A magyar Gogol Bordello és az arany középút

Néha meg kell őrülni. Hülyülni, bolondozni, lazulni, mulatni, táncolni, süvölteni. Vagy kellene – főként, ha rólam van szó – mert például én is általában kicsit túl merev, túl formális vagyok. Persze a legjobb lenne nem a karót nyelt öltönyös és a földön okádva kúszó hobo szélsőségei között ingadozni, hanem itt is az arany középúton haladni a kettő közt. Ami nem könnyű. Anno kocsmáztam, diszkóztam, fesztiváloztam – de ezek mára elmúltak és nemigen vette át semmi a helyüket… (Ugyan nagy lelkesedéssel hódolok a kulináris élvezeteknek, különféle testmozgásoknak és az animációs filmek, képregények iránti szenvedélyem is meghatározó, de ezek előzőekkel azért nem csereszabatosak.)

Mindenesetre most fentiek a 2011-ben alakult, saját meghatározásuk szerint ethno punkot játszó, kiskunhalasi-szegedi Gypo Circus miatt ötlöttek fel bennem. Nagyon örültem, hogy rájuk találtam, mert nemzetközi vizekről a Gogol Bordello nagy kedvencem – írtam is pár szót róluk nemrég – a Gypo Circus meg pont ezt a vonalat viszi. Vagy hogy pontosabbak legyünk: rossz magyar szokás szerint másolják őket, de ezt most pont letojom, ráadásul itt bevallottan is egy az egyben elnyomnak tőlük nótákat, így legalább nem hazug a dolog.

Mostanában viszonylag kevés hazai muzsikát hallgatok, az aktualitásokat sem követem, nem vagyok képben. E helyett a Japán-mániámmal összefüggésben hegynyi animés japán zenét hallgattam össze, melyek között ugyan volt elvétve egy-két gyöngyszem, de sok rettenet is, nagy része meg full átlagos. Ezért is volt jó – megint – kicsit visszatalálni a magyarokhoz. Imádom a nyelvünket is, azt is ahogy a szövegírók csavargatják és ezt a nyelvet értem még viszonylag a legjobban… Azért is örülök hogy a Gypo Circus szembejött velem, mert ráadásul szűkebb pátriám zenéje és az ilyenekről még régebben leszoktam, pedig régen sok helyi muzsikust is meghallgattam, megnéztem. Igen, nem szabadna elfeledkezni a közvetlen környezetünkről sem, ami mellett persze fontos, hogy érdeklődően tekintsünk ki a nagyvilágba. Ezek között is megteremteni az egyensúlyt. Megtalálni az arany középutat. Ezt is elhibázom általában… Inkább az út egyik széléről imbolygok a másikig.

Gypóék nemrég a Petőfi rádió Akusztik programjában is szerepeltek és nyertek egy tehetségkutatón is, amely alapján nemsokára Berlinben léphetnek fel. Ennek a tehetségkutatónak, a Szimpla Lemming Programnak köszönhetően, most még egy rakat digitalizált élménnyel gazdagodtam továbbfejtve a netes gombolyagot. Nem voltak ezek a világ legjobb muzsikái között, sőt még hazai összehasonlításban sem emelkedtek ki – ahogy a Gypo sem – de izgalmas válogatást kaptam egzotikumból, agyamentségből és precízióból, tudásból. Például az Anyu Nem Seedel már a nevével is meglepett, az Anu Mauri pedig keleties hangzásával, míg a Gidnim’Rém Kisállatosa minden téren…