Nem álom a reklámmentes tévézés

Mindenhol körülvesznek bennünket a reklámok. Különböző trükkökkel, szűrökkel ugyan részben kikerülhetőek: tévében és neten is. Engem néha nagyon zavarnak, de egyes esetekben – mint a rövidfilmek kedvelője – kifejezetten élvezem is őket. A Puzsér-féle reklámellenes szélmalomharcot mindenesetre túlzásnak tartom, ha sok elemében nagyon igaza is van.

Tegnap este mindenesetre nagyon meglepődtem, amikor fiam talált egy olyan új tévécsatornát, amelyen semmilyen reklám nem volt! Pedig ilyen egyébként nincs. És most mégis van… Bár a csatorna műsorkínálata kissé egyhangú és sugárzott műsorai repetitívek, egyszerűek. Mégis összerántotta szűk családunk összes tagját és jól elszórakoztunk rajta.  Találgattuk az adott program kimenetelét, fogadásokat kötöttünk rá és hangos zajongással, nevetéssel nyugtáztuk amikor megláttuk az eredményt.

És hogy miről van szó? Beszarsz! – mondaná a kultúrember! A Kandalló nevezetű tévécsatornáról. Aminek talán így már kitaláljátok a műsorait… Bizony 20.00-tól most is a Kandalló című műsor lesz rajta. Aztán szintén a Kandalló. Majd megint. És újra. És holnap, meg holnapután, meg tegnap… Nonstop kandalló. Nincs korhatár besorolás. Nincs reklám. Nonstop, folyamatosan, 24 órában egy kandallót nézhetünk a tévében, ahogy fahasábok égnek benne és hallgathatjuk a tűz hangját. Valahogy így. ENNYI! De most komolyan???

This is England – a film és a sorozatok

This is England (2006) – Így neveld a Skinheaded

Hát ez baszottul eltalált! Épp ezért nem tudok objektív lenni – mondjuk amúgy sem törekszem rá száz százalékig. Sőt, inkább fordítva. De az biztos, hogy ez nem csak Anglia! A 2006-os This is England című film mindannyiunkhoz beszél. Az egész emberiséghez. Ha a kibaszott hímnemű részét szólítja is meg inkább… Thendarionnak itt is köszönet, hogy foglalkozott vele és felhívta rá a figyelmemet – ugye most már nem kell mondani senkinek, hogy kövesse az írásait a blogján?

Szóval fiús film ez. Srácok keserveiről, dühéről, vidámságáról, összetartásáról. És sokkal többről. Arról, hogy apró, ártalmatlan, sőt pozitív lépéseken keresztül miért és hogyan jutunk el elfuserált negatív eredményekig. Mi férfiak. Meg a világ – velünk.

Azt azért le kell szögezni, hogy ez nem egy Trainspotting-, vagy A Clockwork Orange-szintű, örökzöld klasszikusságra ítélt mű. De a jelentős brit filmek közt mindenképp helye van, láttam olyan TOP100-as listát, ami szerepeltette is. Jó ez, nagyon. Nézzétek! Tízből minimum nyolc pontos.

A Conchita Wurst jelenségről – hetedhét országra szóló marketing-bravúr

Avagy a szakállas díva, mint a Guy Fawkes-maszk nagyságához méltó ikon(?)

Aki nem vette volna észre ettől harsog a net. Én eddig a magyar válogatóról írt posztom alá gyűjtögettem a nemzetközi versennyel és ezen keresztül Conchita Wursttel kapcsolatos véleményemet is, ott csekkolhatóak. Itt csak utalok rá ily formán, mert külön bejegyzésnyi szerintem nincs bennem róla már – de érdekes és szórakoztató a nyertes körül kialakult jelenség, megismerésre érdemes. A szomorú, taszító és bosszantó vonzataival együtt persze… Bár az is igaz, hogy eddig csak a magyar reakciókat figyeltem – ki kéne tekinteni a nemzetköziekre is… Éljen az emberiség, éljen jelenkorunk! Nem vagyunk unalmasak…

Szerk.: Azért egy bő ezer szónyi gondolatfoszlányt csak beömlesztettem még a kommentek közé, ha nem is lett rendes, takaros bejegyzés belőle…

Meg a cím sem tetszik, átírtam a: “Szánalmas, rossz buzi-e vagy? Vagy elismerésre méltó, sikeres manipulátor?”-ról. Bár még gondolkoztam az egyszerűbb és kellően figyelemkeltő: “Sunáznátok?” címen is…

…mert a tévében nincs semmi érdekes, jó…

Sokszor hallottam már animerajongóktól a címben szereplőhöz hasonlót indoklásként arra, hogy miért is néznek a tévéműsorok helyett inkább animéket online vagy letöltve. Aztán persze mára már vannak olyanok is akiknek egyáltalán nincs is televíziója. Fura, mert amikor én kicsi voltam, akkor szintén előfordult ez, most pedig visszatér ismét. Igaz teljesen más környezetben, más okok miatt. A lényeg, hogy akarok már egy ideje írni egy normális bejegyzést a ‘nincs a tévében soha semmi’-fajta állítások cáfolatára. Meg arról, hogy sokan nem veszik észre, hogy csak a gyenge színvonalú élőszereplős tévés szappanoperákat cserélik le gyenge színvonalú japán animációs tévés sorozatokra. Ez a bejegyzés még nem az lesz, de a lényeget, a magot tartalmazni fogja. A blogomtól nem meglepően korhatáros tartalmakra való utalások is következnek, ennek tudtában tessék a tovább gombra kattintásról dönteni:

Fölszállott a páva – vagy csak álmodott a repülésről?

Ezen a szombaton este 18 óra után került adásba a Duna tévé műsorán a Fölszállott a páva harmadik elődöntője. Már 2012-ben is nézni akartam, amikor belekezdtek ebbe a tévés kultúrmisszióba, a magyar népi kultúra seregszemléjébe, a népzene, néptánc, népdal és népi viseletek vetélkedőjébe, de csak most jutottam el addig, hogy ténylegesen kövessem is. A Dal-nak: az Eurovíziós Dalfesztiválnak is szenteltem a blogon egy kis sarkot, ez a műsor is megérdemel egyet szerintem.

Az első Fölszállott a páváról, a 2012-esről nem tudok beszélni, nem láttam és a mostani műsorba, a közel két és fél órás élő televíziós elődöntőkbe is csak egy hete kapcsolódtam be. Illetve neten néztem meg pótlólag a januártól folyó területi válogatók nyolc darab negyven perces videóját. Az ilyen népi kultúrából sarjadt produkciók tévés megjelenése egyébként nem példa nélküli, hiába üdvözlik a “szakmabeliek” szinte messiásként a műsort. A régi Ki mit Tud?-okban és az újabb keletű Csillag születik-ben  egyaránt jelentek meg ilyen előadók. Az viszont igaz, hogy itt sokkal koncentráltabban, csak ez műfaj jelenik meg, kap figyelmet. És az is tény, hogy egyébként a tévében csak ritkán jelennek meg a népzenészek, néptáncosok. Pedig zenei vetélkedőkből, tehetségkutatókból mint tudjuk egyébként rengeteg van: Megasztár, X-faktor, The Voice és hamarosan jön a Rising Star is. Ráadásul ezek párhuzamosan is futottak, sok évadon keresztül és mégsem lett túlkínálat, nem fogytak el a jelentkezők és fellépők, meg a nézők sem. Ha ezen műsorok profizmusához, bulvárosan hatásos szórakoztatásához, büdzséjéhez hasonlítjuk a Pávát, akkor azt mondanám, hogy nem, még közel sem szárnyal. Még csak nem is csapkod a szárnyaival. De azért már villant itt-ott a tollainak szépségéből, emelgeti büszkén a fejét, nem csak strucc módjára rejti. Kinek ajánlható a műsor? Egy része mindenkinek, aki magyar! Csak az a kérdés, hogy mikor jut el eddig az adott személy, lehet, hogy előbb – lehet, hogy csak később. Viszont vannak vele gondok is amiért a népi kultúra ma nem tud elég populáris, elég mainstream lenni, holott pont ezt jelenti a neve…

A Dal 2014 – beérett végre a magyar Eurovision?

Egy héttel ezelőtt, az első tévés elődöntő után a Peeping Life – a japánok tényleg sík hülyék? c. bejegyzésem kommentelése közben még csak azt jegyeztem meg meglepetve, hogy kevesebbet fikázott a családi kupaktanács a műsort nézve, mint tavaly. Most szombaton viszont, a második elődöntő alatt már tényleg azt éreztem, hogy kezdek rákattanni az anyagra. Még úgy is, hogy nagyon szerettem volna néhány T-Home-os fejes nyakát a kezemben tudni, miközben a modern digitális adásuk folyamatosan szétesett és sokszor nézhetetlen, érthetetlen volt. Már nem is hívom a hibajelentőt, mert csak felbosszant a hozzáállásuk, lekezelésük. Igazából nekik kéne fizetniük ezért a szarért, hogy rajtunk kísérletezhetnek. Bezzeg az elmúlt közel negyven évemben az analóg sugárzás tökéletesen működött… Éljen a fejlődés.:(

Usavich menni magyar tévé!

Simon’s Cat menni magyar tévé!

Igen, igen látom, hogy már jó rég, 2008 óta fut ez a rövid részekből álló, díjnyertes brit animációs websorozat. Valószínű már “mindenki” ismerte Simon Tofield-et és macskáinak történeteit, a Simon’s Cat-et csak én nem. Látom, hogy több magyar blogger is foglalkozott már vele. Látom, hogy a belőle készült színes képeskönyvek Magyarországon is kerültek kiadásra és magyar könyvtárakból is kölcsönözhetőek. Látom, hogy készült belőle párkockás comic strip és iPhone játék is. Én viszont csak most futottam bele, ahogy utódom a Megamax nevű rajzfilmes tévécsatornán nézte nemrég. Persze ettől még az is lehet, hogy régebben is volt már sugározva valamelyik magyar nyelvű adón. De tök mindegy is, mert online mindet megnézhetjük és persze az egyszerű látvány ellenére érdemesnek, jópofának is tűnik. Hát lássuk a legújabbat (aztán fedezzük fel a régebbieket…):