Egy anime kritika blog első szülinapja – és nyugdíjazása?

Csak a kérdőjelek maradtak. Az állítások elfogytak. Már mind leírtam őket. Szétterítettem őket a blogon és kérdések sarjadtak ki belőlük:

  • Egy? A sok közül biztosan. De az a bizonyos egy-e?
  • Anime? Azzal kezdődött, de mára már alig. Később, hogy lesz? Lesz-e? Akarom-e? Kell-e?
  • Kritika? Mindig mondtam, hogy nem. Úgy nem. De kritikus és önkritikus. Úgy igen.
  • Blog? Szerintem igen. De más láthatja máshogy. Az elképzelések, igények, egyéni definíciók ezerfélék.
  • Első szülinap? Igazából nem, mert november 23-án volt az első bejegyzésem egy éves évfordulója. Viszont a WordPress 2014. augusztus 21-én küldött már egy Happy Anniversary-üzenetet. Valószínűleg akkorra már eltelt egy év a regisztrálásomtól, csak később kezdtem posztolni.
  • Nyugdíjazás? Már nagyon vártam, hogy ezt leírhassam. És fél éve még azt mondtam volna, hogy valószínűleg igen. Most viszont már nem tudom. Nem valószínű. Elég, kevés vagy sok? Nekem – másoknak…
  • Mind leírtam őket? Nagyjából. Azt is amit nem kellett volna. Talán. Ártottam vagy használtam vele? Magamnak – családomnak – másoknak…

azelsoev

olvasásának folytatása

Reklámok

Besűrűsödtek körülöttem a dolgok

Csak a félreértések elkerülésére mondom. Nemhogy új bejegyzés nem várható tőlem a következő napokban, de még el-eltűnedezhetek ezen túl is. És  ha nem leszek egy ideig, az nem jelenti azt, hogy szó nélkül abbahagytam a blogom írását vagy mások olvasását, netán lusta lennék válaszolni egy hozzászólásra.

Budapestre is fel kell mennem mostanság – még gondolkodtam is rajta, hogy milyen programot szervezzek magamnak ha már ott leszek. Aztán kiderült, hogy valószínű semmilyent – olyan sűrűek lesznek a szakmai teendők. Sőt lehet, hogy még Szlovákiába is át kell ugranom. Meghalni sem lesz időm…

Blogs of the Day – meg egy kis matek

“…a blog nem hogy egyszerűen haszontalan semmiség, hanem kifejezetten kártékony és undorító csimasz, sőt, tulajdonképpen a napalm webes megfelelője… Nevezzük nevükön a dolgokat: blogot csak címeres idióták írnak… Komolyan mondom, még az idegesít kevésbé, hogy most már boldog és boldogtalan elém öntheti a lelkét. Igazán inkább az fáj, amikor ezt a jelenséget valamiféle médiaforradalomként képesek emberek megélni, a nanopublishing diadala, ilyet szólnak a csávók, megáll az ész… Mivel valamilyen konkrét témáról (főzésről, biciklizésről, szexről, akármiről) blogot írni az legalább minimális szorgalmat és intelligenciát követel, ez a sok blog több, mint kilencvenkilenc százaléka úgynevezett énblog, tehát írója páratlan fordulatokkal teli életének nyilvános naplója… Aki ilyen blogot ír, az utolsó, leköpendő, alattomos spammer, egy cseppet sem jobb az emberiség email-postafiókjait viagrával, nigériai levéllel és vérátömlesztésre váró kiskutyákkal elárasztó bűnözőknél. Az ilyen webszemét kikerülhetetlen, még ha az ember soha nem kattint rá egyetlen bloggal fenyegető linkre sem, akkor is kénytelen szembesülni azzal, hogy bármire keres, a találatok nagy része alig írásképes emberek blogjaira mutat majd…” – írta közel 10 éve a Matula Magazin a Blogok: Miért utálom őket, és miért nincs neked sem más választásod című cikkében.

Jó kis írás lett, kifejezetten szórakoztatott és még igazság is van benne persze. Jelen esetben engem is jellemez, aki most épp saját magammal és a blogszférával foglalkozok. Mert hamarosan itt a várva várt első blogszülinapom. Az elmúlt bő negyedévben a blogom zárttá, majd ismét nyilvánossá tétele óta újfent sok újdonságot kipróbáltam a blogomon és a blogszférában jártamban-keltemben. Most pedig rátaláltam a WordPress Blogs of the Day nevű oldalára, ahol magyar és más nyelvekre lebontva is 100-as toplistát kapunk az adott nap legnépszerűbb blogjairól, illetve blogbejegyzéseiről és a népszerűségben feltörekvő blogokról. Ezzel kapcsolatban aztán kipróbáltam pár dolgot és meg is lepődtem egyeseken – amik a régi bloggereknek már valószínűleg evidensek, a nem blogoló olvasókat meg kétséges hogy érdeklik-e. Így meglehet, hogy csak a magamfajta kezdő bloggereknek jelentenek némi izgalmat.
olvasásának folytatása

Köszönöm

Őszintén. Hálásan. Egyszerűen. De nem alázatosan, nem is lekezelően. Egyenrangú partnerként.

Számomra nagyon jól kezdődött ez a nap és úgy is végződik.
Ma több kedves visszatérő vendégem és néhány új is vette a megtisztelő fáradságot és megszólított, elmondta a véleményét, álláspontját itt, a net eme kis zugában.
Szóra, párbeszédre méltatott, figyelt rám, ami sokszor tán a legértékesebb dolog az emberek között – és sokszor, sokfelé hiányzik.
Egy napon belül annyiszor és annyiak által történt meg ez velem, mint rövidke bloggert-játszásom alatt eddig még soha.
Nem érdekből mondom és nem is szeretném, ha nyálasnak hatna: köszönöm.
Lehet, hogy ez többet nem ismétlődik meg, hát most kell elmondanom, hogy tudjátok: köszönöm.
Olyan ez, mintha hazaértem volna, most otthon vagyok. De ha holnap összedőlne ez a ház, vagyis törlődne ez a blog – már az sem zavarna. Ha magamra maradnék ismét, az persze fájna, de már ez a nap, ez a pillanat akkor is megérte. Sok mással együtt persze.

És most kivételesen erre a bejegyzésre nem is várok reakciót, véleményt – akár ellent, vagy gondolatokat keltőt. Nem várok cserébe semmit, csak adni szeretném ezt a kis, egyszerű szót:

köszönöm

A kommenteket csak azért nem tiltom le, mert ellenkezne az elveimmel – meg amúgy is lusta lennék kikeresni, hogy hol kell, lehet-e.
Remélem ti is úgy és azt értitek most, amit és ahogy én át szerettem volna adni.

És bocsánat. Mindenért.

Nem tudok egyetérteni

…annak a privát üzenetnek a blogomat minősítő tartalmával, értékelésével, amit most kaptam. Az írója szerint ugyanis nagyon jó a blogom. Örömmel újságolja, hogy olvasni fogja. Hmm, asszem ilyen visszajelzést még nem kaptam, pedig jött már korábban dicséret-kritika egyaránt. Nem tudok vele egyetérteni… de nagyon jólesik! Újfent köszönöm! Ennél jobban már csak az esik, ha valaki annak a tapasztalatnak a birtokában, hogy nem kifejezetten jó a blogom mégis visszajár és meg-megszólít – akkor is ha épp azt mondja el, hogy nem ért egyet vagy hogy hülyeséget írtam, csináltam, satöbbi.

Mert a feedback az kell.
Vagy Dés László és Nemes István után szabadon:

A kritika kell, hogy ne vesszünk el…

Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor változó…
…Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,
és van, aki majd játszik, és sose nő fel.
De van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki másmilyen,
a zene is csak ettől igaz,
a dal csak így lesz
szép!

Nem értem: Miért?

Az utóbbi egy hétben négyen is feliratkoztak követőként a WordPressen belül a blogomra. Pedig alig írok. Pedig úgy tűnt, hogy ők egy kivételével nem érintettek rajzfilmmánia ügyben. Pedig a blogrollomban több olyan oldal is van, melynek gazdája nálam jobb író – magam helyett inkább ajánlanám követésre. Akkor meg nem értem miért. Ezzel egyébként most épp egyforma a rám WP-ben feliratkozók és az általam WP-n keresztül követettek száma: egyaránt húsz-húsz.

Persze nem ez az egyetlen dolog amit nem értek. Sok mást sem. Ebben a blogolósdiban sem. De most ez nem is nagyon zavar. Jobban zavar az, hogy életszakaszi krízisben vagyok. Illetve az nem is hogy benne leledzem, hanem az, hogy eddig ezt nem vettem észre. Viszont most, hogy ráébredtem már nem is zavar annyira…

olvasásának folytatása