Blogs of the Day – meg egy kis matek

“…a blog nem hogy egyszerűen haszontalan semmiség, hanem kifejezetten kártékony és undorító csimasz, sőt, tulajdonképpen a napalm webes megfelelője… Nevezzük nevükön a dolgokat: blogot csak címeres idióták írnak… Komolyan mondom, még az idegesít kevésbé, hogy most már boldog és boldogtalan elém öntheti a lelkét. Igazán inkább az fáj, amikor ezt a jelenséget valamiféle médiaforradalomként képesek emberek megélni, a nanopublishing diadala, ilyet szólnak a csávók, megáll az ész… Mivel valamilyen konkrét témáról (főzésről, biciklizésről, szexről, akármiről) blogot írni az legalább minimális szorgalmat és intelligenciát követel, ez a sok blog több, mint kilencvenkilenc százaléka úgynevezett énblog, tehát írója páratlan fordulatokkal teli életének nyilvános naplója… Aki ilyen blogot ír, az utolsó, leköpendő, alattomos spammer, egy cseppet sem jobb az emberiség email-postafiókjait viagrával, nigériai levéllel és vérátömlesztésre váró kiskutyákkal elárasztó bűnözőknél. Az ilyen webszemét kikerülhetetlen, még ha az ember soha nem kattint rá egyetlen bloggal fenyegető linkre sem, akkor is kénytelen szembesülni azzal, hogy bármire keres, a találatok nagy része alig írásképes emberek blogjaira mutat majd…” – írta közel 10 éve a Matula Magazin a Blogok: Miért utálom őket, és miért nincs neked sem más választásod című cikkében.

Jó kis írás lett, kifejezetten szórakoztatott és még igazság is van benne persze. Jelen esetben engem is jellemez, aki most épp saját magammal és a blogszférával foglalkozok. Mert hamarosan itt a várva várt első blogszülinapom. Az elmúlt bő negyedévben a blogom zárttá, majd ismét nyilvánossá tétele óta újfent sok újdonságot kipróbáltam a blogomon és a blogszférában jártamban-keltemben. Most pedig rátaláltam a WordPress Blogs of the Day nevű oldalára, ahol magyar és más nyelvekre lebontva is 100-as toplistát kapunk az adott nap legnépszerűbb blogjairól, illetve blogbejegyzéseiről és a népszerűségben feltörekvő blogokról. Ezzel kapcsolatban aztán kipróbáltam pár dolgot és meg is lepődtem egyeseken – amik a régi bloggereknek már valószínűleg evidensek, a nem blogoló olvasókat meg kétséges hogy érdeklik-e. Így meglehet, hogy csak a magamfajta kezdő bloggereknek jelentenek némi izgalmat.

…csak a jó meleg Afrika

Kevesen neteznek Afrikában. Legalábbis a blogom statisztikái alapján ez valószínűsíthető. Az összes többi kontinensről (az Antarktisz itt nem játszik…) találtak már hozzám direkt vagy véletlenül, de Afrikából egyszer sem:

Hol vannak a férfi egoblogok?

Férfiak által írt egoblogok? Énblogok? Személyes naplók? A jófélék? Ezek bő választéka? Hogy az ízlésemnek, egyéniségemnek megfelelőt kimazsolázhassam magamnak? És itt nem a tematikusakról (film, politika, konyha, edzés stb.) beszélek, amiből rengeteg van, aminek én is indultam.

Elvétve találtam csak néhányat belőlük, míg a női egoblogokból nagy rakat izgalmas, stílusos, egyedi szembe jött már velem. Vagy csak a WordPressen ritkábbak? Vagy én keresek rosszul? Még a Google sem dob egyetlen egy találatot sem a pontosan idézett kifejezésre…

Másrészt: miért, ó miért kell egy blog kezdőlapjának az addigi összes bejegyzést tartalmazni? És persze sok képpel, videóval, animált giffel stb. hogy az én ősrégi gépemen még véletlenül se töltődjön be, ne tudjam olvasni, hiába érdekelne? Vágom, hogy nem gyakori manapság, hogy valaki – mint én – fél gigányi memóriával cammogjon a neten. Bah. A srácaimnak hamarosan úgyis esedékes lesz egy modernebb notebook vagy ilyesmi – majd tőlük kölcsönkérem néha ilyen esetekre…

Nem értem: Miért?

Az utóbbi egy hétben négyen is feliratkoztak követőként a WordPressen belül a blogomra. Pedig alig írok. Pedig úgy tűnt, hogy ők egy kivételével nem érintettek rajzfilmmánia ügyben. Pedig a blogrollomban több olyan oldal is van, melynek gazdája nálam jobb író – magam helyett inkább ajánlanám követésre. Akkor meg nem értem miért. Ezzel egyébként most épp egyforma a rám WP-ben feliratkozók és az általam WP-n keresztül követettek száma: egyaránt húsz-húsz.

Persze nem ez az egyetlen dolog amit nem értek. Sok mást sem. Ebben a blogolósdiban sem. De most ez nem is nagyon zavar. Jobban zavar az, hogy életszakaszi krízisben vagyok. Illetve az nem is hogy benne leledzem, hanem az, hogy eddig ezt nem vettem észre. Viszont most, hogy ráébredtem már nem is zavar annyira…

Blognézőben: WordPress-áradat, avagy az élet apró örömei

Túlzás lenne magamat egyértelműen lustának titulálni, de nem vagyok egy pörgős típus. Az energiával való spórolás, a Lao-cei bölcs nem cselekvés *magában némán röhög* tekintetében Houtarou Oreki-hez is lehetne hasonlítani, a Hyouka c. anime fiú főszereplőjéhez. Sokszor mondtam már, hogy meglehetős technikai-informatikai analfabéta vagyok – túl sokminden az ismeretlenség homályában van számomra, ezért csak az épp elengedhetetlenül szükséges dolgokat szoktam megtanulni (nyilván az összefüggés fordítva is igaz). Ha már működik valami, akkor azt használom és nem kutatok, keresek, tanulok tovább. Ha épp polcot kell összeszerelni és falra felfúrni, vagy szobát festeni, bringát karbantartani vagy oprendszert újrarakni – akkor megcsinálom, de csak ha már muszáj. Igaz, hogy így sokszor lemaradok praktikus, kényelmes és modernebb, mutatósabb megoldásokról is.

Például eddig csak gyanakodva, messziről, idegenként tekintettem olyan kifejezésekre is, mint az RSS, Atom vagy feed. De a napokban mintha e területen is kezdtem volna megvilágosodni, annak köszönhetően, hogy az egyik bejegyzésem közzétételénél rákattintottam a ‘nézzük meg az adott kategóriánál mások mit tettek közzé’-gombra, plusz a WordPress-olvasóban rátaláltam a hozzászólások követésére és a blogkövetés szerkesztésére. Egy élmény volt! Sorolom: