Kris Kool – és egyéb beszívott művészi agyfaszok Caza tollából

Úgy látom, hogy a francia Philippe Caza ismét egy olyan képregényrajzoló és könyvillusztrátor, akinek a munkáit képregényrajongóként és művészetkedvelőként illene megismerni. Találkoztam egyébként már korábban is a rajzaival animációs filmekben: René Laloux 1985-ös, kihagyhatatlan Gandaharjában és Philippe Leclerc 2003-as, gyengécske Les enfants de la pluie (The Rain Children) címűjében.

olvasásának folytatása

Reklámok

Akasztják a hóhért…

…avagy kritikust a kínpadra!

Nem tudom… A f@kk U balaaz!-ra is voltak negatív visszajelzések. Nem tudom, hogy ez is hasonlókat fog-e kiváltani, mert itt is sztriptízelek. Itt sincs hátsó szándékom, egyszerűen kikívánkozik – egy ideje foglalkoztat ez a dolog. Megértem, hogy ha széttárom a ballonkabátom, ijesztő-taszító (nevetséges-szánalmas, dühítő-felháborító stb.) lehet, ami alatta van. Persze a “végső cél” a “szórakoztatás”. A magamé, meg azoké, akik vevők erre a fajtára is. Mert, mint Péter blogján is felvetettem a szórakozás is igencsak sokfélét jelenhet, sokmindenben ölthet testet. Tehát nem célom sem a körbenyalogatásom, sem a földbe tiprásom kiprovokálása – de ha éppen ezekhez lenne hangulata valakinek, csak tessék.

Szóval: meglehetősen közismert a kritikusságom. Ami inkább animék, mangák esetében szokott erőteljes lenni, de zenéknél sem elhanyagolható. A feliratok esetében már kicsit visszafogottabb vagyok, de volt már ott is pár élesebb megjegyzésem biztosan. A másik dolog, hogy az anime-manga szubkulturában központi kérdés és hazánkban tapasztalhatóan nagy viták színtere is a fansub. Előzőek miatt gondoltam arra, hogy bemutatom az eddig egyetlen, teljes egészében általam készített fordítást:

olvasásának folytatása