Néha meg kell őrülni. Hülyülni, bolondozni, lazulni, mulatni, táncolni, süvölteni. Vagy kellene – főként, ha rólam van szó – mert például én is általában kicsit túl merev, túl formális vagyok. Persze a legjobb lenne nem a karót nyelt öltönyös és a földön okádva kúszó hobo szélsőségei között ingadozni, hanem itt is az arany középúton haladni a kettő közt. Ami nem könnyű. Anno kocsmáztam, diszkóztam, fesztiváloztam – de ezek mára elmúltak és nemigen vette át semmi a helyüket… (Ugyan nagy lelkesedéssel hódolok a kulináris élvezeteknek, különféle testmozgásoknak és az animációs filmek, képregények iránti szenvedélyem is meghatározó, de ezek előzőekkel azért nem csereszabatosak.)
Mindenesetre most fentiek a 2011-ben alakult, saját meghatározásuk szerint ethno punkot játszó, kiskunhalasi-szegedi Gypo Circus miatt ötlöttek fel bennem. Nagyon örültem, hogy rájuk találtam, mert nemzetközi vizekről a Gogol Bordello nagy kedvencem – írtam is pár szót róluk nemrég – a Gypo Circus meg pont ezt a vonalat viszi. Vagy hogy pontosabbak legyünk: rossz magyar szokás szerint másolják őket, de ezt most pont letojom, ráadásul itt bevallottan is egy az egyben elnyomnak tőlük nótákat, így legalább nem hazug a dolog.
Digitalizált Szabadság 