Keiichi Tanaami: a japán pop-art szexmániás nagyapja

Az élet él és élni akar. Terjed, szaporodik. Már a Biblia szerint is azt mondta Isten az első emberpárnak, hogy szaporodjanak, sokasodjanak! Ha mást nem is, ezt mindenképpen csont nélkül teljesíti is az emberiség! Az életünk alapvető részéről van tehát szó, nekem mégis sok(k) volt, hogy kis túlzással – a jelenleg közel 80 éves – Keiichi Tanaami minden második animációs rövidfilmében kefélnek, mint a nyulak. De csak azért minden másodikban, mert a művész úr többi alkotásában a közösülés nélküli szexuális érintkezést tárja elénk…

keiichitanaami.com

Sokszor nem értem a művészetet. Ezen belül a pop-art, Warholostul sosem volt a szívem csücske. Bár, ha például Jankovics Marcell korai munkáit (Fehérlófia, János vitéz, Magyar népmesék) is ide soroljuk akkor már más a  helyzet, azokat például nagyon szeretem. Az animekedvelők körében a japán pop-artból Murakami Takashi viszonylag ismertebb, a Myanimelist-en többezren jelölték be látottnak a rövidfilmeit (ami a többszázezres nézőszámmal bíró népszerű sorozatokhoz képest ugyan nem sok), míg Keiichi Tanamiét még tucatnyian sem. Holott Murakami csak a ’90-es évektől aktív, míg Keiichi a ’60-as évektől máig ontja magából a festményeket, kiállításokat, könyveket, rövidfilmeket, szobrokat, reklámokat, dizájn-terveket. Készített lemezborítót a Jefferson Airplane együttesnek, ő volt a japán Playboy első művészeti vezetője. Keiichi a forrás, Murakami az örökös. Vagy például a még fiatalabb, igazából a 2000-es évektől aktív Mizuno Junko. Persze ez nem zárja ki, hogy az örökös ne lehetne jobb, ne tetszhetne jobban – de az gondolom, hogy a forrást is érdemes megismerni. Keiichi mellett még például Yayoi Kusamát és Tadanori Yokoo-t a “nagy öregek” közül. Nem csak tiszteletből, hanem esetleg a mélyebb megértés miatt is. Ha az ember szeret valakit vagy valamit, akkor minden porcikáját meg akarja ismerni, nem? Igyekszik elfogadni a múltját, a hibáit, kilengéseit, hülyeségeit, mocskos kis titkait is, nem? A magyar anime szubkultúra a fórumok és a Google-kereső tanulsága szerint ezzel nemigen foglalkozik. Említésszinten is alig merül fel Keiichi Tanaami neve magyarul.

/Pornózni nem fogunk, az érzékenyebbek meg gondolom a címnél vagy az első bekezdésnél továbbálltak… De azért, ha eddig nem lett volna egyértelmű: némileg korhatáros tartalmakkal és képekkel van dolgunk. Szóval csak megfontoltan azzal a tovább gombbal…/

Sayonara Zetsubou Sensei

Kizo írt már a Sayonara Zetsubou Sensei-ről egy jó kis hsz-t, idézem: Egyszerűen rossz volt, nem akarom nagyon cifrázni… Ez nem vicces… Lehet valakit megnevettet hogy az egoista kopasz szemüveges direktor (vagy a mangaka, tudja a halál) feje két másodpercenként becsúszik a képbe, vagy szeretitek nyomogatni a pause gombot hogy el tudjátok olvasni a 0.01s alatt elhadart szövegeket a táblán aminek semmi köze az animéhez (lehet van pár amit értetek de szerintem a 90%ot nem, szerintem ők sem) vagy épp ismétli az előtte elhangzott mondatot írásban mint a nagyok (NGE pl, kicsit más kateg) , de ez így nem jó… VISZONT Az op és az ed nagyon tetszett. A Lucky Staron kívül ez az egyetlen anime aminek tekerés nélkül néztem meg minden egyes alkalommal az openingjét.Na AZ beteg. Ha maga a sorozat fele annyira beteg lenne mint az opening akkor kicsit más hangnemben írnám a kommentet…

Kanashimi no Belladonna

Elég régen láttam már a Belladonna of Sadnesst, de mai fejjel lehet, hogy pontszerűleg még a nagyon jók közé se sorolnám (egyes részösszetevői meg egyenesen gyenge pontszámot kapnának). Sokmindent lehet hibaként felróni neki, emlékezetem szerint a sztoriban is vannak összefüggéstelenségek, logikátlanságok, túl nagy ugrások. Mégis azon animék közé tartozik, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám és az “animenéző karrieremre”. Az egyszerű (és valljuk be rondácska) képi megoldásai mellett nagyon sok gyönyörű is volt benne, ráadásul izgalmas volt az eklektikus kísérletezgetés – egyszóval a mai napig, mai szemmel is kedvenceim közé tartozik a látvány. A zenét szintén imádtam, elég csak fantaszikus nyitányra utalnom. Nem mellesleg szerintem ebben van nem csak az anime- hanem az egész filmtörténelem egyik “legszebb” (legkreatívabb, legigazibb, legfájdalmasabb stb.) nemi erőszak-jelenete. Amúgy is igyekeztek a készítők a nőközpontúságra odafigyelni.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.04.22. Screenek: kb. 2009. január

Colorful anime (1999)

Az 1999-es Colorful c. animesorozat nem egy átlagos ecchi, de pont ez jó benne. Engem már az OP levett a lábamról egy kicsit és az első rész is tetszett (nyelvlecke L/R kiejtéssel…). Őszinte, színtiszta, humoros, agyahagyott ecchi, történet nélkül (szinte kizárólag pantyshotokra építve) – de ebbe nem is igen hiányzik több. A rövidke hangulat-töredékek így is jók. A szükségszerű történetbeli ismétlődések, hasonlóságok ellenére sem válik unalmassá (legalábbis többségében nem), amiben hathatós szerepet vállal az egyszerű, de változatos látvány (többször experimentális videoklip-szerű lüktetéssel, bevágásokkal) és a szintén egyszerű, de változatos hangzás (ami kissé random és őrült). Meg ami még jó benne, hogy nem loli/moe, hanem tényleg seinen. Az utolsó részeiben meglepő mód kapunk komolyabb áthallásokat is a teljes ereszd-el-a-hajamat-mindf@kk-fíling mellé.

Nálam meglepetésszerűen jól kezdett 10/7 körül, de a végére csak elunatta magát kicsit és leesett átlagosra 10/5 körülire. Ennek ellenére örülök, hogy láttam, szerintem férfiúknak érdemes megnézni. A (egyébként full color) manga eredetijéről megjegyzendő, hogy nem minden poént vettek át belőle, de amit igen – azt szerintem nagyon jól adaptálták (annak ellenére, hogy karakteranimáció és háttér alig vann, rengeteg az egyszerűsített, deform ábrázolás, papírkivágásszrű grafika). Kár, hogy a mangának nincs (angol) fordítása, mert az első lapjaitól (ami brutálisan eltér a többitől) azért így is majdnem kiestem a bugyimból…

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.11.04

Cleopatra

A Tezuka közreműködésével készült, 1970-es Cleopatra (angolul a Queen of Sex-t még hozzábiggyesztették a hatás kedvéért…) FERGETEGES darab… de én elfogult vagyok vele szemben, úgyhogy BÁRKINEK NEM ajánlom, de majdnem mindenkinek igen! Az Animerama trilógia része egyébként A Thousand and One Nights-al (1969) és a Kanashimi no Belladonna-val (1973) egyetemben. Nemzetközi szinten is kevéssé ismert korai kísérleti remekművei ezek az animetörténelemnek, tekintettel arra, hogy az eredeti angol feliratok elvesztek még anno(?!) és csak a legutóbbi időkben készült közűlük kettőhöz – úgy ahogy elfogadható – angol fansub. Mindenesetre aki nekilát, az az első percek rettenetesen ronda látványvilága miatt ne adja fel, ez csak a kerettörténetnél ilyen. Egyébként még ezután is közel 10 féle grafikai megvalósítást, stílust vonultatnak fel, próbálnak ki az alkotók – ami szerintem az egyik izgalmas vonása a műnek (pl. szexjelenetek vagy csaták ábrázolása – lásd összes mintakép/ kis SPOILER). Viszont aki csak a mai csilli-villi grafikát bírja csak, nem nézett még kísérletező antalógiákat, retrót vagy eltérőt a mainstream-től az természetszerűleg közelébe se szagoljon! A többiek viszont ne szalasszák el, mert poénokban is legalább annyira kísérletező és kreatív, mint a képi világban (pl. “szépészeti – plasztikai műtét” ábrázolása, a korhoz nem illő tárgyak, szereplők és tevékenységek, s bizony már itt sem szégyelltek más animék szereplőit megidézni). Zeneileg engem szintén elvarázsolt, magával ragadott – de ehhez megint kell, hogy erre a tipusú 60-as évekbeli muzsikára is nyitott legyen a befogadó. Elég rég láttam már úgyhogy pontos tartalom már nincs meg, de emlékeim szerint többségében a humor kerül előtérbe. Némi drámai részek is felsejlenek azért talán. Aki ecchit akar nézni, az szerintem nem ezt akarja. Aki meg azért nem akarta nézni, mert ecchi, az szerintem nyugodtan belevághat.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2010.10.15. Screenshotok: 2009

Ai (Love – Kuri Yoji)

Zseniális az Ai (Love) című rövidke, ahogy az alkotó, Kuri Yoji többije is! NAGYON ajánlom őket, azon KEVESEKNEK, akik képesek az ilyesmit megnézni, befogadni. Ötletes, humoros, progresszív, izgalmas, kísérletező stb. Az mondjuk nagyon meglepett, hogy MAL szerint Yoko Ono csinálta a zenét – nem is igen hittem…

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.07.26

663114

A 663114 első egy percéből, a témájából és abból, hogy még járja a fesztiválokat, de több díjat (pl. a Mainichi Ofuji Noburo-ját) már bezsebelt: egy pár dolog azért leszűrhető végignézés nélkül is. A témája valószínű, hogy sok animerajongóhoz közel áll, hiszen Fukushima azért így vagy úgy megmozgatta a népeket. A megvalósítást vélhetően viszont kevesen lesznek/lennének képesek “elviselni”. Addig is, amíg széles körben nem elérhető, megnéztem a rendező, Hirabayashi Isamu többijét: érdekes, provokatív rövidfilmeket hozott össze kevés animációval, vagy teljesen nélküle. Ez csak fokozza a várakozásomat, kíváncsiságomat! Pedig valószínűsítem, hogy nem is leszek oda érte, de “agy- és érzelem-tornáztatásnak” biztos jó lesz. Mire nem jó az AA fóruma: a játékrészben, az akasztófához kerestem “furfangosabb” feladványt, akkor szúrtam ki ezt a címe alapján… (már az sem hétköznapi)

Kb. olyat vártam tőle, mint a korai rövidfilmjei: a Cockroach vagy a Penis. Olyat is kaptam, csak jobban, szebben, csiszoltabban. Tetszett, nálam símán erős 7-es, de kap felkerekítve egy elfogult 8-at (ami picit a rendező többi művéből is megismert általános stílusának, az összes művet átfogó koncepciónak is szól). Amit fentebb írtam az áll rá és persze, hogy nagyon szubjektív lehet a megítélése, ahogy MAL-on is írják. Picit van egy kis fennhéjázó entellektüel mellékíze szerintem, ami nem annyira jó. Amúgy egyszerű az üzenet, de nagyon szépen átadott ez is közrejátszik a felkerekítésemben. Olvastam a fa pecsételésének jelentéséről, de azt a részt mégsem értem őszintén szólva teljesen (vagy csak a Nishikata Film Review zavart össze). Nekem nagyon tetszett a zenei aláfestés is, szuper volt. Az eredeti feliratozás szintén jó, plusz a narrátori hang is a rendezői hagyományokat követve érdekes, sőt itt meglepően jó is, a végét már nem is említve… A látványvilágról már fentebb írtam, de ahhoz képest meglepett, hogy kicsit cifrázták is – én ebben is “botegyenesre” számítottam.

Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.06.26 és 10.27

 

Miyamoto Musashi Vs. Oshii Mamoru

Japán cím; Miyamoto Musashi: Souken ni Haseru Yume. Angol; Musashi: The Dream of the Last Samurai. Movie. 2009. 70 perc. Motiváció: Oshii Mamoru. Előzetes elképzelés: fura lesz és meg fog lepni. Eredmény: fura volt és meglepett. Áldokumentumfilm x történelmi dokumentumfilm x japán klasszikus színházi darab x gyenge grafikájú Nintendo Game Boy-játék x csipet vérbő aprítás x humor. Zavarbeejtő változatosság képi és zenei megoldásokban. Időnként zseniális narráció (énekelve is) és zenei aláfestés. Ismét egy izgalmas kísérlet. Nálam erős 10/6 – kevés kíváncsiaknak kitűnő.