Én (többek közt) shearer és Ricz negatív véleményéhez csatlakozom, dobtam is a Lucky Start.
Nagyon hasonlít az Azumangára, már ami kevésre emlékszem belőle azon kívül, hogy az nagyon nem tetszett.
Az OP szuper, 10 pontból 10! Ezzel együtt is csak 10/2 az első része, nagy többségében unalmas, semmitmondó (hozhatnám az élőszereplős Ponyvaregényt példának: ott is vannak ilyen “slice of life”-os részletek, érdektelen párbeszédek, mégis a végeredményt össze sem lehet ezzel hasonlítani, az fényévekkel jobb, de van jobb loli/ moe/ slice of life/ school life/ abszurd vígjáték animeberkekben is). A következő két részében már egy ponttal feljebb kapaszkodik, 10/3-ig (itt már kevesebbszer bűnrossz és többször aranyos vagy vicces). A grafika és animáció itt tök mellékes, ezért meglepő, hogy néha szép vagy/és érdekes. A 4.résztől egy nappal később még megpróbáltam nézni, de egyszerűen nem kötött le, hiába erősödött kicsit tovább átlag közelébe, 10/4-5 környékére. Néha tényleg jópofa volt, de semmi kiemelkedőt nem nyújtott. Mára bizonyára már Ricz is látta a megidézett animék többségét, ahogy én is jó sokat (amit meg nem azokból sokat hallomásból ismerek) – de ettől sem szórakoztatott jobban. Aldereon véleményével ellentétben szerintem az ED-ek nem voltak borzalmasak, az élőszereplősek sem: csak olyanok voltak, mint maga az anime. Vagyis volt köztük egy-két jópofa ötlet, jópofa megvalósítás (Karate kölyök, lézerdkardcsata), de a többség csak gyenge/átlagos hardcore otaku cuccos.
Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.07.25