenfél védelme és feltámad, mint a főnixmadár, bevíve egy elsöprő ütést… Bah.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2013.07.14

Giant Killing

Én csak azért kezdtem el nézni a Giant Killing animét, mert egy ideje nekifogtam a 2010-es animéknek – mondván, ha lesz AA-n szavazás róluk, akkor majd jól le tudjam fikázni őket!:) legyen fogalmam a felhozatalról.

Amúgy az OST-t sokkal korábban meghallgattam, mint hogy belenéztem volna. Külön hallgatva nagyon jó volt a zenéje! Külön kiemelném az OP/ED-et és a szurkolói rigmusokat! Na azok királyságosak! Mármint zeneileg, mert képileg unalmasak, semmilyenek. Az opening-dal hangulata rögtön egy angol pubba varázsol bennünket, szinte érezzük, ahogy a sör borzolja az ízlelőbimbóinkat és leszalad a gyomrunkba. Az ending alatt pedig már húznánk is a Bombert, meg a Martenst és a kapucnis pulcsit az arcunkba, szurkolói sálat a nyakba – hogy aztán a másik csapat szurkolóinak veséjét kezelésbe vegyük… Sajnos a sorozat alatt már ennyire nem volt jó a zene…

…mint ahogy semmi más sem különösebben. Unalmasan, lassan kezdődik. Aztán lassan elkezd felkapaszkodni az átlag irányába. Viszont én dobtam, nem vártam meg, hogy jó lesz-e valaha, nem bíztam benne. Ahogy korábban már írták előttem a látvánnyal gond van: mind a háttérgrafika, mind a CG, mind az animáció tekintetében: gyengék, átlagon aluliak. A karakterdizájn is ilyesmi, egyszerű – de legalább az karakteres az animében, én személy szerint szerettem, tetszett, nyilván viszont nem mindenki lenne így vele. “Külföldiül” meg ne beszéljenek a japánok, brrr…

És hogy azért valami jót is mondjak róla: néhány karakter nagyon nagy arc: pl. a csapatot irányító főhősünk és a csapat dzsigolója (a Herceg…). Ezenkívül aki szereti a shouneneket (én igen) az valószínűleg el tudja nézegetni, a szokásos hangulat (lelkesedés, poénok, pici örlődés/okoskodás) is kialakul, hozzá lehet ehhez szokni (én is tudtam volna). Csak hát vannak jobbak – a sportanimék közt is. Meg egy-két akció hangulatát is elkapták a pályán, de akkor már inkább egy igazi meccset nézek meg, az még nekem is jobb élmény – pedig nem szeretem a focit, vagy lemegyek a térre passzolgatni a fiammal…

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.10.15

Over Drive animesorozat

Jó pár év animézés és több száz anime után az OverDrive animesorozat az első “igazi” sportanimém. (Az Initial D-t ez előtt nem éreztem annyira a műfajba tartozónak, holott nagyon is az.) Átlagos, de jó sportanimének mondanám, ha lenne összehasonlítási alapom. Viszont mindenképp egy igazán jó shounen. Nem emelkedik ki semmiben, de jól, szépen teljesít minden területen. Kicsit a stílusra jellemző örlődés, ismétlődés, műdrámázás időnkénti (túl hangsúlyos) feltűnése az, ami levon az értékéből.

Viszont a DOKI-DOKI FAKTORA nagyon frankó!!!

olvasásának folytatása

Initial D First Stage

Úgy voltam az Initial D első évadával, hogy rosszakat hallottam a látványvilágról – de igazán kár volt halogatni! Csak csatlakozni tudok az előttem szólók elismerő szavaihoz. Tényleg nagyon jó anime, nálam 10/10.

Ráadásul ahogy többen is írták, nem csak autóverseny rajongóknak ajánlható! Engem nem érdekelnek az autóversenyek és bár nagyon szeretek éjszaka vezetni, de nem vagyok egy száguldozó típus, mégis ennek a hangulata nagyon elkapott! Csak a negyedik negyedében volt, hogy néhány részre kicsit leült a sorozat, azon kívül mondhatni hibátlan. Egyszerű, szórakoztató, kikapcsolódó darab (bár a felszín alatt kicsit több is van benne), de annak nagyon jó. A versenyeknél a zene (melynek a stílusával egyébként nem lennék nagy barátságban…) is nagyon segíti az izgalmak és hangulat fokozását. Emellett a humor is nagyon jó és a némi romantika, minimális ecchi is. A műfajoknál a drámát feleslegesnek érzem, a hangulat meg inkább shounenes nekem. Én szerettem a karakterdizájnt is – ami tényleg ronda volt sokszor, de ezzel együtt egyedi, ráadásul figurák nagyon életszerűek és lazák voltak sokszor. A rajzolással sem volt különösebb bajom, néha még tetszettek is a hátterek, de sosem voltak nagyon bántóak. Érdekes mód az autó CG viszont néha szúrta a szemem, de az sem vészesen. Azt viszont nem hiszem, hogy évadokra le tudnának még kötni vele…

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2011.10.30

Chihayafuru

A Chihayafuru anime első részei elég átlagosak. Nem rosszak, de engem pl. semennyiben sem fogtak meg. Nagyon csodálkoztam is – ismét, mint “mindig” – a magas értékelésén. Pedig már itt is vannak érdekes témák, a sport izgalmán, meg a barátság erején túl van itt mindenféle lenyomat a gyerekek sulis kortársközösségéből. A harmadik részig bezárólag nálam még dobás körüli, olyan 10/5-6-al. A negyedik részétől töri át nálam a jó határt (7: bejön pici dráma, romantika, poénok karcosodnak, ahogy a főszereplő leányzó személyisége is egyre vagányabb) és a hatodiknál érkezik meg a nagyon jó (8: történelmi távlat, hagyományok, más nézőpontok, szépség a kimonókon és verseken keresztül) környékére. Amúgy eddig elég sokban hasonlít a Hikaru no Go-ra, de a Chihayafuru nekem jobban tetszik. A grafika átlagos, a zenék sem vágtak eddig hanyatt.

olvasásának folytatása

Ping Pong

Lassan indul a Matsumoto Taiyou-féle Ping Pong manga története és ezzel együtt a grafika is jellegtelen, mondhatni unalmas. De amint kissé kimászik a főszereplőnk a depresszív érdektelenségéből, kissé felpaprikázódik, ahogy beindul a sport- és verseny-jelleg: máris sodor magával a manga, izgalmas lesz és a grafika is életre kel (persze a magakára jellemző egyedi stílusban, ami a mainstreamhez szokottaknak szimplán ronda/béna lehet). Sport mangát még talán nem is olvastam, mindenesetre a közepe táján bevallom kicsit eluntam a meccseket. A sztori és a mögöttes tartalom kicsit túl egyszerű, viszont a végére azért helyére kerül, “rétegződik, körbeér”. Az erőteljes, zseniális, sportra jellemző sebesség-, lendület-, erő-, dinamika- stb. ábrázolásokon, a perspektívákon és a panelezésen csak ámultam – egyre jobban, ahogy haladtunk a befejezés felé. A pici csipkelődés, poénkodás is szórakoztató volt, meg a (mangakához képest) falatka őrültség és realitáson túliság is. Jó volt végig, de nálam nem ugrotta meg tisztán a nagyon jó határt – bár egyértelműen sokszor körülötte lébecolt. Egy halovány 8/10-et azért kap. Természetesen egyáltalán nem a sportról/asztaliteniszről szól (ahogy pl. a mechák sem holmi technikai témájú cuccosok), hanem a karakterekről, vívódásaikról, kapcsolataikról. Viszont a sportrészek, meccselések jó kis izgalmat visznek bele. Shounen- és vígjáték-hangulat nem jellemző rá, meglehetősen reális “coming of age” (hogyhijják ezt magyarul szépen?) sztori, annak némi pszichológiai vonzataival, seinen tálalásban. Apró érdekesség, hogy (már megint) elég sokat szerepel a Rubik-kocka.

Megjegyzendő, hogy egy többszörösen díjnyertes (bár csak apróbb területeken és csak hazájában) filmet is készítettek belőle, ahol kicsit csavartak a yin-yang főszereplőpároson és a manga befelé forduló, zárkózott, különc Smile-jával ellentétben itt Peco-t helyezik előtérbe (és még hiperaktívabbra, bolondabbra, menőbbre formálják, mint a mangában). Mindig is mozgófilm-párti voltam, de itt a manga mellett teszem le a voksom: az tartalmában, mondanivalójában részletesebb, jobban kibontott, a látvány művészibb, egyedibb és izgalmasabb is. Habár a film meglehetősen hűen követi a mangát, ezt itt most pont hátrányára írtam: kicsit vártam volna, hogy bátrabban nyújtson új élményt. Meg nekem túlságosan B-kategóriás tévéfilm hatású lett.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: MyAnimeList, 2013.04.22

Nasu: Suitcase no Wataridori (Nasu: A Migratory Bird with Suitcase)

Avagy kerékpárverseny a Madhouse konyhájából, Ghibli-s ízekkel, mutatósan tálalva. Ez a szűk órás, nem túl jó címmel megáldott 2007-es anime 2008-ban elnyerte a 2002-től kiosztásra kerülő Tokyo Anime Award-ot OVA kategóriában. Ennek ellenére külföldön sincs körberajongva, Magyarországon meg szinte teljesen ismeretlen. Holott az épp aktuálisan futó szezonban is van egy kerékpárversenyes sorozat, a Yowamushi Pedal, ami akár felhívhatná a figyelmet a régebbi hasonlókra. Pedig a Nasu-nak (ami padlizsánt jelent) van egy előzményfilme is 2003-ból, ami pedig egy mangán alapul. Akkor nem jó? Vagy mi a baj vele?

olvasásának folytatása